“Szabadságra vágysz? Tanuld meg hát minden előtt
Érzékeid és lelked fegyelmét
Hogy sóvárgásod s tagjaid ne rángassanak ide és amoda…” (Dietrich Bonhoeffer)
- Bevezető
Turay Alfréd Az ember és az erkölcs című munkájában az etikának a következő meghatározását adja: Az etika nemcsak életmódot jelent, hanem tudományt is. Az utóbbit a következőképpen határozhatjuk meg: az etika a filozófiának az az ága, amely az ész természetes fényében az erkölcsi jelenség végső alapjait kutatva azt igyekszik megállapítani, hogy az emberi cselekvés, illetve az emberi személy milyen belső és külső tényezők alapján válik jóvá vagy rosszá, értékessé vagy értéktelenné.
a) Az etika tárgya (obiectum materiale) az emberi cselekvés és a cselekvésben kibontakozó ember. A cselekvés vagy tevékenység valamiképpen a valóság világába tartozik. Aquinói Szent Tamás ezt úgy fejezi ki, hogy megkülönbözteti az elsődleges megvalósulást (actus primus) és a másodlagos megvalósulást (actus secundus): az elsődleges megvalósulás a dolgok léte, a másodlagos pedig a tevékenység (I. q. 48. a. 5.). A tevékenység és a lét szoros kapcsolatban van, mert a lét a tevékenységben bontakozik ki: „a létezőnek kettős tökéletessége van: első és második. Az első tökéletesség nevezetesen az, hogy a létező a maga magánvalóságában teljes … A második a cél. A cél pedig vagy a tevékenység, miként a lantos célja, hogy lantját pengesse, vagy valami más, amihez tevékenységgel jut el az ember” (I. q. 73. a. 1.).
A keresztény etika a keresztény tanításokból, különösen a Bibliából származó etikai elvekre és erkölcsi értékekre utal. Ez egy olyan keretrendszer, amely a hívők számára útmutatást nyújt, hogyan éljenek Isten akaratával és erkölcsi normáival összhangban.
A keresztény etika középpontjában az a hit áll, hogy minden ember eredendő értéket és méltóságot képvisel, mivel mindenki Isten képmására teremtetett. A keresztény etikai elvek gyakran Jézus Krisztus tanításain alapulnak, aki a szeretetet, az együttérzést, az igazságosságot és az önzetlenséget hangsúlyozta. Ezek az elvek olyan szakaszokból származnak, mint a nagy parancsolat (Isten és felebarát szeretete) és a hegyi beszéd (amely az alázatról, a megbocsátásról és a béke teremtésről szóló tanításokat tartalmazza).
A keresztény etika az erkölcsi kérdések széles skáláját öleli fel, beleértve a személyes viselkedéssel, a családi élettel, a társadalmi igazságossággal, az erőforrásokkal való gazdálkodással és a tágabb közösségben való szerepvállalással kapcsolatos kérdéseket. Olyan témákban nyújt útmutatást, mint a becsületesség, a tisztesség, a szexuális erkölcs, a szegényekkel és a kiszolgáltatottakkal való törődés, az emberi élet tisztelete és az igazságosságra való törekvés.
A keresztény etikai tanítások sokfélék, és a különböző felekezetek és a Szentírás különböző értelmezései között eltérhetnek. Bár vannak olyan alapelvek, amelyek széles körben elfogadottak, eltérések lehetnek ezen elvek alkalmazásában konkrét erkölcsi dilemmákra vagy társadalmi kérdésekre.
Összességében a keresztény etika erkölcsi keretet biztosít a hívők számára, hogy megkülönböztessék a jót a rossztól, és olyan etikai döntéseket hozzanak, amelyek összhangban vannak a hitükkel és az Istennel való kapcsolatukkal. Arra ösztönzi az egyéneket, hogy Jézus Krisztus tanításait tükröző, szeretetből, tisztességből és szolgálatból álló életet éljenek.
