Close

A házasság hete

Február 9–16-a között tizenharmadik alkalommal rendezik meg hazánkban A házasság hete elnevezésű rendezvénysorozatot, amely programjaival a családi köteléken belüli együttélés fontosságára hívja fel a figyelmet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb előzetes adatai szerint hazánkban „esküvőboom” volt tavaly: szeptember végéig többen kötötték össze életüket, mint 2018-ban az egész évben, ami soha nem látott emelkedés az elmúlt három évtizedben.
A párok növekvő elhatározását a KSH adatai is tükrözik. Hazánkban a 1970-es évek közepétől csökkent azok száma, akik hivatalosan összekötötték az életüket. Az évtizedeken át tartó csökkenés 2010 után fordulatot vett, a házasságkötések száma 2010 és 2016 között közel a másfélszeresére emelkedett. Míg 2010-ben 36 ezren járultak az anyakönyvvezető elé, addig tavaly novemberig már 62 ezer pár mondta ki a boldogító igent. Figyelembe véve az átlagértékeket, a KSH becslése szerint 2019-ben akár a 64 ezres számot is átléphette a frigyre lépők száma, amire közel harminc éve nem volt példa.
Magyarországon 2018-ban a házasodó férfiak átlagos életkora mintegy 3 évvel volt magasabb a nőkénél, átlagosan a férfiak 36,6, a nők 33,5 évesen álltak anyakönyvvezető elé. Az első házasságkötés ennél fiatalabb korban történik, a nők átlagosan 30,1, a férfiak 32,8 éves korukban mondták ki a boldogító igent. Az először házasulók átlagos életkora 1990 óta mindkét nem esetén több mint 8 évet emelkedett. A számokból az is látszik, hogy az első házasságot kötő férfiak és nők száma eltér egymástól, gyakoribb, hogy újraházasodó férfi vesz el korábban még házasságban nem élő nőt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top