A Jurassic Park új folytatásának, a hamarosan a magyar mozikba is megérkező Jurassic World: Világuralom című film egyik legizgalmasabb pillanata, amikor a Quetzalcoatlus lecsap az égből, és megtámadja a film főhőseinek repülőgépét. A Quetzalcoatlus gigantikus, 10 méter fesztávolságú szárnyaival a valaha élt legnagyobb pteroszaurusz volt. A Nagoya Egyetem kutatói által vezetett aerodinamikai elemzés szerint azonban a film alkotói tévedtek: ezek az óriási lények valójában képtelenek lettek volna nagyobb távolságot megtenni.
A meglepő felfedezéshez a Nagoya Egyetem Környezettudományi Doktori Iskolájának Yusuke Goto és Ken Yoda alkotta csoportja a Tokiói Egyetemmel és a Nyugat-Franciaországban működő Chizéi Biológiai Tanulmányok Központjával (CEBC) együttműködve kiszámította és összehasonlította a kihalt óriás repülő élőlények és a modern madarak azon képességét, hogy a szél és a légáramlatok segítségével energiahatékonyan szárnyaljanak.
A szárnyalásnak két típusa van: az egyik a termikus szárnyalás, amely felfelé irányuló áramlást használ a felemelkedéshez és sikláshoz, például a sasok és fregattmadarak esetében, a másik a dinamikus szárnyalás, amely az óceán feletti szél gradienst használja, mint az albatroszok és a viharmadarak esetében. A csoport egy modell segítségével négy kihalt repülő óriáslényfaj termikus és dinamikus szárnyalásának teljesítményét számolta ki, és hasonlította össze a mai madarak teljesítményével. Azt találták, hogy például a Jurassic Park harmadik részének híres Pteranodonja valószínűleg a tenger feletti légáramlatokat használó szárnyaló repülésben jeleskedett, és a mai fregattmadarakhoz hasonlóan repült.
Amikor azonban a Quetzalcoatlus-t, a valaha élt legnagyobb repülő állatot vizsgálták, azt találták, hogy nem alkalmas a szárnyalásra, még akkor sem, ha a légköri sűrűség paramétereit megváltoztatták.
“A Quetzalcoatlus gyenge termikus és lejtőrepülési teljesítménye a nagy testméretükkel járó nagy szárnyterhelésnek volt köszönhető” – mondják a kutatók. “Ez arra utal, hogy korlátozottak voltak azok a szélviszonyok, amelyek mellett a Quetzalcoatlus fenntartható termikus szárnyalást tudott végezni. Bár korábban úgy gondolták, hogy a Quetzalcoatlus gyakorlott termikus szárnyaló volt, aki képes volt 10 ezer mérföldet is megtenni anélkül, hogy a földet érte volna, vizsgálataink azt mutatják, hogy a termikus szárnyalási képességei elmaradtak a modern madarakétól. Feltételezzük, hogy a Quetzalcoatlus és más hasonló méretű pteroszauruszok repülési stílusa hasonló volt az óriástúzokéhoz, amely rövidtávú repülő, és ideje nagy részét a földön tölti” – tették hozzá a kutatók.
A pterosaurusok mellett a csoport két kihalt óriásmadarat is megvizsgált, az Argentavis magnificenst, a valaha létezett legnehezebb repülő madarat, és a Pelagornis sandersit, amely a repülő madarak közül a legnagyobb szárnyfesztávolsággal rendelkezik. A csoport itt is meglepő felfedezést tett. Eredményeik egyrészt megegyeztek a korábbi tanulmányokkal, miszerint az Argentavis alkalmas a termikus szárnyalásra, másrészt azt találták, hogy a Pelagornis termikus szárnyalásra alkalmas, bár korábban azt hitték, hogy dinamikus szárnyalást alkalmaz.
Bár a Jurassic World: Világuralom esetében már túl késő, a tanulmány eredményei megváltoztathatják a kihalt óriásmadarak és pteroszauruszok ábrázolását az elkerülhetetlen folytatásokban.
A kutatás eredményeit a PNAS Nexus című folyóirat 2022. március 10-i első számában tették közzé.
(Nyitókép: a kutatásban vizsgált állatok művészi ábrázolása (jobbra lent a Quetzalcoatlus). Forrás: Chihiro Kinoshita)