A keresztény etika széles terület, és számos befolyásos képviselője van, akik hozzájárultak a fejlődéséhez. Az alábbiakban felsorolunk néhány neves személyiséget és a keresztény etikán belüli főbb koncepcióikat:
Hippói Augustinus (354-430): Augustinus hangsúlyozta az eredendő bűn fogalmát, az emberiség bukott természetét és az isteni kegyelem szükségességét az erkölcsi átalakuláshoz. Írásaiban az Isten kegyelme és az emberi erkölcsi felelősség közötti kapcsolatot vizsgálta.
Aquinói Tamás (1225-1274): Aquinói egy átfogó etikai keretrendszert dolgozott ki, amelyet tomista etikaként ismerünk. A keresztény teológiát integrálta az arisztotelészi filozófiával, hangsúlyozva a végső jóra való törekvést, a természeti törvényt és az erényeket. Aquinói hangsúlyozta az ész fontosságát az erkölcsi döntéshozatalban.
Dietrich Bonhoeffer (1906-1945): Bonhoeffer német teológus és lelkipásztor volt, aki a kölcsönös tanítványság fogalmát hangsúlyozta. A szereteten és az igazságosságon alapuló etikai keretrendszer mellett érvelt, és hangsúlyozta a személyes felelősség és az aktív szerepvállalás fontosságát a társadalmi és politikai igazságtalanságokkal szemben.
Reinhold Niebuhr (1892-1971): Niebuhr befolyásos munkássága, különösen „Az ember természete és rendeltetése” című könyvében, az egyéni és a társadalmi etika közötti feszültségre összpontosított. Hangsúlyozta a bűn valóságát és a személyes és a kollektív erkölcsi felelősség szükségességét. Niebuhr a „keresztény realizmus” fogalmát is vizsgálta, amely elismerte az igazságosság és a béke megteremtésére irányuló emberi erőfeszítések összetettségét és korlátait.
Stanley Hauerwas (született 1940-ben): Hauerwas kortárs teológus, aki jelentősen hozzájárult a keresztény etikához. Hangsúlyozza az etika közösségi jellegét, és amellett érvel, hogy a keresztény közösségnek magának kell tanúságot tennie etikai elveiről. Hauerwas sokat írt az erényekről, a narratíva és a történet fontosságáról, valamint az etika és a politika metszéspontjáról.
A keresztény etika e képviselői jelentős mértékben járultak hozzá a területhez, és alakították az erkölcsi elvek és etikai keretek megértését a keresztény gondolkodáson belül. Gondolataik továbbra is hatással vannak a keresztény etikáról szóló kortárs vitákra.
- Krisztus mint az etikai mérce
Krisztus, a valóság és a jó kérdése (Krisztus, egyház és világ) Bonhoeffer Etika könyvének első fejezet címe. A szerző azt vallotta a tegeli fogsága idején az őt vallató vizsgálóbírónak, Manfred Roedernek hogy egyháza kérte fel írjon egy gyakorlati etikát a Követés folytatásaként, “a Hegyi beszédet gyakorlatba kell ültetni, hiszen Krisztus folyamatosan arra szólítja fel az embereket, hogy kövessék őt. A Hegyi beszédből azonban nem szűrhető le közvetlenül az, hogy mit jelent valójában ez a követés, illetve milyen döntéseket kell eközben meghozni, mert ezt a mindenkori valóság is meghatározza.”
Bonhoeffer szerint, aki a keresztény etika problémájával kíván foglalkozni “rendkívüli követelménnyel szembesül: azt a két kérdést, melyek őt az etika felségterületére kalauzolják–”Hogyan legyek jó?, illetve “ Hogyan cselekedjem a jót?”–eleve fel kell adnia, mert azok jelen esetben nem felelnek meg a tárgynak, helyettük egy egészen más, ezektől végtelenül különböző kérdést kell feltennie, mégpedig azt, hogy “Mi az Isten akarata?” Bonhoeffer szerint ez hitbéli döntés, amikor az én és a világ valóságát úgy tekintjük, hogy az beágyazódik egy végső valóságba, a “teremtő, kiengesztelő és megváltó Isten valóságába” ezért az etikai probléma teljesen új értelmet nyer, melyben Isten mindenben jelen lévő megnyilvánulása és annak lehetősége a lényeg.
Ezért jut el a felismerésig: “A jó felőli keresztény kérdésfeltevés értelme nem más, mint az, hogy miképpen részesedhetünk az oszthatatlan Isten-valóságból.”
