Close

Brüsszel levélben kér tájékoztatást az új magyar jogszabályokról

Úgynevezett adminisztratív levelet küldött az Európai Bizottság Magyarországnak, amelyben a migrációs válság miatt szeptemberben életbe léptetett jogszabály-módosításokról kér felvilágosításterősítette meg az MTI-nek az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán.
    
Natasha Bertaud a levél tartalmáról nem közölt részleteket, csak annyit, hogy a kérdések a magyarországi menekültügyi és bevándorlási szabályokra vonatkoznak. Tájékoztatása szerint a levelet kedden küldte el a bizottság.
    
A szóvivő megerősítette azt is, hogy a kormánynak két hete van arra, hogy válaszoljon a bizottság felvetéseire, majd a válasz alapján a testület párbeszédet kezdeményez a magyar hatóságokkal.
    
A bizottsági levelet blogbejegyzésében közzétette Jávor Benedek (PM) európai parlamenti képviselő
    
A levélben azt írták, hogy az Európai Bizottság szolgálatait értesítették a magyar parlament által nemrégiben, júliusban és szeptemberben elfogadott jogszabály-módosításokról, amelyek a menekültügyi szabályokra, a büntető törvénykönyvre, a büntetőeljárásról szóló törvényre, a határőrizeti törvényre, a rendőrségről szóló törvényre és a nemzetvédelmi törvényre vonatkoznak.
    
Emlékeztetnek , a magyar hatóságoknak a törvényváltoztatásokról a lehető legrövidebb időn belül hivatalos értesítést kell küldeniük az Európai Bizottságnak annak érdekében, hogy a bizottság szolgálatai véglegesíthessék annak a vizsgálatát, hogy a módosítások összhangban vannak-e az uniós joggal, különösképpen a menekültügyre és a határvédelemre vonatkozó közösségi joganyaggal és az Alapvető Jogok Chartájával.
    
Az adminisztratív levélben közölték, hogy bár a szóban forgó jogszabály-módosításokról hivatalos értesítés eddig nem érkezett az Európai Bizottsághoz, a szervezet szolgálatai előzetes értékelést készítettek, amelyet csatoltak a Magyarországnak küldött levélhez. Ez az előzetes értékelés számos aggályt és kérdést felvet bizonyos törvénymódosítások tartalma és végrehajtása kapcsán.
    
Az Európai Bizottság többek között aggályosnak tartja a Szerbiával közös határon leadott nemzetközi védelem iránti kérelmek lehetséges kvázi-módszeres elutasítását, az elégséges biztosítékok lehetséges hiányát a határon lefolytatott menedékjogi eljárások esetében, ide értve a hatékony jogorvoslat lehetőségét a menedékkérelem befogadhatóságáról szóló döntés ellen, a határ átlépésére vonatkozó büntetőjogi szankciókat, valamint a védelemhez való jog tiszteletben tartását garantáló megfelelő biztosítékok és a büntetőeljárásokban való hatékony jogorvoslat lehetséges hiányát, a határátkelőhelyek lezárását, a katonai erőknek biztosított hatásköröket a határ igazgatásában, valamint a gyerekek számára biztosított különleges eljárások vagy biztosítékok lehetséges általános hiányát.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top