Close

Elindult a Trianon-vetélkedő


A Sopronban lezajlott zenei ősbemutatóval, valamint több magyar városban egyszerre zajló szabadtéri vetítésekkel megkezdődött a „Béke – A nemzetek felett” című, történeti valóságismereti és kreatív vetélkedőre ötven, középsikolásokból álló csapat jelentkezett.

A január 7-ei soproni zenei premierrel és a Sopronban, Keszthelyen, valamint Békéscsabán egy időben lezajlott szabadtéri, nyilvános filmrészlet-vetítésekkel – amelyek fontos szerepet kapnak a vetélkedőben – megkezdődött a középiskolásoknak hirdetett, történelmi, valóságismereti és kreatív vetélkedő, amelyben a résztvevők Trianon kulcskérdéseire kereshetik és kaphatják meg a választ .A nyilvános vetítéseken látható részlet a Megafilm Béke – A nemzetek felett című dokumentum-játékfilmjéből készült, amelyben neves francia és magyar történészek megszólalásai, korhű jelenetek mutatják be új megvilágításban és értelmezési keretben, igen érzékletesen a magyar delegáció szándékos, addig példa nélkül álló ellehetetlenítését, emberfeletti küzdelmét és a kor francia nagyhatalmi törekvéseit.


A Béke – A nemzetek felett című vetélkedőre ötven, három fős, 9-12. osztályos középiskolás diákokból álló csapat jelentkezett. A diákoknak elsőként a vetélkedő honlapján on-line kitölthető kvízkérdésekre kell válaszolniuk január 16-áig. Ezt követően, gyakorlati és kreatív feladatként egy saját, Trianonnal összefüggő, valóságőrző felfedezésre indulnak a csapatok: emléket, történetet, tárgyat bemutató rövidfilmet készítenek január végéig. Az elkészült alkotásokat Helmeczy Dorottya, a Béke – A nemzetek felett című dokumentum-játékfilm producere, Máthé Áron, a film történész szakértője, valamint Rácz Árpád történész, a Rubicon folyóirat főszerkesztője bírálják el.
Az első helyezett csapat tagjai fejenként 200, a második 175, míg a harmadik helyezettek 150 ezer forintos, szabadon felhasználható utazási utalványt nyernek, az első három csapat felkészítő tanárai pedig fejenként 100-100 ezer forint értékű, szintén szabadon felhasználható utazási utalványt kapnak.
A soproni eseményekről készült videó itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=C6s0x4MyL7A

Shares
scroll to top