– Gólyalábas huszárok és hagyományőrző együttesek műsora mellett sok családi program egészen este hat óráig várta az érdeklődőket a budai Várban. A Budapesti Történeti Múzeum, az Országos Levéltár és a Széchényi Könyvtár is egésznapos programokkal készült a nemzeti ünnepre.
A levéltár Útlevéllel a csatába! címmel invitálta történelmi szerepjátékra a családokat. Az intézmény emeletein különböző állomásokon tehették próbára történelmi ismereteiket a résztvevők: az 1848-as kormány névsorának kitalálása mellett korabeli iratok kézírását kellett kisilabizálni, ami olykor meglehetősen nehéznek bizonyult, hiszen nemcsak a kézírás, de a szóhasználat is meglehetősen sokat változott a forradalom óta. Aki végigjárta a kilenc állomást, megtudhatta többek között azt is, hogy 1848-ban március 15-e szerdára esett. A gyermekeket és a játékos kedvű felnőtteket a kilenc állomás próbatételei után „leszerelte” egy kedves altábornagy, így a sok huszárőrnagy, főhadnagy és honvéd boldogan távozhatott. Az egyik nagypapa megjegyezte: „Nagyon jól szórakoztam, és bár elég jól ismerem a történelmet, még én is tanultam újat a játék során”.
Az Országos Széchényi Könyvtárban Heckenast nyomdagépen nyomtathatták ki a gyerekek a Nemzeti Dalt, a bibliotékában is este hatig segítettek „kitanulni” a gyerekeknek a nyomdászmesterséget.
Nemcsak a szülők, hanem az egészen kicsik is élvezettel nézték a magyar mozdulatművészek előadását a Nemzeti Táncszínház aulájában. A táncosok műsora után pedig a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének Megszőtt vonalak című kiállítását lehetett megtekinteni. Az egyik anyuka a helyszínen az MTI-nek elmondta: „Nagyon tetszik a programok változatossága, így a gyerekeim megismerhetik a hagyományos magyar és a modern táncművészetet is. Fontosnak tartom, hogy lássanak ilyet is, olyat is”.
A Kapisztrán téren óriás bábok előadása nyűgözte le a közönséget, a műsor után interaktív gólyalábas előadás következett. Egy kisfiú az anyukájának meg is jegyezte, hogy ő bizony még sosem látott ekkora embereket és azonnal faggatni kezdte, hogy ha rendesen eszik, vajon ő is nőhet-e ekkorára.
Lépten-nyomon pödrött bajszú huszárokat és papírbajszú gyerekek hadát lehetett látni, a kartonból készült csákókat a gyerekek a kézműves segítők közreműködésével olyan ötletesen díszítették fel, hogy szinte nem lehetett két egyformával találkozni.
Az idén 30 éves Népművészeti Egyesület sátránál csuhéból font kitűzőket és kosarakat, nemezből készült papucsokat és kesztyűket lehetett kapni és készíteni, de az egésznapos programokon elgyötört nézelődők mézeskaláccsal csillapíthatták éhségüket. A helyszínen szőnyeget fonó bácsi ügyességét nemcsak a gyerekek, de még az apukák is megcsodálták.
Egy négygyermekes család elmesélte, hogy bár Budapest külső kerületében laknak, gyakran feljönnek a Várba, de az ünnep alkalmával egészen más itt lenni. „A gyerekeink nagyon élvezik a vásár mellett a sok érdekes látnivalót, nagyobbik fiúnk új kardforgató technikákkal bővítette tudását, a lányainknak pedig nagyon tetszett a szövés és fonás mestersége, valamint a szép népművészeti ruhák. A legkisebbnek egyelőre csak a jó idő öröme jutott, ő még csak a babakocsiból tudja szemlélni az eseményeket” – mondta el az anyuka, aki hozzátette, ő maga is több érdekes technikát ellesett a kézművesektől, amelyeket otthon mindenképpen ki fog próbálni.

