Vannak olyan filmek, amelyek benne vannak ugyan a köztudatban, mégis másként emlékszünk rájuk, mint amilyenek valójában. Vagy a fiatalabbak többsége talán nem is emlékszik sehogy, hisz nem az ő idejükben készült, s csupán mémek alapján van egy elképzelt képük róla.
Erre az egyik legjobb példa talán az 1977-es Szombat esti láz. Igen, ez az a film, amiben Travolta táncol a diszkóban és a Bee Gees énekli a Stayin’ Alive-ot és hasonló, indokolatlanul magas hangon előadott slágereiket.
A film mégis jóval több ennél. Romantikus vígjátéknak tűnhet elsőre, de valójában ez a film fogja a romantikus vígjátékok forgatókönyvét, szépen halad az útján, majd a vége felé ketté tépi, ledarálja és még köp is rá egy nagyot.
A történet
A történet egészen egyszerű: a brooklyni Tony, egy olasz bevándorlócsalád sarja hétköznap egy festékboltban melózik, hogy aztán szombat esténként eljárhasson a helyi szórakozóhelyre, ahol tánctudásával és laza stílusával elkápráztassa a környék nőit. Ugyanígy tesznek barátai is, akik vele egyetemben a mulatságot gyakran a parkoló autóban történő hancurozással maxolják ki. Egyik alkalommal azonban Tony a tánctéren megismerkedik Stephanie-vel, aki már kiszakadt ebből a környezetből, és egy hanglemez ügynökségnél dolgozik New York másik kerületében, Manhattenben.
A történet mélyebben
A film során fokozatosan derül ki, hogy Tony a szülei sivár élete elől menekül, de csöbörből vödörbe esik, hisz a haveri társasága szintén sivár és sekélyes, csak más értelemben. Tulajdonképpen a haveri banda élete egy pokoljárás: hétköznap gyári vagy más megterhelő munka, szombat este drog, tánc, szex, valamint olyan egyéb mókák, mint például egy hídról üvöltözés sakálrészegen. Majd másnaposság. És kezdődik újra és újra az egész, mindenféle kilátás vagy különösebb életcél nélkül. Tony barátai nem igazi barátok, és ő sem barátja egyikőjüknek sem: senki sem figyel egymásra, nem érdeklik egymást a másik gondjai. Egyikük sem felnőtt, semmilyen felelősséget nem tudnak, és nem is akarnak vállalni tetteikért.
Az egyik srác barátnője például várandós. Az ifjú két lehetőséget lát ebben a helyzetben: vagy feleségül kell venni a barátnőt csupán a társadalmi elvárások miatt, vagy abortusz. E súlyos kérdés senkit sem izgat rajta kívül. S ő is inkább tárgyként kezeli a barátnőjét, mintsem valós, érző személyként.
A karakterek
Stephanie az a lány, aki kihúzhatja Tony-t ebből a környezetből, és a sehova sem tartó életből. Más utat mutat neki, hisz ő már megtapasztalt egy másik környezetet. Érdekes módon ő mégsem az amerikai filmekben megszokott idealizált álomnő. Bár maga is önbizalomhiánnyal és a múlt árnyaival küszködő karakter, mégis rémesen unalmas, másról sem képes beszélni, mint hogy épp melyik sztárral találkozott az ügynökségnél, melyikkel ivott meg egy kávét.
Mégis ő a kiút – aki példájával megmutatja, hogy lehet másként csinálni, ki lehet és ki kell szakadni ebből az életmódból, a kilátástalanság, drog, alkohol, szex fogságából. Ő ad neki lökést, hogy képes legyen eltávolodni a szexuális ösztönöktől túlfűtött, ugyanakkor sehova nem mutató közegből.
Maga Tony sem feltétlen egy mindig szimpatikus karakter, a környezet terméke, aki csak annyival tud többet a többieknél, hogy a tévéből eltanult táncmozdulatokkal a helyi diszkó sztárja, aki le tudja nyűgözni a lányokat. Ezt érzi valahol ő is, s ennél többet akar, ezért is imponál neki a Stephanie által megmutatott út, valamint maga a lány is.
Érdemes még kiemelni Anettet, a történet legérdekesebb mellékszereplőjét. A végtelenül naiv lány, aki reménytelenül és kétségbeesetten bele van esve Tonyba. Talán nem is lenne olyan megrendítő az ő alakja és története, ha nem tudnánk, hogy a valóságban is vannak ilyen emberek, akik ennyire kiszolgáltatottá teszik magukat másnak. Még Tony egyértelmű és gyakran durva elutasításai után sem tud túllépni rajta, továbbra is reménytelenül szereti, s még őrültségeket is képes tenni, csakhogy megpróbálja – újfent sikertelenül – féltékennyé tenni őt.
A film, habár kihívást jelenthet az eredeti nyelven, mivel teljesen artikulálatlanul, tele szlenggel beszél a szereplők java része, mégis érdemes angolul megtekinteni. A magyar szinkron tompított a film nyers jellegén, de ezzel együtt talán a hitelességén is. Valamint a szinkronizált változatban egyes jelenetek ki lettek vágva – amit a magam részéről meg tudok érteni, hiszen ha csupán táncos filmként tekintünk a Szombat esti lázra, akkor valóban vannak olyan jelenetek, amelyek nem igazán férnek el e kategórián belül. Ha viszont kicsit mélyebbre ásunk, kiderül, hogy ezekkel együtt lesz teljes ez az olykor felkavaró, olykor megrendítő, de mindenképp szerethető film.
Jó nosztalgiázást / újra-felfedezést kívánok!
Szerző: Habib Dániel