Amennyiben az írásaim értékkel bírnak, és azokban szubjektíve szerepelni is tudok, úgy a szélsőségektől mentes, tisztábban látást akarom elősegíteni. Úgy érzem, napjainkban szélsőséges mentalitások vakítják el a tisztánlátást. Persze többféle szélsőség létezik, mint például a vallási, amely miatt akár ártatlan emberek is meghalhatnak. E cikkben az önmagunknak kárt okozó szélsőségeket kísérlem meg két csoportba osztani, vállalva a leegyszerűsítés kockázatát. Az egyik a tettetett boldogság, melyet amerikai álomnak nevezek, a másik a folytonos elégedetlenség, ez pedig a magyar valóság. Hangsúlyozom: mentalitásokról írok, így a leírtak nem feltétlenül „Amerika” és Magyarország jellemzői, bármelyiket meg lehet élni a föld bármely pontján.
Az amerikai álom
„Porcukor hull a fákról, ezért aztán boldognak látszol”
Mit is jelent az „amerikai álom” kifejezés? Alapvetően a gazdagodás hajszolását, és az abba vetett hitet, hogy ezt egyrészt bárki elérheti, másrészt hogy meghozza a boldogságot is.
Az én olvasatomban ezen túl a színlelt boldogságról és erkölcsi rendről is szól, amely a problémák elhessegetésével, szőnyeg alá söprésével jár együtt. Minden nagyon jó és szép, miközben tudjuk, hogy ez nem így van, de képtelenek vagyunk, vagy nem is akarunk szembenézni ezzel. Lehet így viselkedni a családban, munkahelyen, és a politikai életben is. Vagy akár világgazdasági szinten, amikor egy ország a féktelen fogyasztásához kapcsolódó környezeti és morális károkat egyszerűen áthárítja, szebben szólva „kiszervezi” egy szegény országba. Mert megteheti.
Nem lett nagy sikere, mégis néhány ponton mellbevágó számomra a Johnny Depp főszereplésével készült Rumnapló című film néhány gondolata. Ebben a Depp által játszott lecsúszott és félalkoholista újságíró Puerto Ricóban kap állást, és rövidesen szembevágja őt az álom mögötti húzódó valóság. Leleplező cikket akar írni arról a rombolásról, amit a betelepülő luxushotelek okoznak Puerto Rico környezetében és a helyi lakosság körében. De a több évtizede ott élő főszerkesztő el akarja tántorítani ettől a tervétől, hisz azok a szolgáltatások, melyeket az Egyesült Államok-beli milliárdosok hoznak (hotelek, bowling pályák stb.), óriási üzletet jelent, így ez a hely az átlag amerikai turisták élményparadicsomává vált:
„Azt hiszi, egy ilioni munkás azért gyűjt 25 évig, hogy miután leszállt a tengerjáróról, azt olvassa, hogy rossz az élet a cukorültetvényeken? Magasról lesz*rja! Az átlagember nem azért kepeszt, hogy megváltsa a világot, és a mi olvasóink átlagemberek. Nem izgatják őket a vesztesek, nekik a nyertesek számítanak. Ki nyerte meg a bajnokságot, az autóversenyeket, ki nyerte meg a heti Jokert?”
Ezek a turisták, az idézetben említett ilinoi munkások csak pszeudó eseményeket élnek meg Puerto Ricóban, vagyis azokat az élményeket, amelyeket a nyaralásukhoz előre legyártottak nekik a milliárdosok. A színfalak mögötti valóság nem érdekli őket, nem akarnak tudomást venni róla. Ugyanebből a filmből:
„Újságíró: -A sok hoteltől már nem látni a tengert.
Főszerkesztő: -Majd látja, ha bejelentkezik az egyikbe.
Újságíró: -Fizessek a tengerért?
Főszerkesztő: – Hol van itt a probléma? Fizet, hogy élhesse az álmot. Az álmot vékony fal választja el a valóságtól. Ha felébreszti az embereket, visszakérik a pénzüket.”
Az amerikai álom néha azt hazudja magáról, hogy ingyen kapható. Valójában mindig óriási árral kell érte fizetni. A Puerto Rico-i luxusélmények ára a helyi népesség elnyomorítása. Egy másik példa: ha valaki talpnyalással és nem kiérdemelt munkával jut előbbre a munkahelyén, akkor a sikeres karrierért a lelkével fizet. Megéri? Ha gazdasági szempontból nézzük, lélekért még soha senki nem kért pénzt, így akár jó üzletnek is nevezhetnénk. Valahogy mégsem tűnik annak.
