Megérkezett Brüsszelbe a hétvégén a madridi vizsgálóbíró által kiadott európai elfogatóparancs, így Carles Puigdemont katalán elnök sorsa mostantól a belga igazságszolgáltatás kezében van. Szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a belga bírák több alapon is elutasíthatják az elfogatóparancsot, ami tovább komplikálná a már amúgy sem felhőtlen spanyol-belga politikai kapcsolatokat.
Néhány órával a kiadása után szombaton megérkezett a belga bírói szervekhez a Carles Puigdemont elleni európai elfogatóparancs, így a katalán vezető és négy társának sorsa mostantól a belga igazságszolgáltatás kezében van. A Madrid által a hivatalából elmozdított függetlenségpárti vezető még a hét elején érkezett Brüsszelbe, nyilvánvalóan azért, hogy elkerülhesse a letartóztatást, ami viszont utolérte kormányának otthon maradt tagjait.
Puigdemonttal szemben szeparatizmus, zendülés és pénzekkel való visszaélés miatt emelt vádat a madridi főügyészség, ám a katalán elnök vitatja a spanyol bírói szervek függetlenségét és pártatlanságát, és attól tart, hogy ezért nem lenne tisztességes eljárásban része, miközben 30 éves börtönbüntetés fenyegeti.
És bár a katalán politikus lépten-nyomon azt hangoztatja, hogy nem a belga kapcsolat miatt menekült Brüsszelbe (megjelenése felettébb kényelmetlen a balga kormány számára, amelynek legerősebb tagja, a flamand nacionalista párt (N-VA) szeparatista és szimpatizál a katalánokkal), hanem azért, hogy az európai intézményeknél emeljen szót a tartomány ügyéért.
Megfigyelők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a belga igazságszolgáltatás ilyen vagy olyan okból már több ízben is megtagadta a Madrid által kikért baszk spanyol állampolgárok kiadatását, legutóbb éppen tavaly. Másfelől az európai elfogatóparancsot – bár teljesítése alapesetben elvárható a tagállami igazságügyi szervek között – több okból is el lehet utasítani, és ha valahol, erre Belgiumban talán a legnagyobb az esély.
Az európai elfogatóparancs 2003 óta van érvényben, és azóta rendkívüli mértékben felgyorsult a tagállamokban meghatározott bűncselekmények miatt körözött személyek egy másiknak tagállam hatóságai által történő kiadatása. A kiadatási procedúrában ugyanis semmilyen szerepük nincs a kormányoknak, arról a kölcsönös bizalom alapján az érintett országok igazságszolgáltatásai, bírói szervei döntenek.
A dossziéval megbízott belga vizsgálóbírónak normális esetben 15 napon belül kell döntenie a spanyol kérelemről. Carles Puigdemontnak a spanyol elfogatóparancs kézbesítésétől számított 24 órán belül jelentkeznie kell a belga hatóságoknál, ahol előbb őrizetbe veszik, majd kihallgatják. A vizsgálóbíró ezt követően dönt a feltételes szabadon bocsátásáról, így elvileg szabadlábon védekezhet.
Puigdemont többször is azt nyilatkozta, hogy nem kér politikai menedékjogot Belgiumban. Egy ilyen kérelmet valószínűleg elutasítanának, Spanyolországot ugyanis Belgiumban működő demokráciának tekintik, így politikai alapú kibúvót aligha lehetne találni az elfogatóparancs teljesítése alól.
A belga sajtóban megjelent szakértői vélemények ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nem lehet készpénznek venni a katalán vezető kiadatását. A szóban forgó irányelv ugyanis több okot is felsorol, amelyek alapján megtagadható a leirat teljesítése.
Ezek egyike az, ha a körözött személy alapvető jogait veszély fenyegeti. Valójában azért nem adtak ki tavaly a belga szervek egy baszk aktivistát Madridnak, mert nem látták biztosítottnak a megfelelő bánásmódot. Belga jogászok mégsem tartják valószínűnek, hogy a vizsgálóbíró ezen az alapon él majd, ha egyáltalán az elutasítás jogával, ugyanis a fogvatartási körülmények a belgiumi börtönökben is messze vannak az ideálistól. Egy holland bíróság éppen ezen az alapon tagadta meg nemrég egy európai elfogatóparancs teljesítését.
Ennél esélyesebb ok lehet az esetleges elutasításra az, ha a spanyol főügyészek által emelt vádpontok nem léteznek, vagy mást jelentenek a belga jogban. Jóllehet a pénzügy károkozás nem lehet kibúvó, de jogi szakértők szerint a lázadást és a zendülést nem bünteti a belga jog, legalábbis abban a formában nem, ahogy azt a spanyol lehetővé teszi. Ehhez ugyanis már-már polgárháborús állapotok kellenének, márpedig a katalán ellenállás eddig teljesen békés, erőszakmentes volt.
A belga kormány és a politika igyekszik távol tartani magát ettől a rendkívül kényes döntéstől, aminek a levét az elfogatóparancs elutasítása esetén egészen bizonyosan meginnák a már így feszült spanyol-belga kormánykapcsolatok. Sokan attól tartanak, hogy a katalán ügy egyfajta időzített, késleltetett bombaként Belgiumban is felrobbanhat.