Close

Párizsból a III. Golden Muaythai Gálára

Olimpiai bemutatómérkőzése után a III. Golden Muaythai Gálán lép a ringbe Székely Anna. A veresegyházi Golden Muay Thai SE ifjúsági Európa-bajnoka az est főmérkőzésén Vesela Rogaskával csap össze.

„Nyerni megyek, ennek megfelelően készülök – tekintett előre Székely Anna a szeptember 7-ei gálára, aki sűrű nyári időszakon van túl, de egyelőre nem foglalkozik ezzel. – Nyolc edzésem van egy héten, emellett úszok és futok, szóval mindent beleadok. Ez a nyár ilyen, készültünk a párizsi bemutatkozásra, aztán hazatérve volt néhány nap pihenő, majd jött a gálára való felkészülés. Nem mondom, hogy nem megterhelő, de igazából vannak céljaim, amelyeket el szeretnék érni, ehhez pedig ez kell.”

A veresegyházi Golden Muay Thai SE ifjúsági Európa-bajnoka főmérkőzést vív majd két hét múlva, ellenfele a görög színekben szereplő Vesela Rogaska lesz. 

„Nagyon jó, erős versenyző, bár ezen a szinten, ahol tartunk, nincsenek gyenge ellenfelek. Kemény, jó mérkőzésre számítok, de így szép nyerni. Megvan a taktikánk ellene, ennek megfelelően készülök” – tette hozzá. 

Székely a párizsi játékok kiegészítőeseményei közt megrendezett muaythai gálán is ott lehetett a meghívott, mindössze két magyar egyikeként. Mint meséli, különleges élmény volt az olimpiai helyszínen szerepelni, reményei szerint teljesítményével hozzájárult ahhoz, hogy legkésőbb nyolc év múlva, Brisbane-ben a hivatalos program része is legyen sportága. 

„Hatalmas élmény volt ilyen hangulatban kint lenni, büszke vagyok arra, hogy így képviselhettem a hazámat és a klubomat. Hazatérve is csak pozitív dolgokat kaptam, az edzőm, Berkes Ádám is elégedett volt a mérkőzésen nyújtott teljesítményemmel, emellett Veresegyházától kaptam egy polgármesteri elismerést is. Nagyon jó érzés, és plusz motiváció, hogy így is elismerték a munkánkat.”

Székely Anna felkészítése mellett a gála főszervezőjeként is ezer fokon ég Berkes Ádám, aki felidézte, eredetileg nem sorozatként képzelték el a veresi rendezvényt, ám a visszajelzések alapján végül úgy döntöttek, hagyományt teremtenek belőle. 

„Annyi pozitív visszajelzést és elégedett üzenetet hozott a nézőktől, versenyzőktől és szponzoroktól, hogy rögtön folytatásban gondolkodtam. Már a harmadik gála felé tartunk, és terveim szerint nem is állunk meg egy darabig. Egyre motiváltabb vagyok, és egyre több ötletem van arra, miként is növeljük a színvonalat. Bízom benne, hogy minél több harcosnak esélyt tudok biztosítani majd a jövőben.”

Hozzátette, számos újítást terveztek el, melyek főleg a látványvilágot és az összecsapások körüli élményt érintik. A VIP-vendégek számára például a hasonló hazai rendezvények körében egyedülállónak számító tányérszervízzel készül. A lényeg azonban mégis csak a ringben zajlik majd, így olyan meccskártyát igyekeztek összeállítani, amely minden korábbinál több izgalommal és nívósabb küzdelmekkel kecsegtet. 

„Amit kiemelnék az mindenképp a főmérkőzés, amit Anna fog vívni egy iszonyat kemény görög lány ellen. De azért hozunk csemegét még, ilyen például Ajtai Benjamin és Rehák Márk találkozása 63,5 kg-ban, de a 67 kg-os Balogh László és Tóth Zsombor küzdelme is kemény csatának ígérkezik” – fogalmazott a veresegyházi Kucsa Tamás Sportcsarnokban rendezett gála főszervezője.

Shares
scroll to top