Éppen egy természetfilm rövid részletére figyeltem fel az egyik internetes újságot olvasva. Ha meg akartam volna nézni, előtte egy 30 másodperces, vibráló reklám videót kellett volna lejátszanom. Fél perc nem hosszú idő. Ha azonban figyelembe vesszük a reklámközpontú környezetünket, bizony jelentős idő. Akaratunktól függetlenül figyelmet vonnak el a reklámok.
Ha televíziót nézünk, netezünk, újságot olvasunk, kéretlenül ömlenek felénk a harsány hirdetések. A Youtube-on zenelejátszás előtt, után, olykor még közben is zúdulnak ránk a reklámok. Tévénézéskor a torkunknak ugranak a hirdetések, de nem is akárhogy, hanem nagyobb hangerővel, mint ahogy azt a műsort nézzük, amely érdekel bennünket. „Vedd meg! Edd meg! Az egészségedért! A gyermeked egészsége érdekében!” – rikoltják.
De nemcsak monitoron támadnak. Nem szabadulhatunk, teledobálják „szóróanyaggal” a postaládánkat, be van tűzve a hétvégi nyaralóm kerítésébe is egy-egy jókora pakli. Kéretlenül. Nem kértem, nem akarom. Ettől függetlenül mégis zaklatnak minket! Se vége, se hossza. Képtelenek vagyunk megszabadulni tőlük. Ez is zaklatás.
Érdekes, hogy a reklámok okozta zaklatásra talán még nincs is jogi szankció, parttalanul ömölhetnek minden csatornán. Szinte észre sem vesszük, a hirdetések behatolnak az intim szféránkba. Akkor is látjuk, ha nem akarjuk nézni. A metróra, villamosra várva, vezetés közben az autópályát szegélyező óriás plakátokat látva, vagy éppen az esti város neon fényeire nézve.
Nem mindenki szereti nézni az azonos nemű párok csókolózását. Egy darabig mindenki látta, ha akarta, ha nem, egyes villamosmegállók nagy reklámfelületein. Az utasok ott várakoztak és szálltak fel a villamosra. Egy üdítőt forgalmazó mamut cég reklámkampánya volt, amelynek a magán szféra ezen területéhez az égvilágon semmi köze sincsen. Érintett lehetett volna az általa forgalmazott, műanyag üdítős palackok környezetszennyezésének enyhítésében, de erről mélyen hallgat…
„Mert megérdemled” – jár neked, szuggerálta belénk a reklámpszichológus által gondosan megtervezett, kidolgozott reklám. Vajon mérte-e valaki, hogy milyen egyéb károkat, torzulásokat okoznak a belénk sulykolt reklámok? Vajon mennyit rombol a gyermekben a reklámtömeg dömpingje? Talán a legenyhébb szimptóma, hogy sok gyermek azt hitte, létezik lila tehén.
Hogy ki és mi az úr a világban, arról eltérnek a vélemények. Meggyőződésem, hogy az agresszív, tolakodó, ránk kényszerített reklámok tömege megmutatja, hogy valójában ki uralja a világot.
Jády György