Egy terület vagy ország legkülönlegesebb élőlényei az egész világon csak ott előforduló bennszülött, vagy más néven endemikus fajok. Ezek az állatok vagy növények kiemelt jelentőségűek a biodiverzitás, a természetvédelem, a tudományos kutatás, sőt, mivel másutt nem fordulnak elő a nemzeti identitás szempontjából is. Ezért kaptak helyet például számos ország vagy régió címerében, illetve más jelképei között.
Kiemelt fontosságuk miatt számos olyan összeállítás készült, mely egy-egy ország vagy régió bennszülött élőlényeit veszi sorra. Európa országai különösen élen járnak ebben. Ennek ellenére hazánkban növénytani oldalról nézve több mint 80 éve jelent meg az utolsó ilyen tudományos munka. Az azóta eltelt közel egy évszázadban rengeteget bővültek ismereteink és többek között számos új fajt írtak le. Bár a médiában gyakran esik szó bennszülött értékeinkről, ezek lényegében bő emberöltővel korábbi adatokra hivatkoznak, olykor pontatlanul.
Hosszú évek kitartó, nemzetközi kitekintéssel végzett munkájának eredményeként nemrég elkészült a hazánk bennszülött növényeit is bemutató lista. Mivel biogeográfiáról van szó, ezért nem a mesterséges országhatárok, hanem a növényföldrajzi régió szerint történt a területi lehatárolás. Mi a Pannóniai flóratartomány (Pannonicum) szívében, annak központi részén élünk. Ide a Dél-Moráviától a Vaskapuig, illetve a Beregi-síkságtól a Száváig tartó területet értjük, melyen tíz ország osztozik.
Bánáti bazsarózsa, István király-szegfű, tornai vértő, szentendrei rózsa, a természetbarátok számára ismerősen csengő nevek, melyekről azt olvastuk, hogy bennszülöttek. Pedig csak egy részük az! Hányan hallottak viszont a vértesi berkenyéről, a balatoni szederről, a magyar sóballáról, a debreceni tormáról, a Kossuth hölgymálról, vagy a Vojtkó-csenkeszről? Ezek kizárólag nálunk élnek.
A pannóniai bennszülött növényeket (azok elterjedését) részletesen bemutató utolsó dolgozat 1939-ben készült (szerző: Tatár Miklós). Azóta rengeteg rendszertani változás volt, illetve a növények elterjedésével kapcsolatban is bővültek ismeretink. A „szuperendemizmusnak” tartott tornai vértőről például kiderült, hogy megegyezik egy Kárpátokban élő fajjal. Az István király szegfű tudományos leírása pedig érvénytelen, és nevezhetnénk inkább Kitaibel-szegfűnek, de névváltozás ide vagy oda, jelenlegi ismeretink alapján kizárólag a Dunántúli-középhegység dolomitsziklagyepeiben él. A magyar sóballának a leírása ugyan érvényes volt, de hibás, mely később számos félrehatározáshoz és téves ismeretekhez vezetett.
A budai nyúlfarkfű besorolásának mozgalmasabb a története. A budai Sas-hegyről írták le és sokáig a Pilis-Budai-hegység, illetve a Naszály-hegy endemizmusának tartották. Később ide sorolták az Északnyugat-Kárpátokban, az Alpok délkeleti részén, illetve a Dinári-hegység északi részén élő növényeket is. Részletes morfológiai és genetikai vizsgálatok azonban kimutatták, hogy ezek bizony más fajhoz tartoznak, sőt még a Naszály-hegyen élő példányok sem egyeznek a Duna túlsó partján találhatókkal. Így „ismét” a bennszülöttek exkluzív klubjában köszönthetjük ezt a fővárosunkban is élő, nem túl feltűnő, de annál érdekesebb növényt, melynek – hogy bonyolítsuk a dolgot – van előfordulása az ausztriai Hainburg-hegyen is, mely azonban része a Pannonicumnak. Rengeteg ilyen és hasonló példát említhetnénk, ezeket részletesen tárgyalja a nemrég megjelent tudományos cikk.
A pannóniai bennszülött növények listája egyelőre még csak (a nemzetközi érintettség miatt angol nyelvű) tudományos publikációban érhető el (Riezing Norbert: Taxa of Vascular Plants Endemic to the Pannonicum Floristic Region, elérhető itt: https://akjournals.com/view/journals/034/65/1-2/article-p133.xml?rskey=TdJqDn&result=7), de ha sikerül kiadót találni, magyar nyelven, fotókkal gazdagon illusztrált könyvben, a tudományos munkában leírtnál részletesebben és „színesben” is megismerkedhetünk velük.
Nyitókép: Bánáti bazsarózsa – fotó Riezing Norbert