Close

Máme Radi Rally – Horváth Lajos bizakodó

mamerad 1
 
 Javában zajlik a Máme Radi Rally Szlovákiában, ahol egy magyar motoros is rajthoz állt. Horváth Lajos „Laller” nem csupán egy jó motorozás reményében utazott el Losoncra, a szlovák-magyar terepralis kapcsolatokat is igyekszik építeni.
 
A verseny tegnap reggel kezdődött volna, azonban az éjszakai viharos szél megtépázta a pályát, így némileg kicsit átalakult a program:
 
„Kicsit csúszva kezdtük meg a pénteket, de annál jobb hangulatban. Egy autókrossz pályán rajtoltatták el a mezőnyt, ahol tíz kört kellett teljesítenünk. Itt előjöttek a régi endurós emlékeim, azok az idők, amikor még igazi élmény volt endúrókrosszozni Magyarországon. A kései kezdés miatt a nap második része elmaradt, ezt sajnáltam, ugyanakkor igyekeztem kapcsolatokat építeni, minél többet beszélgetni az itteni versenyzőkkel. Ennek eredményeképpen már született is egy elhatározás, hogy a „keménymag” jönni fog a hazai versenyeinkre, sőt az is elképzelhető, hogy a következő évben néhány szlovák pilótával megcélzunk majd egy hosszabbtávú futamot is. Egyébként csak jót tudok mondani, a srácok komolyan gondolják a motorsportot, a rendezés is szuper, jó döntés volt ellátogatnunk ide.” – mondta el Horváth Lajos.
 
A mai napon már kőkeményen a terepralié lesz a főszerep, hiszen több szelektív szakasz és 200 kilométer táv vár a mezőnyre.
 
Forrás: Tóth Krisztián Márk / Laller Racing Dakar Team

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top