Devianciák
Az emberek társadalmi együttélése azért lehetséges, mert nagy részük alkalmazkodik a társadalom által elfogadott normákhoz. Vannak azonban olyanok, akik megszegik a szabályokat, szembeszegülnek az általánosan elfogadott értékekkel. A normaszegés a deviancia, a normaszegő viselkedés a deviáns viselkedés. A legtöbb szociológus egyetért abban, hogy a deviáns viselkedés megnyilvánulási formái a bűnözés, öngyilkosság, alkoholizmus, kábítószer-fogyasztás és a lelki betegségek. Vannak szakemberek, akik a devianciák közé sorolják a prostitúciót, a homoszexualitást is. Az, hogy mit tekint egy társadalom deviáns viselkedésnek, nem egyértelmű. A megítélés koronként, társadalmanként változhat, s változik is. Általánosan elfogadott iránytű lehet a deviáns viselkedés meghatározásában az, hogy mennyire káros a normaszegő viselkedés a társadalom és az egyén számára.
A szociológiai bűnözéselméletek
A továbbiakban a bűnözésnek – mint a deviáns viselkedésmódok egyikének – és a bűnözői magatartásnak különböző magyarázataival foglalkozom, ezek közül is a szociológiai bűnözéselméletekkel, részletesen az anómiaelméletekkel.
A szociológiai bűnözéselméletek közös jellemzője, hogy nem elsősorban az egyén viselkedésének okait vizsgálják, hanem a bűnözői magatartás társadalmi, gazdasági gyökereit kívánják feltárni. Választ keresnek arra is, hogy a deviáns magatartások milyen gyakorisággal, s miért fordulnak elő a más-más társadalmi rétegekhez tartozó emberek között. A szociológiai elméleteknek ez az attitűdje magyarázza, hogy előkelő helyet foglalnak el a bűnözés okait kutató irányzatok, iskolák között.
Anómiaelméletek
Ezek az elméletek indokolják a legkövetkezetesebben a makrotársadalom jellemzőivel, struktúrájával, ellentmondásaival a bűnözői viselkedés keletkezését, gyakoriságát. Ezen iskolák a legkövetkezetesebbek abbeli véleményükben is, hogy a deviáns viselkedéseknek közös gyökereik vannak, s ezek a társadalmi struktúrában rejlenek.
Durkheim anómiaelmélete
A francia Émile Durkheim (1858-1917) szerint a bűnözés normális velejárója a társadalomnak. Számára mind a helyes, mind a helytelen emberi viselkedés magyarázata a csoportban, a társadalmi szerkezetben keresendő, s nem az egyénben. Elképzelésének indoklásául fogalmazta meg anómiaelméletét, alkotta meg az anómia fogalmát. Eszerint az anómia első értelmezésben nem más, mint a társadalmi rend felbomlása az értékek és a normák elvesztése következtében. Második értelmezésben az az állapot, mikor egy kialakult társadalmi gyakorlat eltér a társadalom által vallott normáktól.
Durkheim szerint a társadalmi fejlődés következtében a társadalmat alkotó közösségek, csoportok gyengülnek, széttöredeznek, felbomlanak. A közös szabályrendszer megszűnik, az emberek nem tudják mihez tartani magukat, nem tudják mit lehet s mit nem, mi az igazságos és mi az igazságtalan. A társadalom tagjainak igényei, cselekedetei ennek következtében összeütközésbe kerülnek más emberek kívánalmaival, tetteivel, törekvéseivel. A viselkedés kiszámíthatatlanná válik, a rendszer fokozatosan felbomlik, és a társadalom az anómia állapotába kerül.
Durkheim úgy véli, hogy a gyors gazdasági változások – legyen az válság vagy fellendülés – anómiás állapothoz vezetnek. Ilyen helyzetben az „elveszett” emberek nagyon gyakran reagálnak deviáns viselkedéssel, bűnelkövetéssel. A francia szociológus megkérdőjelezte a büntetés értelmét; megítélése szerint a büntetéssel a gyógyulás nem érhető el, ezt a funkciót máshol kell keresni.
