Legyen egy kicsit kulturált! – szólt rá a sokat próbált ATV-s műsorvezető a Tranzit-vita egyik résztvevőjére. A megjegyzéstől nagy derültség támadt a közönség soraiban.
Nyár vége volt, párában úszott a tihanyi öböl, a távolban fehér vitorlák látszódtak. A gondolatexpón mindenki, ellenzéki és kormánypárti politikusoktól a közéleti szereplőkig balatoni lazasággal, de kellő szakmai felkészültséggel és kulturáltsággal tudta képviselni álláspontját a komolyan érdeklődő tömeg előtt. Egyedül hősünk feszengett ünnepélyesen begombolt sötét öltönyében, kék szalaggal a hajtókáján. A komolyságot írómappájával is hangsúlyozta, néha feljegyzett rá egy-egy kósza gondolatot.
Ez volt az egyetlen alkalom, amikor valaki, egy kormány-párti politikus, a gyanútlan Hollik István kiállt vitára az akkor még miniszterelnök-jelölt-jelölt Márki-Zay Péterrel szemben. Akkor még senki nem gondolta, hogy ezzel az emberrel nem lehet vitatkozni. Nem azért, mert igaza lenne, hanem mert hiányzik belőle minden, ami a kulturált kommunikációhoz elengedhetetlen. Van egy meglehetősen szűk, negatív konnotációjú szókincse (hazudik, lop, kirabol, korrupt, gyáva, bűnös, tolvaj, pártkatona, ügynök, propagandista etc.), amit valami irdatlan mélységből jövő zsigeri gyűlölet mozgat.
Van hozzá az ellenzéki narratívából jól ismert, tényeket nélkülöző, rágalmazó érvrendszere, amit beteges monotóniával hadar: „Magyarország a legszegényebb és legkorruptabb ország; a korlátlan pártállami hatalom önérdekből lerohasztotta és kiárusítja az egészségügyet; elvették a fiatalok jövőjét, covidban magyarok tízezrei haltak meg”, etc.
Az ő rendszerváltásuk elszámoltatná a helikopterező és jachtozó fideszes politikusi elitet, elzavarná az egész siserahadat, és meghozná a rég áhított társadalmi békét és igazságosságot. Hosszú listája van a fideszes bűnökről, állítja, és ebben nem is kételkedem. Látom magam előtt, ahogy jegyzeteli szövetségesei politikai közhelyeit, parlamenti felszólalásait és az ellenzéki sajtó főcímeit, majd kritika és alaposabb tanulmányozás nélkül bemagolja. Úgy, ahogy a politikai továbbképzésen tanították. Mint egy kommunista agitátor, aki a szakmai tudást és hozzáértést agresszióval, fenyegetéssel helyettesíti.
A Tranzit-vitán jót derült a közönség, olyan volt az egész, mint egy bohózat. Bohózat, amelynek főhőse rendületlenül állítja a képtelenséget, aztán annak az ellenkezőjét, Akire rá kell szólni, hogy akkor most melyik az igaz a két egymásnak ellentmondó állítása közül. Aki észre sem veszi, hogy összevissza beszélve nevetségessé válik. Aki kígyót-békát szór mindenkire, aki másként látja a világot, mint ő. Akit figyelmeztetni kell, hogy a „vérbírók” listázásának meghirdetése bizony a diktatúrák sajátja, csakúgy, mint az Alaptörvény megváltoztatásának ellenzéki tervezete is. Akkor most mi is van? Mi lesz akkor a sokat emlegetett jogállamisággal?
A Tranzit-vitán a kisvárosi polgármester már megvillantotta igazi énjét. A rendezői utasításnak megfelelően komoly, konzervatív ember benyomását akarta kelteni – ezért a sötét öltöny, nyakkendő a hőségben is, a jegyzetelés –, aki keresztény, jobboldali, sőt előbb volt az, mint a fideszesek, akár Orbán Viktor. Egyébként is több gyereke van, szám szerint hét! A keresztényen kicsit vitatkoznék vele, mert kereszténynek születik vagy nem születik az ember, hite meg nem attól lesz, hogy Messiásnak képzeli magát.
