Szombat délelőtti füttyszó, agresszió, elégtelen számú és alkalmatlan rendfenntartók, elszabadult indulatok Tusnádfürdőn. Az Orbán beszéd idején történtekről a helyszínről Parászka Boróka riportja tudósít.
„Ha bárhol a világban rálépnek egy magyar ember lábára, Budapesten gyulladjon ki a vörös lámpa” – magyarázta Orbán Viktor Tusnádfürdőn, milyen védelmet kíván nyújtani a magyar kormány nemzetközi szinten is a magyar közösség számára. Néhány perc telt el ez után, amikor egy nő, közel a színpadhoz fütyülni kezdett a tömegben. A körülötte lévők földre rántották, bántalmazták, majd kezét kicsavarva elvezették a tömegből. A piros lámpa nem gyulladt ki, pedig sokkal több történt annál, mintsem egy magyarnak a lábára léptek volna. Egy nőt bántalmaztak, a magyar miniszterelnök, a magyar kormány jelen lévő tagjai, és székelyföldi önkormányzatok vezetői, az egyházi képviselők, a padokon „Isten kegyelméből református” feliratú kalapban ülők pedig csak nézték, és hagyták.
Az eseményeket a színpad másik oldaláról, a legelső sorban követtem. Háttal a szónoknak és szembe a közönséggel. A brutális jelenetet láttam, és a helyszínre siettem, hogy rögzítsem a történteket, illetve az áldozat segítségére legyek. Nem lepett meg sem a tiltakozás, sem a tiltakozó elleni fellépés. A korábbi években volt már hasonló esemény, idén is történt mozgósítás a neten. De nem ez volt a legfontosabb oka annak, hogy számítottam a demonstrációra, illetve az azt követő kaotikus eseményekre, hanem a tábor hivatalos szervezése, illetve szervezetlensége.
Az Orbán-beszéd előtti napokban ugyanis több fórumon elhangzott a kormánypárti meghívottak, résztvevők részéről, hogy az ellenzék „erőszakos” tiltakozásokat tervez, provokációk történhetnek, és erre a kormánynak és támogatóinak is fel kell készülnie. Ehhez képest nem volt felkészülés, az idei Bálványosi Szabadegyetem, a Székelyföld legnagyobb ifjúsági rendezvénye alig volt biztosítva.
A bejáratnál és a tábor területén „Dakota security” feliratú egyenruhában látható emberek álltak. A rendezvény teljes ideje alatt ott voltunk: egyszer állítottak meg a bejáratnál, hogy a kilenc éves kisfiam kezében lévő ásványvíz márkajelzését levegyék. (Helyi, tusnádi termék volt, ha jól láttam a gyártó cég támogatta is a programokat). Amikor nagyobb tömeg gyűlt össze a bejáratnál, egy mozgatható kordonelemet állítottak fel, a délutáni órákban, reggel szabadon jöhetett bárki ki-be. Sem beléptető kapu, sem csomagellenőrzés: egy dologra figyeltek, hogy az ingyenes, napi belépő karszalag rajta legyen az érkezőn. Szombat délelőtt, a miniszterelnöki beszéd előtt ugyanígy, bármit be lehetett volna vinni a tábor területére: szúró-, vágó-, vagy lőfegyvert, tüntetéshez óriásplakátot, tojást, paradicsomot nagy tételben – bármit.
A román hivatalos szervek részéről feltűnően kevesen voltak jelen. A táborhoz vezető letérőnél, a főút elágazásánál egész héten két-három forgalomirányító posztolt (és eredménytelenül küzdöttek az újra és újra kialakuló káosszal). A tábor területén egyetlen, a csendőrség által használt kisbuszt láttam. Hét közben két csendőr járőrözött, a tiltakozás után négy vagy öt csendőr állt a színpadhoz közeli sétányon. Ha valaki járt már erdélyi, romániai nyilvános rendezvényeken, tudja, hogy egy átlagos, vidéki városnapon is ennél nagyságrendekkel erősebb a biztosítás, arról nem is beszélve, milyen, ha egy kormánytag, a diplomáciai testület valamely tagja, állam- vagy kormányfő jelenik meg nyilvánosan, vagy akár zárt rendezvényen. Természetesen Tusványoson is voltak a terepen civil ruhás rendfenntartók: őket is viszonylag jól lehetett azonosítani. A Hargita megyei csendőrség képviselője úgy nyilatkozott utóbb: a testület részéről harmincan dolgoztak a „környéken”. Ha ezen a szervezésen múlik, és ha igaz lenne az, hogy „erőszakos” ellenállástól kell tartani: a Bálványosi Szabadegyetemen bármi megtörténhetett volna. Elvileg a színpadhoz közel csak a külön belépővel rendelkező sajtósok dolgozhattak, de volt kolléga, aki belépő nélkül egészen közel ment a színpadhoz, dolgozott, anélkül, hogy bárki megkérdezte volna, mit akar.
