Köztudott, hogy télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj itthon marad. Az már kevésbé közismert, hogy a tőlünk északabbra fekvő, mostohább téli klímájú területek madarai számára Magyarország jelenti a telelő területet. Hazánk környezetállapota ma még lehetővé teszi, hogy a ház körül gyakori madarak emberi segítség nélkül is átvészeljék a telet. Az etetés viszont nagy könnyebbséget és biztonságot jelent a környék madarainak, különösen az itatással és a mesterséges odúkkal együtt, de csak akkor, ha az etetést folyamatosan, egész télen végezzük.
A madarak könnyen megszokják és számítanak az etetőhely táplálék kínálatának, évről-évre akár messziről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni, ezért ha váratlanul abbahagyjuk az eleség pótlását, rengeteg madarat hozhatunk nehéz helyzetbe. Az etetőre járó kis testű, 6- 15 gramm (!) körüli testtömegű madarak számára -10 Celsius alatti hőmérsékleten a túlélés gyakran arról szól, tartalékaik csak arra elegendőek, hogy át tudják vészelni a fagyos éjszakát. Ha másnap nem tudnak eleget táplálkozni az alig 8 óra hossznyi világos periódusban, például azért, mert nem töltöttük fel az etetőt, könnyen elpusztulhatnak a következő hideg éjszakán.
Csak télen etessünk!
Gyakori kérdés Magyarországon, hogy nyáron kell-e etetni a madarakat? Az elmúlt évszázadban kialakult hazai gyakorlat szerint a madáretetés a havas, ónos esős időszak, tehát a tél dandárjának madárvédelmi tevékenysége. Mára ez a tiszta kép kezd zavarossá válni. Nyugat-Európa egyes országainak környezetállapot-romlása miatt az énekesmadarak állománya drámaian csökkent, ezért az ottani állatvédelmi szemlélet a madarak egész éves etetését támogatja. Angliában a nyár derekán is lépten-nyomon csurig töltött madáretetőket láthat az ember, még a lakott területeken kívül is. Ezért találkozhatunk azzal a nálunk ma még szerencsére elképzelhetetlen látvánnyal, amint egy vízityúk és egy örvös galamb tömi magába az etetőről a napraforgót egy napsütötte júniusi tóparti mezőn. Szerencsére hazánkban továbbra sincs szükség az egész éves etetés gyakorlatának bevezetését, ezért a költési időszak kezdetével fejezzük be a kert madarainak etetését. Ennek nemcsak elvi, de madárvédelmi oka is van. Több megfigyelés is beszámol arról, hogy egyes széncinege párok az etetőben maradó napraforgóval etették a fiókáikat, akik ezt nem tudván megemészteni, a gyomortól a nyelőcsőig felgyülemlő magoktól megfulladtak, elpusztultak.
Mit etessünk?
A legfontosabb téli madáreleség a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete (ipari) napraforgó. A szotyiba érdemes apró szemű magvakat: kölest, muhart stb. keverni, a legegyszerűbb, ha az állatkereskedésekben, barkácsáruház-láncokban kapható pinty és hullámos papagáj magkeveréket vásárolunk. Ne keseredjünk el, ne reklamáljunk, inkább örüljünk, ha a vásárolt napraforgó törött, „szemetes”! Sok madár csőre ugyanis nem elég erős az egész napraforgó szemek feltörésére (pl. vörösbegy, ökörszem), e fajok csak a törött szemekből kihulló magtörmeléket, a napraforgóba keveredő gyom és egyéb apró magvakat tudják hasznosítani. Az olajos magvakhoz hasonlóan fontos téli etetőanyag az állati zsiradék: a nem sós vagy kifőzött szalonna, a faggyú, illetve a ma már szinte bármely élelmiszerbolt állateledel kínálatában szereplő cinkegolyó. Legalább ilyen jó, ha lágy sajtot is kiteszünk valamilyen vízszintes felületre, akár az etető sík tetejére, mert ezt is nagyon szeretik a madarak, különösen a vörösbegyek.Az olajos magvak és az állati zsiradék mellett leggyakrabban almával etethetünk. A gyümölcsöket lehetőleg szúrjuk fel bokorág-csonkokra, esetleg faágakra, így a madarak hóeséskor és azt követően is hozzáférhetnek, míg a talajra szórt élelem mindaddig elérhetetlen számukra, amíg el nem takarítjuk a havat. Az almát gyakorlatilag minden lágyevő, tehát rovarokat (is) fogyasztó madár kedveli, így nagy segítséget nyújthat szokatlan módon áttelelő madaraknak, például a barátposzátának.
Adható a madaraknak ezen kívül főtt rizs, főtt tészta, levesben főtt zöldségek, ezeket elsősorban a rigók és rovarevők fogyasztják.
Kenyeret, morzsát soha!
Soha ne adjunk a madaraknak kenyeret, kenyérmorzsát, mert ezek erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást, akár a madarak pusztulását okozhatják.
Etetőtípusok
A kihelyezés módja és a működési elve szerint számos etetőtípust különböztetünk meg. A legegyszerűbb, ha a levelektől megtisztított talajra szórjuk ki a magot, és a hó elleni védelem érdekében az etetőhely fölé ágakból, műanyag fóliából és nádszövetből féltetőt építünk. Hasonlóan egyszerű az etetőtálca, ami sekély faládától műanyag virágalátétig bármi lehet, a lényeg az, hogy a tálca aljára fúrjunk néhány 2-3 mm átmérőjű lyukat, ahol a hólé és az esővíz kifolyhat. A rögzített etetők közé tartoznak a különböző dúcetetők, és az ablaketető. A függeszthető etetők is igen sokfélék, a szépen kidolgozott fa házikótól, a fémhálóból vagy műanyagból készült gyári önetetőkön és a cinkegolyón át a kreatív kézimunkával készülő lopótök, kókuszdió és rögtönzött etetőkig. Ezek mellett az alaptípusok mellett számos különleges alakú és feltöltésű etető is létezik.
A különböző etetőtípusok egymással kombinálhatók is, például a tálcás etetőbe állítható fémhálós önetető vagy ugyanez lelógatható a dúcetetőről.
Mire ügyeljünk az etetés kapcsán?
- Az etetést az első tartós fagyok, a hó vagy ónos eső megérkezése esetén kell elkezdeni, és a tavaszi hóolvadásig, a tartós fagyok megszűntéig kell folytatni.
- Etetni csak megfelelő minőségű (nem sózott, nem pirított, nem penészes), elsősorban olajos maggal, és nem sózott állati zsiradékkal (szalonna, faggyú) szabad.
- Csávázott, kémiai és adalék anyagokkal kezelt eleséget nem szabad adni a madaraknak.
- A fekete héjú napraforgó olcsóbb és magasabb olajtartalmú, mint a csíkos fajták, ezért a vadon élő madarak téli etetésére is alkalmasabb.
- Egymással párhuzamosan lehetőleg minél változatosabb eleségeket alkalmazzunk: a napraforgó mellett apróbb magokból álló magkeveréket, cinkegolyót, főtt zöldségeket és nyers almát.
- Az etetőket a méretüktől függően rendszeresen ellenőrizni, takarítani, és szükség esetén utántölteni kell.
- Az etetőket olyan magasra kell kihelyezni, hogy a madarak védve legyenek a macskáktól, talajközeli etetők esetében pedig elég nyílt tér álljon a madarak rendelkezésére a ragadozók időbeni észrevételéhez.
Forrás: www.mme.hu