Close

Londoni elemzők a vártnál magasabb infláció után sem jósolnak MNB-kamatemelést

mnb
A vártnál magasabb októberi magyarországi inflációs adatok ellenére sem jósolnak egyelőre MNB-kamatemelést londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a magyar jegybank pénzügypolitikáját továbbra is elsősorban az euróválság és a forintárfolyam alakulása határozza meg.
    A KSH pénteki tájékoztatása szerint a fogyasztói árak a múlt hónapban 3,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
    Az MTI előzetes felmérésébe bevont londoni befektetési és elemzőházak szakértői széles sávban mozgó, 3,4-3,8 százalék közötti előrejelzéseket adtak az éves összevetésű októberi fogyasztói inflációra a pénteki adatismertetés előtt. Szeptemberben 3,6 százalékos éves inflációt mértek Magyarországon.
    Az októberi inflációs adatsor pénteki közzététele után a JP Morgan bankcsoport londoni felzárkózó piaci elemzői annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a forint gyengülése „még nem látszik egyértelműen” a múlt havi számokban, különös tekintettel arra, hogy a maginfláció üteme éves szinten nem gyorsult az előző hóról.
    A cég szakértői közölték: várakozásuk szerint novemberben a jövedéki adók emelése „nagyot lendít” főleg az üzemanyagárakon, és kisebb mértékben a szeszesitalok és a dohányáruk fogyasztói árán is. Az élelmiszerek és az üzemanyagok árában megjelenő visszahúzó éves bázishatások azonban valamelyes ellentételező hatást gyakorolnak majd, így a teljes kosárra számolt éves árinfláció az idei év végéig várhatóan nem gyorsul nagyon a jelenlegi szintekről – jósolták pénteki kommentárjukban a JP Morgan londoni elemzői.
    A ház szerint ugyanakkor jövőre – az áfa-emelés hatására – az éves infláció 5 százalék közelébe szökhet fel, de a JP Morgan szakértői 2013-ban már 3-4 százalékra visszalassuló inflációs ütemet várnak. 
    A cég szerint valószínűtlen, hogy a pénteki inflációs adatsor komolyabb hatást gyakorolna a magyar jegybank pénzügypolitikájára, amelynek fő meghatározó tényezője változatlanul az euróövezeti válság és a forint árfolyammozgása. A forint gyengesége egyértelműen növelte egy „vész-kamatemelés” kockázatát, a JP Morgan elemzői szerint azonban az MNB „még mindig vonakodik attól, hogy meghúzza a ravaszt”, mivel a gazdaságban recessziós kockázatok mutatkoznak.

    A ház alapeseti előrejelzése továbbra is az, hogy az MNB a jövő év első felének végéig nem módosít 6,00 százalékos alapkamatán.
    Az euró forintárfolyama más nagy londoni házak véleménye szerint sem érte még el azt a szintet, amely az MNB-t jelentősebb kamatemelésre ösztönözné.
    Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) bankcsoport londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének vezetője – aki a minap átfogó előrejelzést állított össze befektetők számára a felzárkózó országcsoport jegybankjainak várható intervenciós és kamatpolitikájáról – közölte: az RBS korábban a 295-300 forintos eurósávot tartotta MNB-kamatemelési küszöbnek, a ház szerint azonban a devizahitelesek törlesztési terheinek enyhítését célzó kormányintézkedések nyomán ez a küszöb most már közelebb lehet a 320-325 forintos árfolyamsávhoz. Az RBS vezető londoni felzárkózó piaci közgazdásza szerint ez ugyanakkor mozgásteret is jelenthet a piacnak ahhoz, hogy „próbára tegye az MNB elszántságát”.
 
Forrás:gke/gtr MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top