A körülményeket és előzményeket ismerve mértem fel szombat reggel, másfél órával a beszéd megkezdése előtt a terepet. A színpad előtti padsorokban ülők láthatólag szervezetten foglalták el helyüket: több mint egyharmaduk a szóróanyagként kapható „Isten kegyelméből református” feliratú kalapot viselt. Ekkor 178 embert számoltam meg a nézőtér egyik, 193-at a másik oldalán, de a szám gyorsan változott: volt, aki felállt a helyéről, volt, aki csatlakozott az ott ülőkhöz. A nézőtér két oldalán álltak még emberek, a beszéd kezdetére megnőtt a számuk: körülbelül hatszáz ember hallgathatta Orbán Viktort ezen a délelőttön. Meglepő volt, hogy a tér felét lezárták kisbuszokkal: volt közöttük több közvetítőkocsi, de volt egy „hűtőkocsi” feliratú jármű is: akadt olyan időszak, amikor a tusványosi főtér megtelt hallgatósággal, most a szervezők nyilvánvalóan számítottak arra, hogy nem lesz ennyi ember, „takarni kell” az üresen maradt területet.
A beszéd előtt többször végigjártam a tömeget, próbáltam kiszámítani, hogy ha lesz bármilyen tiltakozás, akkor kik és hol fognak megjelenni. Olyasmire gondoltam, hogy a Bálványosi Szabadegyetemen megjelennek a tavaszi kormányellenes tüntetések aktivistái, és skandálni kezdik, a Budapesten oly sokszor hallható jelszót: „Szabad ország, szabad egyetem!”. Vagy arra, hogy felbukkan egy CEU-s (vagy más ellenzéki) molinó. Végignéztem a csomagokat, a hátizsákokat, a különböző magányosan vagy csoportokban álldogáló embereket. Nem volt elképzelhetetlen, hogy felbukkan egy szervezettebb csoport, de nem is volt túl valószínű: kormánypárti szóróanyagokat viseltek a legtöbben, felbukkant néhány Fidelitas-os póló is.
Két pont tűnt valószínűnek, mint potenciális demonstrációs helyszín: ott, ahol én álltam, a színpad szélén, szemben a sajtósokkal, a kamerákkal és a tömeggel – és a színpad másik szélén az első sorokban, ahol végül is bekövetkezett a tiltakozás. Ezeken a helyeken volt a legnagyobb esélye annak, hogy látható, hallható is legyen a demonstráció.
A füttyszó nem a beszéd kiemelt részeinél szólalt meg (például amikor az ellenzékről, a választásról, az európai konfliktusokról beszélt a miniszterelnök), hanem a végén: úgy tűnt, véletlenszerűen, épp akkor volt rá mód és esély befurakodni az első sorokba. A hivatalos verzió szerint „kiemelték” a tiltakozót, és „védelmet biztosítottak neki”. Az érvényes jogszabályok szerint ilyenkor a rendfenntartók lépnek fel, hogy megakadályozzák az atrocitásokat, meghatározott protokoll szerint, úgy, hogy minél kisebb legyen a személyi sérülés, vagy vagyoni kár esélye. Több ilyen kiemelést is láttam már, számomra a legtanulságosabbak a Femen vatikáni tiltakozásai (ezek közül egyet személyesen is volt alkalmam végignézni – az sem könnyű, de ellenőrzött helyzet). Ezen a videón jól látszik: a demonstrálót betakarják, a vele szemben eljáró vigyáz a testi épségére (úgy viszi arrébb, hogy megöleli!), és a nő mosolyogva, sértetlenül hagyja el a helyszínt
Orbán Viktor beszéde alatt azonban senki sem volt jelen, aki a jogszabályoknak megfelelően járt volna el, biztosította volna a demonstráló és a tömeg védelmét: azonnal kialakult a lincshangulat, civilek kezdtek el verekedni. Ha valóban „erőszakos ellenzékiek” akarták volna megzavarni a rendezvényt, pillanatokon belül tömegverekedés alakulhatott volna ki, úgy, hogy a nézőtér fele le volt zárva, el volt torlaszolva, menekülési útvonal nem volt biztosítva. Ilyen helyzetekben taposták már halálra egymást emberek.
