Kele Juci friss, energiadús kiállítással lepte meg az Ellátóház vendégeit alig tíz nappal ezelőtt Budapesten. Hogy kicsoda ő, mi az életcélja és hogy mire inspirálnak a képei kiderül az alábbi rövid interjúból, melyet a helyszínen készítettünk az alkotóval.
Hol, milyen iskolákat végeztél? Hova jártál egyetemre?
Budapesten születtem és jártam iskolákba. A vár alá jártam első hatosztályosként a Toldy Ferenc Gimnáziumba. Egyetemet a BME éptészmérnöki karán végeztem. Rengeteget terveztünk, rajzoltunk, maketteztünk. De tanultam ötvösködni is.
Mióta alkotsz? Mit jelent számodra az alkotás?
Az alkotás, tervezés egész életemnek szerves része volt ilyen vagy olyan formában. Szinte mindent szeretek csinálni ami kézzel készül. Kislánykorom óta varrok, kötök, horgolok, festek, ragasztok, fúrok, faragok. Csináltam ruhákat, táskákat, játékokat, de bútorokat is készítettem. Nagyon szeretek fával dolgozni. És hát a tánc is alkotás, amikor a testem a lelkemmel összhangba kerül és hagyja, hogy a zene alkossa a mozdulataimat.
Festeni tiniként kezdtem el. Titokban vízfestékkel próbáltam a magányos lázadó élményeimet kiadni magamból. De úgy igazán aktívan 10 éve, az első pocakosságomkor vett erőt rajtam a vágy, hogy fessek. Hiába voltam hulla fáradt nem egyszer szántam az éjjeli ellopott órákat festésre alvás helyett. És ez az érzés nem változott azóta. A lányaim rengeteg téren óriási pozitív változást hoztak, amiért nagyon hálás vagyok. És persze annak is örülök, hogy nem éjszaka kell lopott időkben festenem.
Első festményeimet évekig senkinek nem mutattam meg, majd szépen lassan a vendégségbe érkező barátok is látták miket csinálok, végül pedig Egri Orsi két évig tartó kedves unszolására a Tranzitban megnyílt első önálló kiállításom. Akkor láttam igazán, hogy amit csinálok, másoknak is örömet okoz. Azóta örömmel osztom meg, ami bennem van.
De mit is jelent ez nekem maga az alkotás? Talán egyfajta hídat, ami összeköti a bennem lévő álomvilágot a földi valóságunkkal. Alkotás közben egy más tudatállapotba kerülök, pontosan úgy, mint az álomban vagy a meditációban. A belsőm elszabadul, és belekerülök a flowba és visz tovább. Szeretem kitalálni a fő koncepciót is és az apró részleteket is, hogy valóban kerek legyen az egész.
Nagy érzelmekről készítesz képeket, vagy inkább külső behatásokról, megtörtént eseményekről vagy álmokról? A képeid inkább szürreálisak… Ez tudatos?
A külső behatások, megtörtént események és álmok nagy érzelmeket váltanak ki belőlem, amik első körben skiccek formájában a vázlatfüzetemben landolnak. És igen szürreálisak a festményeim, vagy talán mégsem. (nevet) Sokat álmodozom az biztos.
Nem tudatosnak mondanám, legalábbis nem úgy készül egy kép, hogy akkor ezt most hogy is tehetném szürreálissá. De szeretek észrevenni összefüggéseket, kapcsolódásokat. Szeretem újra és újra felfedezni, hogy a világot nem csak egyféleképpen lehet értelmezni. Minden mindenhez kapcsolódik valamilyen módon. Sokszor előfordult velem, hogy egy rossznak gondolt eseményről a jövőben kiderül, hogy igazából hálás lehetek érte. Szerintem ez egy gyönyörű kettősség: a különböző élethelyzeteim utólag más értelmet nyernek. Persze legjobb lenne a jelenben mindig boldogan elfogadni azt amit kapunk.
Hiszek benne, hogy a pozitív (és negatív) energiák, amiket magunkból sugárzunk, előbb vagy utóbb valamilyen formában visszatérnek hozzánk.
Miben szeretnél még fejlődni? Mi az ami fejtörést okoz neked festés során?
Sok mindenben. Ez nemcsak magára a festés technikájára vonatkozik, amiből talán egy életen keresztül lehet újat kipróbálni, kitalálni. Rengeteg területen kell fejlődni ahhoz, hogy egyre kerekebb alkotások születhessenek meg.
Fejtörést leginkább az okoz, amikor nem tudom megfogalmazni miért, de még nem kerek amit csináltam, még nincs kész. Van, amikor átfestem újra és újra, amíg olyan nem lesz, mint ami jó, de van, hogy félre kell tennem, hagynom, hogy egyszer csak ráleljek a hiányzó részletre.
Sikeresnek érzed magad? Mit jelent számodra a siker?
Nehéz erre válaszolnom, nem vagyok a klasszikus értelemben vett sikeres ember, de sok különböző kisebb-nagyobb sikert értem már el, de persze bőven van még hova tovább.
Szerintem siker az, amikor valaki az én figurámat használja az avatárjának, vagy ha egy gyerek az én képemet másolja le, de az is, ha eladok egy festményt, vagy éppen díjat nyerek,esetleg kiállításra hívnak vagy ha egy interjú készül velem. (mosolyog)
De a legnagyobb siker talán az, amikor a festményem valakit megfog, továbbgondolásra késztet és az illető annyira megszereti, hogy aztán minden nap az otthonában szeretné látni.
