És most itt van a húsiparral kapcsolatos botrány Németországban. Pár napja arról olvasok, hogy a vágóhidakon százával regisztrálják a koronavírus-fertőzötteket.
A példaként felhozott disseni húsfeldolgozó üzemben a munkások egyharmada, kilencvenkét ember pozitív tesztet produkált, kontaktszemélyeik kelet-európai sorstársak, elkülöníteni, karanténba zárni őket szinte lehetetlen. A negatívak rövidesen tovább dolgozhatnak, mert a hús nem vár. Nehogy már a hűtőházban tárolt kétezer tonna (kétmillió kiló) hús kárba vesszen! Egyébként is az ellenőrző hatóság mindent rendben talált, a munkásokat ezentúl majd külön busszal szállítják az üzembe, hogy útközben ne fertőzzenek vagy ne fertőződjenek meg.
Szokás szerint eleinte csak szőrmentén, általános problémákról esett szó, járványról meg gazdaságról, aztán megjelent a hentesszakszervezet elnöke, és olyanokat mondott, hogy leesett tőle az állam. Nehéz a járványügyi intézkedéseket a húsfeldolgozó üzemekben végrehajtani, mert a munka jellegéből adódóan nem tartható az előírt kétméteres távolság. A hidegben a vírus egyébként is jobban terjed, azt pedig ne várja senki, hogy egy ember tizenhat (!) órán keresztül orrát és száját védő maszkban dolgozzon! A szakszervezet nem tud tenni értük semmit, mert a munkásoknak nincs érdekképviseletük, azaz a munkaadó azt csinál, amit akar.
A munkások egyébként is tömegszállásokon laknak, tízen-tizenöten együtt, komfortot és higiéniát nélkülöző körülmények között, ahol a fertőzés veszélye eleve adott. Legalább külön szobát minden dolgozónak! – sikoltott fel a szociális érzékenységű balpolitikus, de az nem megy, mert ezek a kelet-európai munkavállalók (elsősorban bolgár és román, azaz uniós állampolgárok) olyan keveset keresnek, hogy abból a drága lakbért nem tudnák megfizetni. Zöldék
a hús árának emelésében látnák a megoldást, mert ma egész Európában Németországban a legolcsóbb a húsipari termékek ára, ami a szubvención kívül a rendkívül alacsonyan tartott termelési költségeknek (értsd munkabérnek) köszönhető.
A húsipar körül a mostani vírustól függetlenül régóta gyűrűzik a botrány, merthogy az ott dolgozók nyolcvan százaléka alvállalkozókkal szerződött munkás, ezért nem rendelkezik érdekképviselettel. Egy tényfeltáró írásában 2014-ben a Zeit Online modern rabszolgaságnak nevezte a húsipari maffiastruktúrát, ami a milliárdos haszon érdekében alulfizetett kelet-európai munkavállalókat dolgoztat. A csóró hentesek nyomorúságos körülmények között élnek, átalakított istállókban és ipari épületekben, tömegszállásokon, ahol nemcsak a szobát, hanem sokszor az ágyat is meg kell osztani másokkal. A munkaidő nincs szabályozva, a törvényben előírtakat nem tartják be, és aki kifogást emel, az bizony könnyen az utcán találhatja magát. A húsüzem mossa kezeit, mert a munkakörülményekért, az alacsony bérért nem ő a felelős. A piszkos munkát elvégzi helyette a munkaközvetítő alvállalkozó, ő toborozza az olcsó munkaerőt, ő szerződteti, gondoskodik a szállásáról, és ő adja át a fizetést is. A munkajogi és erkölcsi teher rajta lenne, ha ismerné, mi az, de alvállalkozóként csak a haszonszerzést ismeri, az eleve alacsony bért is megcsapolja, ez az ő jövedelme.
Ismertem ilyen magyar rabszolgákat Németországban, akik nagyon nem örültek a fizetett ünnepnapoknak, karácsonynak, húsvétnak, mert ők ezekre a napokra nem kaptak pénzt, az az alvállalkozó zsebébe ment, aki ráadásul kénye-kedve szerint költöztette őket egyik szuterénből a másikba. Így utólag azt gondolom, hogy az állandó költözés oka a hatósági ellenőrzés alóli kibújás volt. Ezek az emberek nem ismerték a nyelvet, a jogszabályokat, az érdekvédelmi lehetőségeket, kiszolgáltatottak voltak, ezért féltek, és mindent elfogadtak.
A fertőzésnek és a pandémiának köszönhető, hogy a régóta folyó húsipari kizsákmányolás híre a Merkel-kormány fülébe jutott. Ennek az „üzleti modellnek” véget kell vetni, Németország nem tűrheti a kizsákmányolást! – jelentette be szerdán Hubertus Heil szocialista munkaügyi miniszter. Az nem járja, hogy az üzemek az alvállalkozó munkaközvetítők mögé bújva áthárítják a felelősséget. A húsfeldolgozó cégeknek 2021-től közvetlenül kell szerződniük a munkavállalóikkal, biztosítani a törvényben előírt munkakörülményeket, és harmincezer eurós büntetéssel számolhat, amelyik ezt megszegi.
(A kis vidéki vágóhidakra mindez nem vonatkozik.)
Az emberi méltóság sérthetetlen, idézte a német alaptörvény első paragrafusát a miniszter, és ez nemcsak a németekre vonatkozik, hanem mindenkire, még a román és bolgár munkavállalókra is. Bejelentett lakás kell, emberhez méltó körülmények, és ennek betartását a jövőben a rendészeti szervek rendszeresen fogják ellenőrizni. A külföldi munkavállalóknak, ha nem értenek németül, tolmácsot és szociális munkást biztosítanak, aki majd segíti őket a demokratikus világban és jogrendben eligazodni.
A miniszter korrekt volt, visszafogott, bár érezni lehetett erkölcsi felháborodását, amikor újra és újra az alvállalkozói maffiát emlegette. Szeretnék, ha a húsiparra vonatkozó szabályozást a nyolcvanezer mezőgazdasági idénymunkásra,
a spárga-, eper- és komlószedőkre is kiterjesztenék.
Én meg úgy gondolom, hogy a kelet-európai munkavállalókra szoruló német gazdaság jobban megbecsülhetné ezeket a szorgalmas embereket, akik szó nélkül, minimális fizetésért dolgoznak a hűtőházi hidegben és az eperföldek melegében. Mert amikor a világjárvány lezárta az európai országhatárokat, egy pillanatra felmerült, hogy talán belső forrásból kellene idén a spárgaszüretet megoldani. Menekültek, diákok, nyugdíjasok, munkanélküliek segíthetnének a földeken. Aztán gyorsan elvetették az ötletet, mert „olyan sokat és olyan jól, mint egy kelet-európai, nem tud dolgozni senki”.
Hozzátenném: olyan kevés pénzért sem.
Rab Irén
(A szerző történész)
Forrás: Magyar Hírlap
Kép forrása: AFP