Merton anómiaelmélete
Robert Merton (1910-2003) amerikai szociológus is összefüggésbe hozta a bűnözés problémáját az anómiával. Szerinte az anómia kialakulásának oka nem a gyors, hirtelen változás, mint Durkheimnél, hanem az olyan társadalmi szerkezet, amely ugyanazokat a célokat tűzi minden tagja elé anélkül, hogy biztosítaná az egyenlő eszközöket a cél eléréséhez. Ez az ellentmondás idézi elő az értékek, normák meggyengülését, és vezet a társadalom anómiás állapotához.
Azt állította, hogy egy osztályszempontokat érvényesítő társadalomban a csúcsra jutás lehetősége nem egyenlően oszlik meg. Az alsóbb osztályokból nagyon keveseknek adatik meg a felsőbb rétegekbe emelkedés lehetősége. Elméletileg természetesen semmi nem kizárt, ezt az uralkodó ideológia nem tagadja, sőt erősíti (lásd például Dale Carnegie Sikerkalauzát, mely ennek az ideológiának ügyes apológiája!), de a valóság ellentmond a propagandának.
Merton elmélete két tényező fontosságát hangsúlyozza minden társadalomban; ezek a következők:
– a kulturális törekvések, illetve célok, amelyeket az emberek fontosnak tartanak (jólét, siker, státus)
– a kívánatos célok elérését szolgáló intézményesített eszközök vagy elfogadott módszerek (tanulás, munka, takarékosság).
Ahhoz, hogy egy társadalom stabil legyen, ennek a két tényezőnek összhangban kell lennie. Az egyénnek rendelkeznie kell azokkal az eszközökkel, amelyek révén a számára lényeges célokat elérheti. Azonban sokak számára a legitim eszközökhöz való hozzáférés csak elméletben létezik. Ez az ellentmondás frusztrációt szül, ami aztán feszültséghez, anómiás nyomáshoz vezet. A feszültséget feloldandó, a legitim megoldások elérhetetlensége miatt az alsóbb társadalmi osztályok tagjai más megoldásokat keresnek, akár a bűnelkövetés útját választják.
Merton az emberek adott helyzethez való alkalmazkodásának öt módját vázolja fel:
– konformizmus
Ez a legelterjedtebb alkalmazkodási forma. A konformisták elfogadják a társadalom céljait és eszközeit függetlenül attól, hogy tudnak-e érvényesülni. Dolgoznak, takarékoskadnak, iskolába járnak, betartják a törvényeket.
– újítás
Az újítók elfogadják a társadalmi célokat, de az eszközöket ilyen-olyan okok miatt nem. Saját eszközeikkel – melyek gyakran illegitimek (lopás, rablás, adócsalás, tőzsdei manipuláció, hatalommal való visszaélés stb.) – akarnak sikereket elérni.
– ritualizmus
A ritualizmus révén alkalmazkodó emberek feladják céljaikat, s beletörődnek életmódjukba, helyzetükbe. A szabályokat betartják, biztonságos, bevált rutint követnek.
– visszahúzódás
Ezt az alkalmazkodási módot választó emberek feladják céljaikat s az eszközöket. Jellemző rájuk az apátia, a menekülés. Visszahúzódnak az alkoholizmus, a kábítószer világába, csavarognak vagy szektákhoz csapódnak.
– lázadás
A lázadók mind a kulturális célokat mind a törvényes eszközöket elutasítják. Saját célokat és eszközöket alkotnak egy új társadalmi szerkezet létrehozása érdekében. Radikális politikai csoportok tagjai lesznek, forradalmi tevékenységet folytatnak. Szembeszegülnek az adott társadalmi renddel, az enyhébb tiltakozástól a politikai fogantatású bűncselekményekig (merényletek, robbantások) terjedő eszközöket vetnek be céljaik elérése érdekében.
A felsorolt alkalmazkodási típusok – a konformizmus kivételével – valamilyen mértékben deviánsak. Kriminális következményeket azonban inkább az újítás (innováció), a visszahúzódás és a lázadás eredményez. Ezekben az alkalmazkodási módokban „benne van” a bűnelkövetés lehetősége, szükségszerűsége.
Merton anómiaelméletének értékelése
Merton és követői szerint a bűnözés az alsóbb néposztályokban fordul elő a legnagyobb arányban, mivel az ide tartozó embereknek van a legkevesebb lehetőségük arra, hogy törvényes úton érjék el céljaikat.
