Pörög az albán rali, a mezőny ma újabb maratoni távot teljesít. A tegnap folyamán egy csendesebb, rövidebb nap zajlott, illetve zajlott volna – Horváth Lajosnak ugyanis ismét akadt izgalom bőven.
Így értékelte a keddi etapot a Quebeck Laller Racing Team Dakarra készülő versenyzője:
„Nagyon trükkös nap volt a mai, a két szakasz közül az első egy igazi enduros story volt. Sziklamászás a fák között, mindenen keresztül. Ahogy másztunk fel a hegyre, megjelent egy kis ér, és ahogy esett az eső, patakká duzzadt, jól megnehezítve a dolgunk. A második szelektív rövid, ám annál velősebb volt, egy valódi dagonyaparti – sok helyen ülésig merült el a motor…
Ezek után jött a már menetrendszerű izgalom, mert a gyors vége előtt 4 kilométerrel elfogyott az üzemanyagom. Egy darabig tologattam a motort, de a hegyre felfelé már nem ment volna a dolog. Ekkor jött Fredy a megmentőm, a 73 éves motorversenyző. Megállt, elővett egy csövet, egy kis trükközés – a kulacsomba kellett először áttölteni, mert a cső rövidnek bizonyult – után átfejtettünk annyi benzint, ami már elég volt a célig. Az eső megállás nélkül szakad, ami rendkívüli hatással lesz a következő napokra.” – összegzett Laller.
Írta: Tóth Krisztián Márk