Close

Elárverezik Kennedy elnök fiatalkori naplóját, amelyben Hitlerről is írt

Fotó: forbes.com

Elárverezik a néhai John Fitzgerald Kennedy fiatalkori naplóját, amelyben a meggyilkolt amerikai elnök – még ifjú laptudósítóként – Adolf Hitlerről is írt.

A kézzel írt napló eredeti példánya az amerikai közszolgálati rádió (NPR) tudósítása szerint április végén kerül kalapács alá, akkor árverezik el a massachusettsi Bostonban.
A napló eddig Deirdre Henderson tulajdonában volt, aki Kennedy egyik munkatársaként dolgozott, amikor a politikus még nem elnök, hanem szenátor volt Washingtonban. A naplót Kennedy 28 évesen írta, 1945 nyarán, amikor katonai szolgálata után Európában járt laptudósítóként, s eljutott a néhai diktátor bajorországi házához is.
Hitler az őt övező gyűlöletből az egyik legjelentősebb alakként fog kiemelkedni – írta Kennedy. A leendő amerikai elnök szerint Hitlerben „volt valami, amiből a legendák szoktak születni”.

Kennedy fiatal újságíróként úgy fogalmazott: Hitlert határtalan hatalmi ambíciója a világbékére veszélyes emberré tette, de rejtély vette körül azt, ahogyan élt és ahogyan meghalt, s ez a rejtély – mint írta – tovább erősödik majd a halála után is.
Az amerikai közszolgálati rádió idézte a 61 oldalas napló árveréséhez Deirdre Henderson által írt kísérőszöveget is. Ebben Henderson leszögezte: „amikor Kennedy azt írta, hogy Hitlerben ‘volt valami, amiből a legendák szoktak születni’, akkor a diktátort övező rejtélyekre utalt, és nem arra az ördögi személyre, akit a világ ismert”.
Henderson hangsúlyozta azt is, hogy Kennedy „sem ebben a naplójában, sem másutt, soha nem tanúsított rokonszenvet a náci bűnök és a nácizmus iránt”.
A naplóban egyékbént – amelyet történészek az egyetlen Kennedy-naplónak tartanak – az Egyesült Államok későbbi elnöke a többi között írt Winston Churchillről is.

Járai Judit
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top