Jól tesszük itt Európában, ha figyelünk Franciaországra! Mintha az utóbbi negyed században kissé megfeledkeztünk volna erről. Megint túlságosan a nyakunkra nőtt Németország, a világ nyakára meg az Amerikai Egyesült Államok. Pedig a francia egy végtelenül kifinomult társadalom, amelynek mozgásai, tendenciái meghatározóak voltak kontinensünkön a XVIII. század óta. A „felvilágosodás” minden jószándékú apostolának céljaival ellentétben nem csak az „Emberi és polgári jogok nyilatkozatáig” vezetett, hanem az első olyan radikális hatalmi rendszerhez, amelynek fenntartó eleme a nyers és tömeges terror volt. Hogy Robespierre, Saint-Just, Marat, Fouché és a többiek utódai visszataszítóbbak és rettenetesebbek lettek, az nem menti fel a „nép nevében”először gyakorolt terror bajnokait az árulás bűne alól.
A szabadság, egyenlőség, testvériség gondolata nem csak az igazság nevében robbant, de feltétlenül a kereszténység, és az egyház ellen. Rombolt, és építeni is akart. De csak egy új „Istent” teremtett: a Pénzt. A szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjét a legszörnyűbb törvénynek szolgáltatta ki: a Pénznek. És ezzel megteremtődött a modern világ rákfrnéje: a korrupció. Ennek a „felvilágosult,” oktrojált eszmének tragikusan parodisztikus megnyilvánulása volt a „Legfőbb lény” kultusza, de ezerszer, százszor inkább a Pénzé. Az új hatalom nem csak a kivégzettekre, megnyomorítottakra és megalázottakra hatott végzetesen, hanem az egész társadalomra. Az önjelölt népboldogítók hosszabb- rövidebb ideig köztársaságban, királyságban, császárságban gyűjtötték a tőkét, a nép pedig csak bolyongott mindenféle eszmék és árfolyamok között. Ünnepelt és lincselt. Egyetlen nép sem tud úgy ünnepelni és lincselni, mint a francia.
Franciaországban került sor az első marxista jellegű kísérletre, a „Párizsi kommün” alatt, és itt valósították meg Európában a klasszikus „prezidenciális rendszert”, aminek döntő eleme az elnök hatalma, akit közvetlenül a nép választ, igen erős jogkörökkel. Ezért mindig forradalmár, de sohasem csinál forradalmat. Franciaország vonzotta a bevándorlókat elsőként és szinte ellenőrizetlenül Európába, nem csak polgárjogot adva millióknak, hanem gladiátorokat honosítva. Igazolni látszott ezt a világbajnoki címek sora, még labdarúgásban is!
Jogos tehát Batsányi, Petőfi és Ady vigyázó tekintetét követve Párizsra figyelnünk, ha nem is éppen olyan értelemben, ahogy azt ők gondolták. Nem a feltétlen rajongás jegyében. Sokkal inkább az elrettentő példáért. Mert mintha ott megint valami korszakos változás történne. A demokrácia új epizódja, de az is lehet, hogy a Szajna partján már megint túl is lépnek ezen az elavult kereten. Talán már az egyeduralom egy új válfaja bontakozik ki, egy modern kori türannisz. Mindenesetre valami bűzlik Párizsban. Kolosszális panama ez. Merénylet.