Krisztus jelentőségét is megfogalmazza, érthetően, sallang mentesen: “Isten Jézus Krisztusban újjá teremtette az előtte álló ember alakját. Nem csupán a hely, az idő, a klíma, a faj, az egyén, a társadalom, a vallás vagy az ízlés dolga, hanem az emberiség életbevágó ügye az, hogy felismerte Krisztusban a maga képét, és a maga reménységét. Ami Krisztussal történt, az az emberiséggel történt.”
Ez a felismerés összhangban áll mindazzal, amit a keresztény emberek etikai tartásáról írt, Joseph Ratzinger, Heinz Schürmann és Hans Urs von Balthasar, A keresztény erkölcs alapelvei című könyvben:
“Jézus követése és utánzása, a Megtestesülttel és Megfeszítettel kialakított szoros kapcsolat és a megkeresztelt ember Krisztusban élt élete–a szeretetre intő felszólításba foglaltakon túl–sajátos formában határozza meg a hívő embernek a világban tanúsítandó konkrét emberi- erkölcsi magatartását.
A fent említett krisztológiai sajátosság révén–egyre tágabb körökben–feltárulnak a hívő emberek erkölcsi magatartásának sajátos vonásai: az önmagukról való, egészen a vértanúságig feszülő lemondás követelménye, az ellenségszeretet követelménye, a lemondás arról, ami pedig megilletne minket, a házasság felbontásáról való lemondás. Az egyrész elkülönülő, másrészt a világba bebocsátkozó életforma, az önként vállalt nélkülözés és szegénység….” Ezt követően emlékeztetnek Jézus szavaira, melyek erkölcsi normaként tekinthetőek: “ Ha Jézus szavai végérvényes erkölcsi normaként értelmezzük is, nem hagyhatjuk figyelmen kívül irodalmi formájukat: Jézus szavainak nagy része irodalmi formájának következtében önmagában nem tekinthető “törvénynek”, hanem egyértelműen magatartásmodellként határozható meg, azaz paradigmatikus jelentősége van.”
A magatartás modell Krisztus magatartása tehát. Rendkívül tanulságos azonban az a tény, hogy nem csak Schopenhauer vagy Kant, de még az Istentagadó Nietzsche is elismeri Krisztus alakját. Nietzsche etikai elveit Visky S Béla dolgozta fel tanulmányában, A keresztény etika alapelemei Teodicea egykor és ma című könyvében.
- Nietzsche etikai elvei és a keresztény etika tanítása
Nietzsche és a keresztény etika két ellentétes nézőpontot képvisel az erkölcsről és az etikai elvek alapjáról. Friedrich Nietzsche, a 19. századi német filozófus a hagyományos erkölcs kritikájáról és az értékek átértékelésének szorgalmazásáról ismert. A keresztény etika ezzel szemben a kereszténység tanításain és elvein alapul.
Nietzsche etikával kapcsolatos nézőpontja tágabb filozófiai keretének összefüggésében érthető meg. Híresen Isten halálát hirdette, és a keresztény erkölcsöt olyan rendszerként bírálta, amely a gyengeséget, a ressentimentet (a neheztelés vagy az irigység érzését), valamint az egyéni vágyak és ösztönök elfojtását segíti elő. Nietzsche úgy érvelt, hogy a keresztény etika az alázat, az önzetlenség és a túlvilági értékek hangsúlyozásával aláássa az emberi boldogulást és az élet igenlését.
Ehelyett Nietzsche az értékek átértékelését javasolta, amely elutasítja a hagyományos erkölcsi fogalmakat, és egy életet jobban megerősítő perspektívát fogad el. A „hatalomra való akarás” eszméje mellett érvelt, amely magában foglalja a saját vágyak felvállalását, az akadályok leküzdését, valamint a személyes kiválóságra és önérvényesítésre való törekvést. Nietzsche az egyéni erő kifejlesztését és a saját potenciál kiteljesedését tartotta az értelmes és hiteles létezés központi elemének.
