„A média azért van, hogy telehordja életünket mesterséges élményekkel és önkényes értékekkel” – írta Marshall McLuhan, a híres médiakutató. Megállapítása nem is áll annyira távol a valóságtól. Bizony a hírek gyakran mesterséges színezékek vagy éppen manipulációk, amelyek olykor nincsenek köszönő viszonyban a valóságban. A mi élményeink, azaz a „kisemberek” életről alkotott tapasztalatai sokszor nem egyeznek azokkal az üzenetekkel, amelyeket a média közvetít.
A hírek két alapvető igényt elégítenek ki a szórakoztatást és a tájékoztatást. A szórakoztatás igénye az emberek legbensőbb, elemi zsigereiből fakad, és úgy tűnik változat(athatat)lan. Ki ne ismerné fel a gyönyörű, boldogtalan királylány történetét Diana hercegnő sztorijában? Még a sporthírekben is megvannak a mesés elemek. A hőstetteket elvégző Csinosomdrága, a jelenlegi szereposztásban a jóképű, gólrekorder Ronaldo alakítja. Vagy vegyük a magyar népmesék népszerű hősét, a legkisebb fiút, akiben kívülről nézve nem rejtőzik talentum. A sporthírekben ez Messi, akinek a fizimiskája egyáltalán nem mutatja, hogy rendkívüli teljesítményekre képes sztár lenne.
A média kielégíti pletykákra vonatkozó belső igényeinket is. Akár a hétköznapi életben, média esetében is a közönség fogékonyabb a rosszindulatú, lejárató hírekre, ennélfogva ez az oldal sokkal hangsúlyosabban jelenik meg.
Fontos, hogy a hír színes és figyelemfelkeltő legyen. Közismert média aforizma, hogy nem az a hír, ha a kutya megharapja postást. Az a hír, ha a postás harapja meg a kutyát. Ebből kiindulva napjainkban egyre fontosabb, hogy az üzenet ne „csak” figyelemfelkeltő, hanem felkavaró legyen. A kontinensünkön kívüli kegyetlen bombázások, az öngyilkos merényletek ténye már alig-alig érik el ingerküszöbünket. Új szenzációt, iszonyú elborzadást okozott az Iszlám Állam szörnyű, lefejezős, élve elégetős hír- és képanyaga. Erről az „ütős anyagról” a média mindig azonnal beszámolt, az olvasók, nézők pedig döbbenettel falták ezeket híreket.
Az objektívnek tűnő, sajtótájékoztatón kiadott híreket régebben tömegtájékoztatásnak nevezték. A tájékoztatást kiadó – legyen az állami vagy magán hírforrás – érdeke, hogy információjuk minél több emberhez eljusson. A tudósításokat, az interjúkat gyakran nem nevezhetjük objektívnak. A hírek mögött sokszor megtalálhatóak a lappangó célok, egyes csoportok propagandája. A média lelkesen terjeszti önmagáról, hogy ők képviselik a társadalmi kontrollt. Mi viszont gyakran érzékeljük az ellentmondásos a helyzetet, amikor is a sajtó kinyilatkoztatja az igazságot, de az szemben áll az emberek napi tapasztalataival.
Sokan a médiát önálló hatalmi ágazatnak tartják, hiszen a hírek megszabják a figyelem irányát és alapvetően befolyásolják emberek állásfoglalását. Féligazságokkal vagy valótlanságokkal manipulálhatják a fogyasztókat. Nem véletlen, hogy megannyi szervezet, párt, állami vagy magáncég igyekszik a markában tartani a hír ipart. Számtalan valóságos leleplezés vagy összeesküvési elmélet jelenik meg az egyes korok újságíróinak és főszerkesztőinek elkötelezettségeiről. A kommunista korszak titkosszolgálati szálai közismertek. Napjaink összefonódásairól majd az utókor kaphat pontos képet. A kelet-európai emberek már a szovjet uralom alatt megtapasztalták a média álszent pártosságát. Úgy tűnik, Nyugaton is léket kap az „objektív média” véleményvezér ereje, és a médiafogyasztók jobban bíznak saját tapasztalataikban, mint a valóságtól eltérő cikkekben, tudósításokban.
De ne felejtsük el, hogy a média egyszersmind tükör is. A nagyobb olvasottság, nézettség érdekében alkalmazkodik a fogyasztók alapvető, belső lelki igényeihez. Még olyan legbensőbb igényeinkhez is, amelyeket gyakran mi sem vallunk be önmagunknak.
Jády György