Close

A Magyar Szórvány Napja Brassóban – Emléktáblát avattak Áprily Lajos szülőházán

Emléktáblát avattak csütörtökön Áprily Lajos brassói szülőházán a költő születésének 125 évfordulója alkalmából, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által második alkalommal megszervezett Magyar Szórvány Napja nevű rendezvénysorozat keretében.
A magyar, román és német nyelvű márványtáblát Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és a szövetség helyi vezetői leplezték le.
  
„Áprily Lajos humanista költő volt olyan időszakban, amikor Európa letévedt a humanizmus útjáról, és  az Erdélyi Helikon egyik első szerkesztőjeként, intézményépítő tevékenységével Trianon után otthont teremtett az erdélyi magyar irodalom számára” – mutatott rá az emléktábla-avatáson az RMDSZ elnöke.
  
Szente László brassói önkormányzati képviselő az MTI-nek elmondta: jelenleg egy magyar és öt román család lakik a költő szülőházában, de mindegyikük szívesen hozzájárult ahhoz, hogy a házat emléktáblával jelöljék meg.
  
Az emléktáblát az RMDSZ-vezetőkön kívül az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi képviselői is megkoszorúzták.
   
Áprily Lajos 1887. november 14-én született Brassóban, ahol utcát neveztek el róla, és a magyar tannyelvű főgimnázium is a nevét viseli.
   
Az RMDSZ 2011-ben döntött arról, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapján, november 15-én, évente megszervezi a Magyar Szórvány Napját Erdély olyan térségeiben, ahol a magyarság részaránya nem éri el a tíz százalékot. Az első rendezvénysorozat házigazdája 2011-ben Hunyad megye volt.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top