A sípolás és a tüntető nő földre teperése után azonnal a helyszínre siettem, hogy segítséget nyújthassak, és hogy rögzítsem a rögzíthető információkat. A tettlegesség nem fajult el, de a verbális lincselés folytatódott. A „ki kellett volna verni a fogát”, az „ilyent jól agyon kell verni” jellegű mondatok sűrűn záporoztak a tömegben. A legdurvábban mellettem egy két férfiből, két nőből álló társaság fogalmazott: trágár szavakkal illették a földre tepert nőt, hangosan nevettek rajta, gúnyos megjegyzéseket tettek rá. Az is elhangzott, amennyire a hangzavarból ki lehetett venni, hogy a társaság egyik nőtagja kezdte a konfliktust, mert a tüntető nő az ő fenntartott helyére ült le. Szerettem volna tisztázni ezt a részletet: a társasághoz léptem, és arra kértem, immár annak tudatában ismételjék meg a korábban elmondottakat, hogy a sajtó számára rögzítem a nyilatkozatukat. Bayer Zsolt állt velem szemben, s egy nő, akit társai Bayer Zsolt feleségeként emlegettek. A nő megismételte: a demonstráló nő a számára fenntartott helyre ült le, innen indult az incidens. Trágár szavakkal azt is elmondta: mivel orvos, azt is tudja, látta, hogy „drogos”. Meg is kérdezte ennek apropóján: miért reszket a mikrofont tartó kezem. Csak röviden tudtam válaszolni: azért, mert elutasítom a nők elleni erőszakot. Most leírom hosszabban: a tusványosi tábor területén két kisiskolás és egy kamasz gyerekem tartózkodott a négyből. Rettegéssel töltött el a tudat, hogy milyen veszélynek voltak kitéve ők is, és a Bálványosi Szabadegyetemre érkező fiatalok. Felháborít, és tiltakozom, hogy amíg a magyar miniszterelnök arról beszél, hogy a nőkön múlik a „nemzet gyarapodása”, addig előtte, munkatársai és hívei előtt bántalmazhatnak egy nőt. Hogy ezt a példát látja az új generáció, ebben nő fel.
Bayer Zsolt nem válaszolt a kérdéseimre, viszont trágár szavakkal inzultált, arra szólított fel – engem, a köztéren dolgozó újságírót – hogy „takarodjak”.
Néhány hete Kolozsváron, a román szélsőjobb rendezvényén ért a tusványosihoz hasonló atrocitás egy nőt (Oana Mardare színésznőt). Most is tart Nalan Oral emberjogi ügye, a kurd aktivistáé, akit – dacára annak, hogy Belgiumban menedékjogot kapott – a román-magyar határon, a román hatóságok letartóztattak. Ma Romániában, ahol (Magyarországhoz hasonlóan) a nők elleni erőszak riasztó méreteket ölt, ahol a téli kormányellenes tüntetések incidensei maradandó, riasztó emlékeket hagytak, a hasonló atrocitásokra kiemelt figyelem irányul.
A Bálványosi Szabadegyetem sok-sok előadása szólt arról, hogy a magyar kormány mennyire kívánatosnak tartaná, ha javulnának a román-magyar diplomáciai kapcsolatok. Sajnos az országos román médiában nem erről, hanem arról voltam kénytelen beszélni, hogy a miniszterelnöki beszéd alatt erőszak történt, káosz alakult ki, a magyar kormánypárt egyik alapító tagja pedig verbálisan inzultált, és akadályozott a munkámban.
Lehetne ez másképp is. A nemzetpolitikai kerekasztalon, ahol olyan mondatok szabadultak el, mint a „felvidéki politika a felvidéki hálószobákban kezdődik”: egyetlen női meghívott sem volt jelen. Ott volt viszont az összes kárpát-medencei párt képviselője. Megkérdeztem őket, mikor engednek nőt maguk közé egy ilyen fórumon. Senki sem válaszolt érdemben, csak Répás Zsuzsanna moderátor – a rendezvény után, magánbeszélgetésben – mondta barátságosan „valóban kevés a női politikus”. Az RMDSZ-ben hónapok óta a legerősebb kampány a női erőszakelleni kampány: most, a székelyföldi önkormányzati vezetők mégis tétlenül nézték a szemük előtt zajló erőszakot, mintha nem ugyanazt a szövetségi politikát követnék.
Atrocitások, szervezetlenség, mellőzött vagy éppen veszélyeztetett nők, fiatalok, gyerekek: ez volt idén Tusványos. Jövőre ne ilyen legyen.