Sopron a maga különlegességével, bájával, sajátos légkörével az év minden évszakában magával ragadja a látogatót. Meglevő számos nevezetessége mellé időnként újak is társulnak.
Így például Munkácsy Sopronban címmel nyílt kiállítás decemberben a Liszt Ferenc Kulturális Központban, a volt kaszinó területén. A Pákh Imre gyűjteményéből származó 37 festmény között látható az egyik legismertebb Munkácsy kép, az Ásító inas, a Siralomház (melyet 1870-ben a párizsi Salon aranyéremmel jutalmazott), továbbá A kis cukortolvaj, az Olvasó lány és számos más közismert remekmű. Megcsodálhatjuk Munkácsy egyetlen téli témájú festményét, a Téli út. Magyar táj című alkotást is. A legnagyobb méretű kép magát a festőgéniuszt, Munkácsy Mihályt ábrázolja Hans Temple festményén. A kiállítás a tervek szerint február 10-ig fogadja látogatóit.
Aki a kiállítás kedvéért látogat Sopronba, annak érdemes a városban is elidőznie, végigjárva annak hangulatos, tekervényes, középkorias utcáit. A soproniak büszkén hangoztatják, hogy városuk Magyarország második műemlékekben leggazdagabb települése. A római korból származó városmag köré épült további belvárosi utcák meglepően nagyvárosiasak. A városra a jelképének számító, kör alaprajzú Tűztorony vigyáz, de gyönyörű gótikus templomok és számos, a történelmi korból fennmaradt (nagyrészt barokk) épület díszíti a városképet.
Sopront a Hűség városaként is emlegetik, hiszen lakossága az I. világháború után népszavazáson döntött a Magyarországhoz tartozás mellett, jóllehet a poncihterként emlegetett soproni őslakosok német származásúak (és sokáig német anyanyelvűek is) voltak. Talányos elnevezésüket a német Bohnenzüchter (babtermelő) szóból próbálták meg levezetni. A város hagyományos bortermelő vidék, és már az volt a napóleoni háborúk idején is. Az anekdota szerint a megszálló francia katonák is szívesen vásároltak a helyi nedűből. Mivel kétféle pénzük volt, és közülük a kék színű frank volt az értékesebb, a város bortermelő polgárai az utóbbit kérték tőlük – állítólag innen a soproni Kékfrankos elnevezés. Soproni sajátság, hogy a borospincék nem a szőlőültetvények mellé, hanem a városban, a lakóházak alá, azok pincéjébe épültek, hogy nagyobb védettségük legyen. Ezek jellegzetes képviselője az egyik nevezetes műemlék-épület, a Fabricius-ház monumentális méretű és magasságú, nyerskő falú és boltozatú gótikus pincéje, melyben most a város római elődjének, Scarbantiának az idejéből származó, óriási római kőszobrokat helyeztek el.
Sopronnak egyéb „nevezetességei” is vannak. Így kevésbé köztudott, hogy hazánk legszelesebb települése, gyakran mért nagy szélerősségekkel. A város, legalábbis egykori liceumi tanárának, Bünker Jánosnak a gyűjtése szerint nem kevés boszorkánynak a tanyája is volt. Ezek viszonylag ártalmatlan boszorkányok voltak, így például a Pócsi utcaiak az ottani kőkutacska körüli pocsolyákban áztatták ruháikat, és az arra járókat lelocsolták, sőt néha befogták mosni is. A Szent Mihály utcai boszorkányok este az éjfél előtti órában sorba kiültek gyümölcsöt árulni, és az arra járókat erőszakosan arra kényszerítették, hogy vásároljanak tőlük. Szám szerint voltak legalább huszan. Ugyanebben az órában más boszorkányok az Ikva-híd melletti fazsindelyes házban gyűltek még össze, arcuk elé lógó hajjal, hogy ne lehessen felismerni őket. Az arra járókat alkalomadtán jól elagyabugyálták. 
A város megannyi nevezetessége, látnivalója közül érdemes ellátogatni a 2009 óta működő Harrer csokoládéműhelybe is, ahol a Harrer cukrászdinasztia mutatja be tevékenységét, a mellette levő kávézóban és cukrászdában pedig az édes különlegességek meg is kóstolhatók.
Szöveg és kép: Bognár Mária
