Close

Szlovákiai magyar képviselők reagálása Robert Fico kijelentéseire

Köszönőviszonyban sincsenek az európaisággal Robert Fico kijelentései – reagált szerdán közleményben Mészáros Alajos és Bauer Edit, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának két európai parlamenti (EP-)képviselője a szlovák kormányfő nyilatkozatára.

    Mészáros és Bauer kommünikéjében leszögezi, hogy az európai jogrend a polgárok egyenlőségére épül, és tiltja a hátrányos megkülönböztetést.
    „A rejtett nacionalizmus, amely azt sugallja, hogy az állam kizárólag a többségi nemzeté, igaz, a kisebbségieket is tisztelik, veszélyes, kisebbségellenes, intoleráns magatartásra ösztönözhet” – vélekednek a Magyar Közösség Pártja, az Európai Néppárt képviselői abban a közleményben, amelyet a magyar néppárti EP-delegáció sajtóosztálya jutatott el az MTI-hez.
    A képviselők felteszik a kérdést: hogyan kérheti számon a szlovák állam iránti elkötelezettséget annak a kormánynak a vezetője, amely megfosztja állampolgárságuktól a kettős állampolgárokat, miközben azok foggal-körömmel ragaszkodnak a szülőföldjükhöz, amely történetesen Szlovákia, és a szlovák állampolgárságukhoz?
    Bauer és Mészáros szerint Robert Fico számára a szocialista internacionalizmus már nem szalonképes, de a kormányfő még nem tudott felnőni az európai értékekhez.
    Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának francia elnöke, elzászi politikus szintén éles hangú közleményben ítélte el Robert Fico keddi kijelentéseit, amelyeket elfogadhatatlannak nevezett.
    „A szlovák miniszterelnök megjegyzése elfogadhatatlan. Mélyen elítélem a kisebbségekről alkotott, nacionalista nézeteit, legyen szó akár etnikai, akár vallási kisebbségekről. Az ilyen beszédnek ma nincs helye Európában” – jelentette ki a néppárti politikus, aki szerint Robert Ficónak ahelyett, hogy a kisebbségeket okolná, amiért nem képesek megfelelnie a szlovákok elvárásainak, arra kellene több időt és energiát fordítania, hogy megoldja országa gazdasági gondjait, és véget vessen a munkanélküliség drasztikus emelkedésének.
    Robert Fico kedden Túrócszentmártonban (Martin), a Matica Slovenská nevű kulturális szervezet megalakulásának 150. évfordulója alkalmából kijelentette: azt szeretné, ha abbamaradna Szlovákia zsarolása a kisebbségi jogokkal. A miniszterelnök leszögezte: bármennyire is tisztelik a kisebbségeket, a független Szlovákiát nem az ő számukra, hanem elsősorban az államalkotó szlovák nemzet számára hozták létre.
    „Független államunkat elsősorban nem a kisebbségek számára hoztuk létre, bármennyire tiszteljük is őket, hanem elsősorban a szlovák államalkotó nemzet számára, mert éppen a szlovákok voltak azok, akik a volt közös Csehszlovákiában nem tudták érvényesíteni minden képességüket” – jelentette ki Fico.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top