Close

Laller Racing: „Heavy Queen”a HeaVykingen

A mögöttünk hagyott hétvégén Pannonhalmán rendezték az év utolsó endurocross megmérettetését, a HeaVykinget, ahol a népes férfimezőnyben egyedüli csajként Torma Luca is rajthoz állt.

Noha a Laller Racing Dakar Team legifjabb versenyzője újoncként csapott bele a 2024-es szezonba, szenzációs teljesítményével hamar kivívta az ellenfelek és a marcona férfi motorosok elismerését is. Luca most gondolt egy nagyot, és az ötórás csapatversenyen egyedüli (!!) nőként mérette meg magát Verdon Csaba társaként. Az eredmény lehengerlő, hiszen a vegyes páros 104 indulóból az összetett 20. helyen végzett, a kategóriájában pedig a hetedik helyen zárt.

„A versenyt Csabi kezdte egy szuper rajttal, majd két körönként váltottuk egymást egy lábpacsi kíséretében. A pálya nagyon tetszett, sok része teljesen új volt számomra, ráadásul a nyomok folyamatosan változtak, alakultak, hiszen több, mint száz motoros járt bennük folyamatosan. Az ötórás időtartam alatt egyszer még a nézők segítsége is kellett, hogy versenyben maradjunk: egy lövészárokká mélyült nyomba ragadtam, és innen is szeretném megköszönni a gyors segítséget nekik!

Összességében nagyon tetszett az egész verseny, a fantasztikus hangulat, a csodás szurkolás és szervezés! Köszönöm csapattársamnak, Verdon Csabának a profi hozzáállást, a kitartást és a támogatását. Jövőre biztosan ismét megpróbáljuk!” – nyilatkozta lapunknak az egyedüli női induló különdíját is begyűjtő Torma Luca.

Shares
scroll to top