Nem kommunikálják ugyan eléggé ezt a kis házat, fehér falaival, Kós Károly által tervezett homlokzatával és tetőterével azonban megállja helyét a legszebb múzeumok között is Zebegényben eldugva a susogó fák és a Duna morajlásában. Festői táj, festői ihletettség s a képek újabb és újabb csodákra nyitnak, amint belépünk az épületbe. Lenn pusztán három szoba a recepción kívül, és ott az emelet, ahol Szőnyi műterme is látható, a padlásszobákból kialakított terem, a mese szintézisének helye. És akkor lássuk a csodát, látva lássuk és fogadjuk be, mélyen!
Pogány Gábor méltatásában eképpen nyilatkozik a festőművészről, aki főhadnagyként szolgált az I. világháborúban, s békét lelni tért Zebegénybe, katolikus lelkének megnyugvására:
“Szőnyi István festő
(Újpest, 1894. január 17. – Zebegény, 1960. augusztus 30.)
1913-1914, 1917-1919: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Ferenczy Károly, Réti István. Nagybányán is látogatta szabad iskolájukat. 1929: római ösztöndíj. 1937-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára. 1949: Kossuth-díj; 1952: érdemes művész; 1956: kiváló művész. Főiskolás korában a szecesszió (Kettős arckép, 1917), majd Rembrandt finom lazúrjai és a reneszánsz fény-árnyék festészete hatott művészetére (Fürdés után, 1921; Bethsabé, 1923; Danaidák, 1924). Korai képein a figurák megformálása erőteljes, majdnem klasszicista, a színek meleg okkeres, arany barna hangulatúak. A 20-as évektől nyáron Zebegényben élt, itt alakult ki az a lágy és mégis határozott festői stílusa, amely a Gresham-kör fő mesterévé tette. 1928-ban három korszakos képet festett itt: Zebegényi temetés, a Zebegényi est és az Átkelés a Dunán. A római élmények hatására rövid ideig palettája élénkebbé vált. Művészetpedagógiai tevékenysége mellett a Gresham-körön keresztül folyamatosan részt vett a művészeti közéletben. A 30-as évektől uralkodóvá vált képein a tojástempera használata, színei világosabbak, fátyolosak, matt felületűek lettek (Szürke a Duna, 1935). Esernyők (1939) c. képén harmonikusan együtt van az oldott festőiség, a hangulatos témaválasztás, és a téma rafinált szerkesztése (szinte axonometrikus felülnézet, a fekete esernyő karikák alól fölnéző arcokkal). Az 1949-ben festett Kerti pad festői összefoglalása a 30-as évek képeinek; a kompozíció roppant egyszerű, a tájkép évszázados etalonja szerint: bőven fölvezető előtér, a repoussoir jelzésével, a középtér a főmotívummal (a sárga paddal), s a háttér a tekintet kivezetésére, ám az egészet zárt szerkezetté fogja össze. 1950-től több monumentális feladatot kapott (1952: két, összesen 100 négyzetméternyi pannó a moszkvai mezőgazdasági kiállítás magyar pavilonja számára; 1953-1954: a Népstadion metróállomás épületébe tervezett freskó kartonja; 1956: a csepeli postahivatalba festett secco), amelyeket engedmény nélkül, teljes festői erényeivel valósított meg. Utolsó éveit Zebegényben töltötte, kisméretű temperákat és gouache-okat festett, intim hangulatú, magas belső hevületű képeket, amelyek egyenértékűek korábbi műveivel. 1920-ban ismerkedett meg a réz karcolással, s rövid idő alatt a mélynyomású grafikának is jó mestere lett, maradandó értékű s nagyszámú grafikai lapot alkotva. Az egyszerű karc-technikával is meg tudta valósítani azokat a finom, szfumátós tónusokat, amelyek tájainak olyan utolérhetetlen levegőt adnak. Figurális rézkarcain tovább él a 20-as években festményein látott fény-árnyék hatás és az emberi test plasztikus, klasszicista jellegű megformálása. Zebegényi műtermében emlékmúzeum nyílt.”
Mint azt a tárlatvezetéssel megtudtuk, gyermekei születése után róluk is festett, ki is van állítva Zsuzsa lánya és Péter fia arcképe, valamint olaszországi útjain is számos ihletett merített, nekünk mégis leginkább a magyar Duna-partot ábrázoló festményei tetszettek legjobban. Minden reggel felment a kert végébe és onnan nézte a Dunát, mert azt vallotta, minden reggel mások voltak a színek, amiket meg akart örökíteni. Csodálatos képek, mind színvilágukat, mind mondanivalójukat tekintve, a nemes egyszerűség megérint ahogy a képekről visszatekint.
Alkotó szobájában járva, láttunk egy félig kész festményét is, valamint azt is megtudtuk, hogy ott keverte ki a színeket, s még a festékes üvegcsék is ki voltak állítva. Ezen kívül a képkereteket is saját maga faragta meg. Stílusát tekintve posztimpresszionista, de hajlik a romantikára is tematikája végtelenül romantikus, átszellemült magasan felrepít és égi szférákkal teremt kapcsolatot tájképein.
Képeit tekintve pedig egy nagyon tiszta lelkű embert látunk. Jó volt ott lenni, s részesévé válni az alkotó máig is hatni tudó méltán elismert munkásságának.
A múzeum mind a mai napig a pénzügyi nehézségek ellenére is támogatja a kortárs alkotókat, alkotói táborokat szervezve és teret engedve Szőnyi hatásának.