Egyébként én sem ülnék le vitázni vele, mert agresszív és arrogáns emberrel nem lehet párbeszédet folytatni. Ezen az egyszeri vitán sem volt képes uralkodni magán, állandóan a másik szavába vágott, dicsért, szidott, terelt, gyűlölködött, és természetesen a fele sem volt igaz annak, amit állított. Az ő szóhasználatával élve folyamatosan hazudott. Amikor Hollik István tényekkel és adatokkal szembesítette, egyre ingerültebb lett, arcán és gyöngyöző homlokán jól látszott a benne levő elfojtott indulat. Aztán, mint a kocsmában, odakiabált a rajta derülő nézőknek, jöjjön ki, akinek valami baja van vele, vitatkozzon a mikrofon előtt, ott legyen bátor!
Komolyan mondom, nem hittem volna akkor, hogy ez a politikai kalandor lesz az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje. Néha elgondolkodom rajta, mivel vehette rá az esélyesebb Karácsony Gergelyt a visszalépésre, milyen alku vagy erőszak zajlott a háttérben, mi változtatta meg hirtelen a főpolgármester szándékát? Ki, hogyan és miért avatkozott bele az előválasztás végeredményébe? Hogyan gondolhatták a voksukat őrá adók, köztük sok tanult, intelligens ember, hogy Márki-Zay vezetésre alkalmas? Elképzelték-e milyen lenne ez az ember miniszterelnökként, hogyan képviselné (Mindenki) Magyarországát itthon és nemzetközi szinten? Hogyan tárgyalna az Európai Tanácsban, Berlinben, Brüsszelben vagy éppen Moszkvában?
Azóta meghallgattam még párszor élőben Márki-Zayt, vidéken, a fővárosban és vágatlan adásokban, hogy saját tapasztalat alapján alkothassak véleményt róla. Gyűlöletrepertoárja az elmúlt pár hónap alatt tovább emelkedett, megsért boldog-boldogtalant, csúsztat és képtelenségeket állít teljes határozottsággal (azaz hazudik, mint a vízfolyás) egyre növekvő létszámú hallgatósága előtt. Nem tudom, mennyit értenek a jelenlevők a rájuk zúduló felületes és hamis szóáradatból?
Mindenesetre jól alkalmazza Gustave Le Bon tömegpszichózisról alkotott évszázados tézisét, addig ismételgeti az egyszerű üzenetekbe burkolt hazugságot, amíg mindenki elhiszi. Le Bon tételét sok hatalomra vágyó politikus kipróbálta már az idők során, és mindig igazolódott a tétel igazsága. Meg kell találni hozzá a célközönséget, a valamilyen oknál fogva sértett, másokra irigy, elégedetlen embereket és azokat, akik simán csak sötéten látják a világot.
Márki-Zay erőszakos, nárcisztikus személyisége sokaknak tetszik, ők a terjesztett imázs alapján látják emberünket: a családos, keresztény jobboldali Messiást, aki a szeretet és az igazság Magyarországát fogja elhozni nekik. Mások idióta szélhámosnak tartják, ámokfutónak, elszabadult hajóágyúnak, akit időben, még mielőtt nagy bajt hozna az országra, meg kellene állítani.
Nekem Bertolt Brecht örök érvényű műve, az Állítsátok meg Arturo Uit! jut állandóan eszembe róla. Ui, a bajuszos chicagói karfiolkirály a darab elején még csak ideges, izgága fickó, de ahogy halad a történet, ahogy növekszik gengszterbandája és ezáltal hatalma, annál magabiztosabbá és egyre veszélyesebbé válik. Kár, hogy ezt a szimbolikus történetet éppen nem játsszák a magyar színházak. Nagyon tanulságos lenne, mert aktuális politikai üzenete van.
Rab Irén
A szerző történész
Forrás: Magyar Hírlap