Megosztanál velünk egy olyan meghatározó élményt, ami egy vagy több kép megalkotására sarkallt?
Általában az álmaim, meditativ állapotok adnak inspirációt a képeimhez.
De nemrég egy erős megérzés, késztetés sarkalt festésre. Egy nagyon jó barátnőm fiatalon 31 évesen rákos lett. Évekig keményen küzdött ellene. Aztán hónapokkal ezelőtt az egyik beszélgetésünkkor megkérdezte, hogy hogyan festeném le. ‘Buborékokkal’ vágtam rá. Ezután készítettem vázlatokat róla, szerettem volna nekiállni a képnek, de képtelen voltam rá. Majd egyszer nagyon erős vágyat éreztem, hogy csináljam. Félredobtam minden tervezett elintéznivalóm és rá gondolva, néha mosolyogva, néha könnyekkel küzdve festettem. Másnap délben egy ponton, amikor ugyan még nem volt befejezve a festmény úgy éreztem el kell küldenem neki. Válaszul már azt kaptam, hogy Anita percekkel ezelőtt elment közülünk….
‘Buborékokkal’ ábrázoltam őt aznap este. Amíg itt vagyunk a földön a testünkben, kerek buborékok vagyunk–úgy vélem. Aztán ha eltávozunk innen, kipukkadunk, de ezzel nem vesznek el a darabkáink, csak számunkra láthatatlanná válva, máshogy élnek tovább. Hiszem, hogy a lelkének egy darabja valahogy tovább él abban a festményben. Ezt aztán a temetésen a szüleinek adtam, akik hálásak voltak érte.
Tematikailag hogyan tudnád felosztani a képeidet?
Hm, igaz előzetesen sosem gondolkoztam tematikán, utólag azért könnyen észrevehetőek gondolatok, amik több képen is átívelnek. A képeim gyakorlatilag naplója az életemnek.
Így a legegyszerűbb felosztást talán az eddigi kiállításaim címei adhatják. Az első kiállításom címe ‘Álom, mese, valóság’ volt. Az addig titkos álmom meseszerűen valósággá vált. Erre az időszakra a legnagyobb hatással az volt,hogy mama lettem. Sok minden átértékelődött bennem a lányaimnak köszönhetően és egy azóta is tartó önismereti fejlődés vette kezdetét ezáltal. Ezek a képek van amikor konkrét élményekről, anyaságról szólnak, de belső világok feltárulkozásáról és elvágyódásról is. Írtam nekik mesét is, de legrosszabb átélt félelmeimet is lefestettem. A harmadik kiállításom a ‘Csukott szemmel’ képei már sokkal inkább befelé fordulnak. Különböző élethelyzetben, de mindig annak a pillanatnak a jelenének megéléséről szólnak. Majd most megszületett a Between, ami már egy adott pillanat különböző egyszerre jelen lévő valóságait mutatja be. Tehát így végiggondolva, szépen látszik egy folyamat.
A mostani kiállítás hogy született meg? Voltak segítőid?
A legutóbbi kiállításomkor arra kértem az ottlevőket, hogy adjanak címet az egyik képemnek, amin egy részben letakart meztelen fekvő nő lebeg. Képtelen voltam a két nyertes név között dönteni, ami a mostani kiállítással nyert értelmet, hisz a kiállítás címe lett a Between, a képé, amihez a sorozatot festettem pedig a Luminárium. A festmények az ismert világtól eltérő alternatív valóságban lévő különleges, meditatív tudatállapotokat, világok közti létezési formákat, belső állapotokat jelenítenek meg, melyek egyszerre vannak jelen az életünkben. Remélem a képek kizökkentenek abból, hogy a körülöttünk lévő világot és az adott pillanatot nem csak egyféleképpen értelmezhetjük.
Segítséget rengeteget kaptam és kapok. Meghívtak a helyszínre, zenét, beszédet barátaimtól kaptam és a családom, vőlegényem mindenben támogatnak, segítenek folyamatosan. De vannak festő barátaim is, akinek somindenért hálás lehetek. Szőke Péter Jakab, Hollós Ádám. Leginkább a rengeteg biztatás, szeretet, és a kézzelfogható nyomat- vagy festményvásárlások segítenek abban, hogy az álmom valósággá váljon.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Mik az álmaid?
A tervem az, hogy csinálom tovább, gőzerővel. Nyílik majd kiállításom ősszel a Tranzitban. Vannak nem szorosan a festészethez kapcsolódó álmaim is. Titokban régóta kacérkodom a gondolattal, hogy egyszer majd én táncolok a saját megnyitómon, talán egyszer valóra váltom.
Illetve szeretnék egyszer egy interaktív projektet létrehozni, ahol az ember testére kötött érzékelők segítségével a táncolással a zenét és a vetítést is tudja befolyásolni. Mégis az igazi álmom és tervem, az amiben most élek. Megpróbálok mindent megtenni, hogy a festészet tartós valóssággá váljon az életemben és így másokat is arra sarkalhatok, hogy higgyjenek az álmaikban és csinálják azt, hogy valóra válhasson.
A kiállításod megtekinthető az Ellátóházban június 10-ig. Sok sikert a továbbiakban!
