Close

Orbán és csapata túlélésre játszik

Gazdasági szükséghelyzetnek rendeli alá a Fidesz az alkotmányosságot – de csak ideiglenesen. A kormány ugyanis nem engedheti meg, hogy százmilliárdok kicsússzanak a büdzséből. Már elmúlt a kétharmados eufória, nem érvényes az a kötcsei vízió, hogy 15–20 évre rendezkednek be.

„Túlélés, legalábbis 2013-ig. Aztán az sem lesz könnyű, hogyan lehet megnyerni a 2014-es választásokat.” Ezt információink szerint Orbán Viktor miniszterelnök mondta nemrégiben zárt körben, egy évvel a nagy vihart kavaró kötcsei beszéde után.


– Most nagyon messze van a 15–20 évre huzamosan berendezkedő nagy kormányzó párt víziója. És a választások utáni eufória is. Az örökség, amit a szocialisták hátrahagytak, olyan súlyos, hogy pengeélen táncolunk – mondta egy befolyásos fideszes forrásunk. Orbán Viktor környezetében egyre többen látják úgy, csak súlyos konfliktusokkal lehet kihúzni a ciklust 2014-ig. Fideszesek elmondása szerint az EU által Magyarországra erőltetett 3,8 százalékos és 3 százalékos hiánycél az eredője mindennek: a különadóknak, a válságadóknak, a magán-nyugdíjpénztári akciónak, és az Alkotmánybírósággal való konfliktusnak.

forrás: Népszabadság online
fotó: Reviczky Zsolt

 

A teljes cikk itt olvasható

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások:
Shares
scroll to top