Nézzünk egy közeli történelmi példát. Talán kissé furcsán hangzik, de erkölcsi szinten tudunk amerikai álomról beszélni a szocializmus keretén belül. A hazugon jólétet és egyenlőséget hirdető szocializmus talán legnagyobb ára a társadalmak öko-szocio-kulturális szétroncsolása volt. A rendszer bukása előtt több szimbolikus esemény is sejtette a Közép-Kelet-Európai térségben, hogy az elferdített statisztikák és sikerpropaganda mögött óriási problémák húzódnak. Az egyik ilyen a csernobili atomkatasztrófa volt, amely azért történhetett meg, mivel az atomerőművet nem az előírások szerint építették, így nem bírta el azokat a terheléseket, melyeket bírnia kellett volna. Valaki egyszer találóan írta, hogy Csernobillel a hazugság robbant fel.
De ilyen volt Magyarországon a több mint ötven év után, 1985-ben rendezett szépségkirálynő választás is, ami után a győztes Molnár Csilla rövidesen öngyilkos lett. Talán egyike volt az olyan szimbolikus eseményeknek, amely a teljes országot ledöbbentette, és a fiatal lány tragédiáján túl a rendszer hazugságaira is rámutatott. Mert nem volt véletlen, hogy akkor és abban a környezetben történhetett meg. Elhittük, hogy mi is meg tudunk rendezni egy ilyen versenyt, itt is lehet Amerika, de arról már nem szólt a történet, hogy a siker okozta terheket hogyan viselje el ezután, mint ahogyan erre már akkor is gondoltak egy olyan nyugati országban, ahol ennek hagyománya volt.
A lepel előbb-utóbb mindig lehull az amerikai álom hamis álcájáról. Sokan vannak, akik túl későn ébrednek fel a kábulatból. Az amerikai szépség című film főszereplője, aki képtelen volt szembenézni a családjában burjánzó problémákkal, végül teljesen kiégett és elhidegült a családjától. A film végén azonban megáll egy régi családi fénykép előtt, és elgondolkodik azon, hogy milyen ostoba is volt. De már késő, a feje mögött észrevétlenül emelkedik egy fegyver, amely néhány pillanat múlva a halálát okozza.
A magyar valóság
„Ezen a helyen sohasem fázol, mégis valahogy betegnek látszol”
A másik mentalitást a folytonos panaszkodás, elégedetlenség és a tehetetlenség érzése jellemzi, melyet a letűnt dicső korok visszasírásával és folytonos ismételgetésével lehet még jobban kihangsúlyozni. Nem véletlen, hogy a mentalitás nevében a „magyar” szó szerepel, ugyanakkor ez is, akárcsak az amerikai álom bármely országban előfordulhat.
Úgynevezett tandem oktatási módszerrel az egyik holland kollégámmal oktatjuk egymást a saját anyanyelvünkre, tehát ő engem hollandra, én pedig őt magyarra. Amikor az anyanyelvemet oktatom egy külföldinek, magam is felfigyelek néhány kifejezésre, melyeket korábban nem tudatosítottam. Ilyen például a „régen minden jobb volt”. Nehéz volt elmagyaráznom irónia nélkül, mit is jelent pontosan a mondatban szereplő „régen”, bár az igazat megvallva nem is annyira törekedtem erre. Hisz pontos időponthoz nem köthető a „régen”, mégis szinte az egész nép visszasírja azt az időszakot. Milyen jó is lehetett „régen” élni! Bezzeg ma! Ma minden rossz! Valóban így van, vagy ez is csak szemlélet kérdése?
Valószínűleg ez utóbbi. A Sznobjektív című műsorban Dinnyés Gergely világított rá, hogy nem feltétlenül a jelennel van a baj, lehet, hogy mi magunkkal. Azt mondta, mindenki volt valaha idealista: lelkesedett dolgokért, hitt eszmékben, vagy akár mondjuk zenekarokban is. Majd azt látta, hogy ezek az eszmék, együttesek mind eladták magukat és feladták a korábbi értékeiket. Nem lehetséges azonban, hogy valójában velünk történt meg mindez? Mi árultuk el az eszméket, és mi nem tudunk már lelkesedni? Nem lehet, hogy mi váltunk az idealista kamaszból romlott felnőttekké?