A keresztény etika ezzel szemben Jézus Krisztusnak a Bibliában bemutatott tanításaiban gyökerezik. Olyan elveket hangsúlyoz, mint a szeretet, az együttérzés, a megbocsátás és az önzetlenség. A keresztény etika az erkölcsöt Isten parancsolataiban és az erényre való törekvésben látja megalapozottnak. Nagy hangsúlyt fektet az emberi élet szentségére, az egyes emberek méltóságára, valamint a közösség és a társadalmi felelősség fontosságára.
Nietzsche individualizmusra és önérvényesítésre helyezett hangsúlyával ellentétben a keresztény etika az önfeláldozás, a mások iránti szolgálat és a közjóra való törekvés fontosságát hangsúlyozza. Arra ösztönzi a hívőket, hogy kövessék Jézus Krisztus példáját, és éljenek erkölcsi feddhetetlenségben, valamint Isten és a felebarát iránti szeretetben.
Noha Nietzsche és a keresztény etika ellentétes nézeteket képvisel az erkölcsről, fontos megjegyezni, hogy bizonyos szempontból átfedésben is lehetnek. Például mind Nietzsche, mind a kereszténység elismeri az erkölcsi értékek jelentőségét és az etikai reflexió szükségességét. Alapjaik, céljaik és a jó életről alkotott elképzeléseik azonban jelentősen eltérnek egymástól.
Továbbá, lényeges hangsúlyozni, hogy a lelkész családba született filozófus, “Isten halála” címszó alatt “generált” egy szellemtörténeti folyamatot és ebben bontotta ki ateista nézeteit. Ez a szenvedélyes Istentagadás Visky nézetében egyenértékű a szerelemmel, mert csak azt lehet ilyen szenvedéllyel gyűlölni, akit valóban szeretünk. Visky Béla szerint: “Az Egész elfogadhatósága vagy el nem fogadhatósága feltételrendszerének a Leibniznél jottányival sem kevésbé szenvedélyes kutatása Nietzschénél hamisítatlan teodicea-művelési ösztönökről tanúskodik. Miközben mindenfajta ismeret perspektivikusságáról, viszonlyagosságáról, eredendő látszat-jellegéről értekezik, ideértve a legtudományosabb, matematikai ismereteket is, és miközben az így szemlélő szem számára a világ megfoghatatlan délibáb-játék csupán, megfosztva a metafizikai világszemléletben még adott realitástól, eközben gondolkodónk pillanatig sem riad vissza annak a kinyilatkoztatásától, hogy mi is valójában, an sich, a világ.”
Továbbmenve, a 97 oldalon fejti ki élénk képsorokkal Nietzsche viszonyát az etikához, s a kereszténységhez egyszerre: “Schopenhauer radikális pesszimiuzmusában ez a világot önmagából kibontakoztató akarat még teljességgel vak, céltalan, burjánzó őserő, egyetlen módunk a túlélésre, ha ezt a félelmetes és kiszámíthatatlan kancát az aszketikus morál kantárszára alá szorítjuk. Nietzschénél ugyanez az akarat egyáltalán nem nélkülözi a célirányosságot: önmagát akarja ez a hatalom, a maga növekedését, az önmagát folyamatosan reprodukáló kéjt. Morál pedig, amelynek kantárszárába fogható volna e hatalom– a jó és a rossz megállapítását lehetővé tevő bárminemű mérték híján: nem létezik. Dobjuk fel magunkat a bestia hátára! Igaz ugyan, hogy életveszélyes, de hát mi más volna a létezés, mint folyamatos, eksztatikus, halált kísérő tánc?”
Nietzsche etikai gondolkodásának értéke abban rejlik, hogy gondolatébresztő és kihívó jellegű, és jelentős hatást gyakorolt a filozófiára és az intellektuális diskurzusra. Nietzsche etikai gondolkodásának néhány értékesnek ítélhető aspektusa a következő
-A hagyományos erkölcs kritikája: Nietzsche kritikája a hagyományos erkölcsről, különösen a keresztény etikáról, az erkölcsről régóta vallott feltevések átértékelését váltotta ki. Megkérdőjelezte az erkölcsi értékek alapjait, feltárva azok történelmi, kulturális és pszichológiai eredetét. Ez a kritikai elemzés új utakat nyitott az erkölcs és az etika természetének feltárására.
