Erdogan szultán az elmúlt pár hónapban végiglejtette a világpolitika összes jelentős állomását. Noha nem szívesen látott vendég, mert diktátor, és országában veszélyben van a jogállamiság, veszélyben az elemi szabadságjogok, mégsem lehet kiiktatni, sem személyét megkerülni. Brüsszelben a NATO-csúcson gazsuláltak neki, New Yorkban az ENSZ közgyűlésen minden jelentősebb hatalom vezetője leült vele csak úgy négyszemközt, a ’testvérnépek’ Biskekben a Türk Tanácsban megtapsolták, fogadta Putyin Szocsiban, Merkel Berlinben, most meg Orbán Budapesten.
Az Erdogan-jelenség ellentmond a régi magyar közmondásnak, mert amennyire vitatott személyiség a világban, annyira kedvelt (próféta) hazájában. Júniusban a törökök többséggel választották elnökké, megerősítve ezzel teljhatalmát. A magyar miniszterelnök elsőként gratulált az EU vezetők közül, érte is miatta elég kritika. A globális világ – ahogy ilyenkor szokta – pénzpiaci beavatkozással gratulált, megroggyantották a török lírát, vele a gazdaságot, hogy térdre kényszerítsék a diktátort.
Erdogan mégsem térden csúszva érkezett két hete Berlinbe. Berlin nem Canossa, szeptemberben még nincs fagy, ráadásul mi köze neki a keresztény hagyományokhoz? A Merkellel való találkozás csak diplomáciai trükk volt, így jól lett felvezetve a látogatás és kiemelt sajtóvisszhangot kapott. Mert a hivatalos német politika meg akarta őt leckéztetni (ahogy szokták, nagyhatalmi gőggel). Merkel előadta a szokásosat, az emberi jogok sérelmét, a német jogvédőkkel való bánásmódot, az államelnök a fogadáson köszöntő helyett kioktatta, az ellenzéki politikusok bojkottálták a ceremóniát. Pedig mindenki tudja, mennyire szükségük van Erdoganra a Németországra nehezedő migrációs válság megoldásában.
Erdogan jól hozta le a hivatalos köröket: vele volt kis felesége (melyik?) talpig muszlim viseletben, (Merkel urát nem láttam, pedig a protokoll szerint ott lett volna a helye), a kritikákra somolygott, a megjegyzésekre bólogatott, és köszönetet mondott Merkelnek a menekültek befogadásáért. Közölte, hogy a német félnek tiszteletben kell tartania a független török igazságszolgáltatás döntéseit és segítenie kell a török hatóságok munkáját. Majd vette turbánját, hogy elvégezze azt, amiért valójában jött: Kölnben Európa legnagyobb mecsetének a felavatását. A Ditib-mecset 30 millió euróba került (9 milliárd forint, egy stadion ára), kupolatermében egyszerre 1100 hívő hajlonghat Mekka felé.
Kölnnek egymillió lakosa van, ebből 60000 a muszlim. Kell nekik végre egy igazi, központi nagy mecset! A mecsetavatás jelképes is volt, a 3,5 millió németországi töröknek Németország az otthona „muszlim testvéreink jövőjét itt tudjuk elképzelni” hangsúlyozta a török államfő. „Nem asszimilációra gondolok, és mindent megteszek azért, hogy a kettős állampolgárság intézménye összes itt élő testvérünkre érvényes legyen”. A németországi otthon-érzés érezhető volt a levegőben, 20000 ember skandálta törökül, hogy, „te vagy a parancsnokunk, és mi vagyunk a hadsereged”. Erdogan a muszlim testvérek kézmozdulatával reagált a tömeg lelkesedésére: hüvelykujját a tenyeréhez szorítva négy ujját a magasba emelte: egy ország, egy nép, egy elnök, egy vallás – mutatta ezzel. (Majdnem mint Hitlernél, csak ott egy ujjal kevesebb volt: a vallás hiányzott a sorból.)
Az avató ünnepség privát török ünnepség volt. Nem képviseltette magát a német nagypolitika, a tartományi miniszterelnök és a város főpolgármester asszonya is távol maradt. Állítólag azért, mert nem a diplomáciai protokoll szabályai szerint hívták meg őket és beszédet sem tarthattak volna, vagy nem is akartak volna tartani. Pedig Rekel asszony a bevándorlás, a menekültek és az integráció nagy barátja, két éve még nyakon is szúrták emiatt.
A rendőrség nagy erőkkel biztosította a rendezvényt, bár a vártnál kevesebb ellentüntető jelent meg. Voltak vagy ezren a bejelentett ötezer helyett, elsősorban kurdok, és németül skandálták, hogy Erdogan terrorista. (Megszokott szombat délutáni program Németországban: a török-kurd ellentét páros demója.) „A mecsetek a mi kaszárnyáink, minaretjei a bajonettek, kupolái a sisakjaink, hadseregünk a hívők serege.” – szavalta a török oldal most az ismert iszlám verset, persze csak az ünnepség kedvéért, a sikeres integráció jegyében. A németek maguk felelősek azért, hogy idáig fajult a dolog – jelentette ki Güler asszony, a tartományi kormány török származású integrációért felelős biztosa -, hiszen évtizedeken keresztül nem törődtek a bevándorló törökökkel.
Nem ismerem Erdogan budapesti programját. Lehet, hogy ellátogat a felújított Gül Baba türbéhez, vagy Szigetvárra Szulejmán síremlékéhez. Mind a kettő iszlám zarándokhely, így a múlt fogalmazódik meg bennük, nem a jövő. Mecsetet mi a hazánkban élő muszlim kisebbségnek nem szándékozunk avatni.
A szerző Rab Irén történész, publicista
{jcomments on}