A Bibliában is van példa arra, hogy külsőségekben keresik a hibát a belső helyett. Jézust egyszer arra figyelmeztették a tanítványai, hogy valaki az ő nevében gyógyít embereket. Ezért ellenséget láttak ebben a „hamis Jézusban”. Jézus azonban azt mondta, hogy az ő gyógyító tevékenységével nincsen probléma. A baj a tanítványokban volt. Az ellenséget kívül keresték ahelyett, hogy belül tették volna: a másik gyógyító tevékenysége felett ítélkeztek, miközben nem vették észre saját irigységüket.
A régi korok visszasírása mellett elvárás még ebben a mentalitásban, hogy mindenki vesztes legyen. Ezt Puzsér Róbert igen találóan kifejtette: vesztesekre van szükségünk, hogy azt mondhassuk, az a másik is megpróbált valamiben érvényesülni, vagy a sorsán javítani, mégis elbukott, tehát minek próbáljam meg én is? Így aztán lehet panaszkodni tovább arról, hogy milyen aljas a szomszéd, a munkatárs, és a teljes politikai elit, de ezen biztosan nem lehet változtatni. Azt hiszem, aki a panaszkodást csak és kizárólag kifogásnak használja, ugyanakkor nem keresi az útját annak, hogyan változtasson a panasz tárgyán, az önbeteljesítő jóslatként valóban soha nem fog jobbat kapni.
És a megoldás…
Rengeteg írást találhatunk az interneten, nyomtatott sajtóban, ahol a problémák bemutatása után néhány mondatban gyógymódként megírják a tévedhetetlen igazságot, ami az esetek döntő többségében a feledés homályába merül az olvasóban tíz percen belül. Én is írhatok világmegváltó bölcsességeket konklúzióként, mint hogy ne söpörjük a problémákat a szőnyeg alá, ugyanakkor lássuk meg az élet szép dolgait is.
Mivel ezzel semmit sem lehet kezdeni, megosztom inkább az egyik kiakasztó munkanap utáni élményemet: füldugóval a fülemben sétáltam az utcákon, és úgy voltam vele, ahogy Charlie énekli egyik dalában „amit érzel, azt engedd szabadon, és ha éjjel üres zsebbel a várost járod valahol, az rock n’ roll”. Hirtelen sötétedni kezdett és az ég olyan rózsaszín színben tűnt fel, ahogy legutoljára a GTA című játékban láttam, miután elkötöttem egy autót, és Rod Stewart Young Turks dala szólalt meg a rádiójában, miközben a szerpentines utakon vezettem. De ezúttal valóságos volt. Egy olyan pillanat volt, melyet teljes egészében, őszintén élvezni tudtam.
Ekkor eszembe jutott, hogy sok embernek nincs lehetősége élvezni egy ilyen pillanatot. Valakinek azért nincs, mert a panaszkodásban elfelejt az ég felé tekinteni. Valakinek pedig azért nincs, mert ilyenkor kényszeredetten a mobiljához nyúl, hogy lefényképezze azt, amit a fotó úgysem fog visszaadni. Retteg attól, hogy elmúlik a pillanat, ezért görcsösen be akarja fogni.
Források:
Rolls Frakció: Minden nagyon szép (1984)
Bruce Robinson: Rumnapló (2011)
Sam Mandes: Amerikai szépség (1999)
Sznobjektív (35): A tíz legpusztítóbb magyar mantra
Biblia, Márk 9:38-41
Charlie: Csak a zene van
Képek:
https://fineartamerica.com/products/theres-no-way-like-the-american-way-digital-reproductions-poster.html
Bruce Robinson: Rumnapló (2011)
http://mix.hu/Cikk.aspx?id=38577
http://blikkruzs.blikk.hu/sztarok/magyar-sztarok/igy-nez-ki-most-molnar-csilla-andrea-sirhelye-ma-lenne-47-eves-magyarorszag-szepe/q1d4y02
Sam Mandes: Amerikai szépség (1999)
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Almosd/pages/008_a_periferia_periferiajan.htm
https://www.facebook.com/K%C3%A1zm%C3%A9r-%C3%A9s-Huba-136258803092824/