-Az egyéni boldogulás hangsúlyozása: Nietzsche etikai filozófiája az egyén fejlődésére és boldogulására összpontosít. Arra ösztönzi az egyént, hogy vállalja fel saját vágyait, győzze le az akadályokat, és törekedjen a személyes kiválóságra. Az egyéni felhatalmazás és az önmegvalósítás e hangsúlyozása rezonál azokkal, akik saját lehetőségeik kiaknázására és életük értelmének megtalálására törekszenek.
-Az értékek átértékelése: Nietzsche a meglévő értékek átértékelésére szólított fel, kihívást intézve az egyénekhez, hogy megkérdőjelezzék az örökölt erkölcsi kereteket, és megalkossák saját értékeiket. Ez a felhívás az erkölcsi elvek kritikus vizsgálatára és újraértékelésére hatással volt a filozófiai és etikai vitákra, elősegítve az erkölcs összetettségének árnyaltabb megértését.
-Az emberi természet feltárása: Nietzsche az emberi természet mélyére hatol, megvizsgálva ösztöneinket, vágyainkat és késztetéseinket. Felismeri az emberi lényekben rejlő összetettséget és ellentmondásokat, és feltárja a hatalom, a kreativitás és az önkifejezés iránti vágyaink közötti feszültséget. Az emberi természetnek ez a feltárása az emberi motivációk és viselkedésmódok összetettségének figyelembevételével mélyebbé teszi az etikai vitákat.
– Hatása az egzisztencializmusra és azon túl: Nietzsche gondolatai nagy hatással voltak olyan egzisztencialista filozófusokra, mint Jean-Paul Sartre és Albert Camus, akik az egyéni szabadság, a felelősség és az értelem keresésének kérdéseivel foglalkoztak egy látszólag értelmetlen világban. Gondolatai továbbra is inspirálják a kortárs filozófusokat, pszichológusokat és különböző tudományterületek tudósait.
Fontos megjegyezni, hogy Nietzsche eszméit is érte kritika és értelmezés. Egyesek szerint az individualizmusra való összpontosítása és a hagyományos erkölcs elutasítása nihilista vagy amorális szemlélethez vezethet. Azonban még a kritikusok is elismerik Nietzsche etikai gondolkodásának értékét, tekintettel annak provokatív jellegére és arra a képességére, hogy intellektuális vizsgálódásra és vitára ösztönözzön.
- Keresztény etika és jogi etika
A keresztény etika és a jog etikája az erkölcs két különálló nézőpontja, bár bizonyos szempontból keresztezhetik egymást.
A keresztény etika a kereszténység tanításain és elvein alapul, különösen a Bibliában találhatóak szerint. Magába foglalja a Jézus Krisztus életéből és tanításaiból származó erkölcsi irányelvek és értékek összességét. A keresztény etika hangsúlyozza a szeretet, az együttérzés, a megbocsátás, az igazságosság és az önzetlenség fontosságát. Istent ismeri el az erkölcsi tekintély végső forrásának, és arra törekszik, hogy az emberi cselekedeteket Isten akaratához igazítsa.
A keresztény etika nagy hangsúlyt fektet minden egyes ember eredendő értékére és méltóságára, mint Isten képmására teremtett lényre. Olyan erényeket támogat, mint a becsületesség, a tisztesség, az alázat és a szeretet. Arra ösztönzi a hívőket, hogy Jézus tanításai szerint éljenek, követve a parancsolatokat, hogy szeressék Istent teljes szívükből, lelkükből és elméjükből, és szeressék felebarátaikat, mint önmagukat.
A jog etikája azokra az erkölcsi elvekre és értékekre utal, amelyek a jogrendszereket és a társadalomban a törvények kialakítását irányítják. Az erkölcs és a jogi keret közötti kapcsolatra összpontosít, amelyben az egyének és a közösségek működnek. A jog etikája olyan kérdéseket vizsgál, mint a jog célja, az igazságszolgáltatás szerepe, valamint az egyének jogai és kötelezettségei a jogrendszerben.
