A Szeged gazdasági fejlődése szempontjából stratégiai fontosságú nyugati ipari terület, valamint Kiskundorozsma, Szentmihály, Gyálarét belvízi biztonsága javult egy egymilliárd forintból, uniós támogatásból megvalósult beruházásnak köszönhetően – közölte Kozák Péter, az Alsó Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.
A 2009 őszén elindult és mintegy 180 ezer ember lakóhelyét érintő fejlesztésnek köszönhetően gyorsabbá vált a belvíz elvezetése a Szegedtől nyugatra fekvő területről – mondta a szakember a projektet lezáró tájékoztatón.
A fejlesztés során Kiskundorozsma keleti szélén egy új szivattyútelep épült, amelynek köszönhetően a belvíz az Algyői-főcsatornán keresztül sokkal rövidebb úton juttatható el a Tiszába. A beruházás során összesen tizenhárom műtárgyat, többek között zsilipeket építettek vagy újítottak föl. Elvégezték az érintett csatornaszakaszok kotrását, valamint a hattyasi és a matyéri szivattyútelep rekonstrukcióját.
Az olimpiai kajak-kenu központnak helyet adó Matyéri-tározó mellett elkészül – részben zárt szelvénnyel – a Maty-Subasai főcsatorna új szakasza. A jövőben a sportpályának helyet adó – eredetileg belvízi tározónak kialakított – medret csupán szükség esetben használják majd, így jelentősen csökken annak a veszélye, hogy szennyezés jusson a vízbe – közölte az igazgató.
Forrás:bkzg/gtr MTI