Vannak kutatók, akik ezen állítást kétségbe vonják. Azt kérdezik, hogy akkor miért nem követ el minden alacsony társadalmi státusú ember bűncselekményt, miért nem lesz alkoholista, kábítószerfüggő vagy lázadó forradalmár? Azt állítják, hogy nem lehet ennyire leegyszerűsíteni a problémát, vagyis közvetlen kapcsolatot feltételezni a társadalmi státus és a bűnözés között. Ez a kapcsolat rendkívül összetett; beletartozik a faji hovatartozás, a családi kapcsolatok, az iskolázottság, a személyiség beállítódottsága és még sok egyéb tényező.
Merton egyes kritikusai szerint az elmélet, a társadalmi–gazdasági hierarchia alsó szintjein megjelenő bűnözésre koncentrál. Elhanyagolja a középosztályhoz és a felsőbb osztályokhoz tartozók által elkövetett bűncselekményeket.
Sok bíráló értékelés született még Merton elméletéről, de az bizonyos, hogy nagy hatással volt a kortárs kriminológiára.
Robert Agnew általános feszültségelmélete
Agnew lényeges vonatkozásokban átalakította Merton elméletét, hogy lehetővé tegye a bűnözői viselkedés átfogóbb magyarázatát; megalkotta az általános feszültségelméletet. Azt állítja, hogy az anyagi célok elérésének sikertelensége (Merton elméletének központi eleme) a bűnelkövetésnek nem egyedüli indoka.
Agnew elmélete szerint a következő események keltenek feszültséget:
– a pozitívan értékelt célok elérésének sikertelensége
Az emberek, hogy elérjék céljukat – pénz hiányában – törvénytelen eszközökhöz nyúlnak, így akarják a feszültséget enyhíteni.
– az egyén részéről pozitívan értékelt ösztönzések eltűnése
A feszültségnek ezt a típusát valakinek vagy valaminek a tényleges vagy előrelátható elvesztése váltja ki, aki vagy ami fontos az ember életében (szerettei halála, szakítás, válás stb.). Ez akkor eredményez bűnözői viselkedést, ha az ember bosszút akar állni azokon, akiket felelősnek tart, ha megkísérli a veszteséget megakadályozni, vagy ha kábítószerek fogyasztásába menekül.
– a negatív ösztönzések megjelenése, azaz a stresszhelyzetek (például bántalmazás szemtanúja lesz valaki, maga válik bűncselekmény áldozatává, elszenvedőjévé, iskolai, munkahelyi problémái vannak, fenyegetik)
Ezek a helyzetek akkor eredményeznek bűnözői viselkedést, ha az ember menekülni próbál előlük, véget akar vetni a problémának vagy bosszút akar állni.
Agnew szerint minden feszültésgfajta fokozza a düh, a félelem vagy a depresszió érzését az emberben. Az általános feszültségelmélet szempontjából a legkritikusabb reakció a düh; az az érzés, amely fokozza a bosszúvágyat, segíti az agresszív viselkedés igazolását, és az egyént cselekvésre ösztönözni.
Agnew elmélete szerint nem mindenki válik bűnözővé, aki feszültségnek van kitéve. Az emberek különböző „technikákkal” birkóznak meg a haraggal, elkeseredéssel; racionalizálnak („nincs is rá szükségem”), sportolnak, kilépnek a feszült helyzetből, vagy más megküzdési megoldást alkalmaznak.
Az anómiaelméletek jelentősége
Merton fogalmainak kiterjesztésével az általános feszültségelmélet potenciálisan alkalmassá vált arra, hogy széles körben megmagyarázhatóvá tegye a bűnözői és bűnelkövetői viselkedést a társadalom bármely osztályából kikerülő emberek körében.
A szociológiai iskolák jelentősége, hogy felismerték azt a szomorú tényt, hogy az emberi társadalom természetes velejárója a bűnözés (a fejlődés következtében kialakuló feszültségek miatt). A felismerésen túl igyekeztek az okok feltárásával megoldásokat találni, kínálni azért, hogy mégiscsak élhető legye az élet a Földön, akárhol él is az ember akármilyen társadalmi struktúra keretei között.