A jog etikája gyakran arra törekszik, hogy a törvények megalkotása és végrehajtása révén igazságos és méltányos társadalmat hozzon létre. A jogi jogok, kötelezettségek és a cselekedetek következményeinek kérdéseivel foglalkozik. Bár a jogrendszerek támaszkodhatnak erkölcsi elvekre, nem kizárólagosan valamilyen konkrét vallási vagy filozófiai keretre épülnek. A jog etikája az egyének, a közösségek és a közjó érdekeinek kiegyensúlyozására törekszik a jogi és társadalmi kontextusban.
A keresztény etika befolyásolhatja a jog etikáját azáltal, hogy a jogrendszereken belül kiáll az igazságosság, az egyenlőség és az emberi jogok mellett. A keresztény elvek alakíthatják a törvények erkölcsi alapjait, különösen az erős keresztény befolyással rendelkező társadalmakban. Fontos azonban megjegyezni, hogy a jogrendszerek sokfélék, és a jog etikája a tényezők szélesebb körét veszi figyelembe, túl bármely konkrét vallási nézőponton.
Továbbá, míg a keresztény etika a személyes erkölcsi döntések alapjául szolgálhat, a jogrendszerek jellemzően világiak, és olyan keretet biztosítanak, amely a különböző vallási és nem vallási hátterű egyénekre is vonatkozik. A jog etikája a jogi elveken és a demokratikus folyamatokon alapuló igazságos és működőképes társadalom megteremtésével foglalkozik.
Összefoglalva, a keresztény etika és a jog etikája különböző nézőpontokból közelíti meg az erkölcsöt. A keresztény etika a vallási tanításokban gyökerezik, és a szeretetet, az együttérzést és az Isten akaratához való ragaszkodást hangsúlyozza, míg a jog etikája a jogrendszereket és a törvények társadalmi kontextusban történő kialakítását vezérlő erkölcsi elvekre összpontosít. Bár lehetnek átfedések, mindegyik nézőpontnak megvannak a maga sajátos megfontolásai és célkitűzései.
Zlinszky János Keresztény erkölcs és jogászi etika című könyvében a jogi pálya jelentőségével és a politikai elit felelősségével kapcsolatban mondja a következőket: “A hatalom erkölcsi szemmel nézve mindig átruházott hatalom: a társadalom ruházza alkalmasnak vélt tagjaira saját rendje biztosításához, saját békéje fenntartásához szükséges előfeltételként a hatalmat. A translatio imperii, a hatalom átruházása a társadalom részéről bizalmat jelent a kiemelt egyén iránt. A bizalmat a tudás és az erkölcsi elvárások alapján előlegezi a társadalom, s azt hivatott hatalom helyes felhasználásával viszonozza, érdemli ki. A szakembernek előlegezett bizalom felelősséget jelent. Akit részesítenek a hatalomban, annak el kell számolnia az őt kiemelő közösség felé. A hatalom gyakorlása lehet öncélú, és akkor visszaélésszerű, vagy lehet közcélú, szolgálat jellegű, akkor hivatásszerű. A hatalommal való élés belső törvényeit a szakmai ethos, a szakmai erkölcs szabályai határozzák meg.”
- Konklúzió
A Bevezetőben vázoltuk röviden mi is a keresztény etika, s melyek a sajátosságai, valamint kik a jelesebb képviselői, azt követően Krisztus szerepét kívántuk meghatározni s etikai mércéjét, mellyel utat mutat napjainkban, Nietzsche etikai érvelésén túl, korunk politikusainak és jogászainak, hiszen a jog művelése elválaszthatatlan az etikai mérce megtartásától.
Bibliográfia:
- Dietrich Bonhoeffer, Etika. Kolozsvár: Exit Kiadó, 2015.
- Turay Alfréd, Az ember és az erkölcs https://mek.oszk.hu/08700/08783/html/etika.htm.
- Joseph Ratzinger, Heinz Schürmann és Hans Urs von Balthasar, A keresztény erkölcs alapelvei. Budapest: L’Harmattan, 2002.
- Visky S. Béla, A keresztény etika alapelemei, Teodicea egykor és ma. Kolozsvár: Egyetemi Műhely Kiadó, Bólyai Társaság, 2010.
- Zlinszky János, Keresztény erkölcs és jogászi etika. Budapest, A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Könyvei, 1998.