Nem tudom, mi a boldogság. Találkoztam egy fiúval. Rögtön megtetszett. Később kiderült, a részéről is így volt. Okosak vagyunk és szépek. Mégis. Mi az a fránya valami, ami képes belerondítani az idillbe? Ezt is megbeszéltük. A nemünkből adódó eltérő gondolkodásmód. Talán. Az agyféltekék. Már nem is tudom, melyik melyik. Azt sem tudom ki vagyok. Őrület. Félek. Lehet, hogy ma vége. De lehet, hogy pont nem. Valami van; szélsőségesség. De milyen irányú? Mert nem mindegy.
Annyira szeretném, ha azt tenné, amit szeretnék. Ő is ezt szeretné. Elbeszélünk egymás mellett, holott egymást akarjuk. Nem tudom. Feleslegesek lennének a szavak? Lehet; minden lehet és annak az ellenkezője is. Ez lesz ma. Mi lesz ma? Beszélgetés, teázás, ölelés, taszítás, sírás, virág, csalódás. – Folytatta belső monológját a lány, miközben majszolta tovább a 100 grammos táblás csokoládét, melynek a fele már hiányzott.