Filmek, regények, és más fikciós művek kellenek a Kádár-rendszer bemutatására, mert ez a korántsem homogén korszak még mindig nincs kibeszélve – mondta Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese pénteken Budapesten.
A diktatúra magánya? című vitadélutánon, amelyet a Gazsó L. Ferenc és Zelei Miklós szerzőpáros Őrjítő mandragóra – bevezetés a politikai pszichiátriába című könyvének harmadik, javított kiadása kapcsán rendeztek, az MTVA vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: a rendszerváltás körül született Y generációnak biztos információkat kell adni erről a korszakról, mert még mindig tart a gyász feldolgozása ezen időszak áldozatai és hozzátartozóik emlékeiben.
Gazsó L. Ferenc hiánypótlónak nevezte a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE) rendezett vitadélutánt, amely a Kádár-rendszer áldozataival foglalkozik. Azt mondta: szociografikus riportjuk bővített, javított kiadás, ami azt jelenti, hogy magyarázó szószedetekkel egészítették ki, kifejezetten a tizen-huszonévesek számára, ahol olyan fogalmakat tisztáznak, mint például a béketábor.
Elmondta, kiegészítették továbbá a könyvet egy olyan fejezettel, amelyet „a magyar gyermekvédelem kiemelkedő személyiségéről”, Mikus Gyuláról írtak, mégpedig abból a szempontból, hogy miként került „az árulás bűnébe”. Ezzel kapcsolatban vetette fel a kérdést, hogy „van-e, lehet-e megbocsátás”, szabad-e elfelejtetni az új generációkkal a történteket.
Pákh Tibor jogász, a könyv egyik szereplője, akit 1956-os cselekményeiért 15 év börtönbüntetésre ítéltek, azt mondta: Magyarországon „a politikai pszichiátriát Moszkva uralma alatt tartották”. Ha a polgárok megfeledkeznek arról, hogy eljátsszák az engedelmes bábuk szerepét, végül valóban elmebetegekké válnak – idézte ezzel kapcsolatban egy korábbi jegyzetét.
Hangsúlyozta: Moszkva jóvátétellel tartozik az országnak az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésekor és azután okozott károkért, eddig azonban még egyáltalán nem vonták ezért felelősségre, azonban szerinte „ragaszkodnunk kell” a számonkéréshez. Megemlítette, hogy már 1988-ban panaszt tett több nemzetközi fórumon, ahol őt egyénileg elutasították, a magyar államnak azonban meglátása szerint kötelessége, hogy keresetet indítson az áldozatok érdekében.
Gereben Ágnes, az ELTE tudományos főmunkatársa hozzászólásában arról beszélt, hogy a könyv „izzó és drámai mű lett az évek során”, ami „egyre fontosabb és egyre élőbb”. Az, hogy elmegyógyintézeti módszerekkel kivonják azokat, akik a rendszer ellen lázadnak, kimondottan orosz módszer, amelyet átvettek a magyarok is, sőt az is orosz módszer, hogy arccal lefelé temették el az áldozatokat, ahogy azt tették Nagy Imre mártírsorsú miniszterelnökkel és szintén kivégzett társaival – jegyezte meg.
Rettenetesnek nevezte, hogy akár a náci, akár a kommunista diktatúra megtörténhetett, és felhívta a figyelmet arra, hogy egyik vagy másik politikai rendszer áldozatainak szenvedése sem több vagy kevesebb a másiknál.
Pethő Sándor, a KRE filozófia tanszékének tanára azt mondta: „máig sem vagyunk képesek szembenézni” a rendszerváltás utáni politikai kudarcokkal. 1989 előtt olyan politikai rendszer működött, amely a társadalom perifériájára szorította a vele szemben kritikus tagjait: ők a kötet hősei – állapította meg.
Emlékeztetett arra, hogy a kommunista rendszer internálótáborokat működtetett, „kiszolgáltatták, eladósították az országot, leverték az 1956-os forradalmat”, és ők felelősek azért is, hogy 200 ezren disszidáltak az országból, valamint azért, hogy Magyarország vezetett a szocialista országok között az öngyilkosság tekintetében.
Kitért arra is, hogy a könyvben szerepel Mikus Gyula pszichológus is, aki ügynökként 9 évig jelentett a Kádár-rendszerben. Ő eleinte helyettesítő tanár volt a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban, majd gyermekvédelmi szakember lett, és „mentette azokat, akiket szakmája sorsa rábízott” – fogalmazott.
Szinyei András, Hatvan kereszténydemokrata alpolgármestere megemlítette egy hatvani lakos ügyét, aki 1987. november 7-én jól látható helyre kiírta, hogy „Ruszkik haza!”, amiért a Heves Megyei Főügyészség elrendelte a férfi elmeállapotának megfigyelését, az igazságügyi szakértők pedig elmebetegséget állapítottak meg nála és a gyöngyösi városi kórház idegosztályára vitték orvosi kezelésre.
A politikus elmondta, a rendszerváltás után a Fidesz és az SZDSZ helyi szervezete kérte a férfi rehabilitálását. Később kikerült a kórházból, ám a napokban édesanyja jelezte, fiával ma már nemigen lehet együtt élni, ezért a szülő kezdeményezte, hogy fia újra kerüljön állandó orvosi felügyelet alá.
Zatykó László szegedi ferences szerzetes nézete szerint „szeretetre szeretettel kell válaszolni, vagyis azok a boldogok, akik a szeretet igazságosságában élnek”.
Lázár Imre, a KRE docense arról beszélt, hogy a hatalmon lévőknek és az alávetetteknek is van szenvedéstörténete, ennek kapcsán pedig megemlítette, hogy a szovjet kommunista párt eredeti vezetői közül alig 10 százalék halt meg természetes halállal.
A rendezvényt Bozsonyi Károly, a Károli Gáspár Református Egyetem általános rektorhelyettese nyitotta meg. Ennek során azt mondta: egyetemük „a közélet szélesebb értelemben vett horizontján jelen van”, a szerzők munkája pedig érdemes arra, hogy tudományos tanácskozást tartsanak az abban foglaltakról.
Az eseményt Gazsó L. Ferenc és szerzőtársa Zelei Miklós író, újságíró moderálta.
Forrás: MTI