Franciaországban szenzibilis emberek élnek. Pár eset már meglepte őket, leginkább a „Nagy Francia Forradalom”, s mostanában, hogy néhány nagyvárosukban sötétedés után nem érdemes az utcára kilépni. Ez a „második nagy francia forradalom”. Kínos, de azt teszik, amit régebben is: büszkék rá. Kivéve azokat, akik éppen ott laknak. Ők most azt érzik, hogy mindenki hazudik. Nem biztos, hogy mindenki hazudik, de a kormányon lévő szocialistákról ez egyértelműen kiderült. Az évszázada partner „köztársasági jobboldal” alig lendült a klasszikus parlamenti játszmában. Kiderült, hogy ezekkel a hagyományos parlamenti pártokkal már nem lehet a politikai és gazdasági hatalmat fenntartani. Sokan azt hiszik, hogy a Nemzeti Fronttól ijedtek meg az ottani lapuló hatalmasok, rettent meg a Pénz, de ez badarság. A „kényesen demokratikus” választási rendszer a Nemzeti Frontnak semmi esélyt nem adott. Többről van tehát szó. A hatalomgyakorlás új korszakáról. A hagyományos pártok háttérbe szorításáról, mert, hogy azok mégis csak valamiféle eszmerendszer – keresztény-demokrácia, szociáldemokrácia, liberalizmus, nemzeti demokrácia – mentén politizálnak, politikusokkal a soraikban. A szokásos panamákkal. Ez már elavult. Új műsor kell.
Sokat dolgoztak azon, hogy elhitessék: mindenki hazudik! Zseniális ötlet volt. Ezt a receptet fogják alkalmazni Magyarországon is. A hazugság, csalás, korrupció elleni fellépés tehát a legszorosabban összekapcsolódik a demokrácia és a nemzet sorsával! Németországban (és csatolt részeiben) ennek úgy vették az elejét, hogy „nagykoalíció” kormányoz időtlen idők óta olyan hatalmi és lelki terrorral, ami még errefelé is párját ritkítja. Ez egy kezdetlegesebb megoldás, de a lényege ugyanaz, mint a francia „civil lendületé”. Kéz kezet mos. Közép-Európában túlságosan nyíltan fogtak hozzá a dologhoz. Lenézően. Lebecsülték a nemzetet és a demokráciát. Úgy látszik, most már e kettőt vették célba. Történelmi okokból itt „nagykoalíció” nehezen képzelhető el. Marad a „civil” megoldás. Kakaskodnak a lehetőségért, hogy felreppenjenek a vármegyeháza tornyára mindenféle alakok. Feketék, fehérek és tarkák, de nehezen ugrik a szarvasmarha a toronyba.
Öszöd, 2006-ban nem volt olyan régen. Szajkózzák: nem mi hazudtunk, hanem ti! De ha nem hiszik, és újra kiderül, hogy most is csalunk, hazudunk, lopunk: mondjuk azt, hogy: mindenki lop! Ez a cinizmussal átlengő politika maga a csalás. Teremtsünk csődületet, s ott hozzunk létre csillagokhoz vezető hangulatot, amelynek üzenete, hogy mindenki, mindenhol, mindent ellop. Van ennek hagyománya Magyarországon! Ajaj! Ezzel a kampánnyal érjük el, hogy elbizonytalanodjanak az emberek. Ne higgyenek a saját szemüknek sem.
Akkor rajzoljunk óriásplakátra „vadonatúj civil” politikai erőt, ismeretlen, tiszta arcokat, nem politikusokat! „Romantikus hazafiakat”. A lényeg, hogy a Pénz korlátlan hatalma érvényesüljön. Ez a Macron-kód. Jelentkező lesz bőven. Ambiciózus fiatalok, többre vágyó, hivatásukban is sikeres szakemberek, társadalmi nemek közti vonzásban megrészegülő nők és férfiak, markukat tartó „vezető értelmiségiek”, frusztrált természetvédők, furcsa „ki-ki keresse meg a párját” kockás ingesek, békaemberek, talán még egy menedékkérő marslakó is. Ezt a franciák nagyon megették. De a franciákra mégis figyelni kell! Párizsban már új szelek fújnak. Abban a városban, ahol minden történés felnövekszik, mert felfoghatatlan kulturális tükröződés sugározza szerte a világba a fényeit. Már csak az a kérdés, igaz-e, hogy Franciaország sohase őszintén az, ami.
Szerencsés Károly
forrás: Magyar Hírlap