Close

Újra Olimpiai Ötpróba

Áprilisban újraindul az Olimpiai Ötpróba versenysorozat, amely hazánk legnagyobb és legnépszerűbb szabadidősport-rendezvényeinek összefogásával népszerűsíti a testmozgást és az aktív életformát egészen a 2020-as tokiói olimpiai játékok kezdetéig.

Az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke fontosnak nevezte a mozgás örömével megismertetni az embereket. „Jó volt látni, hogy az elmúlt négy évtizedben mindig sok sportot szerető látogatott ki a rendezvényekre. A sport megismertetése mellett a Magyar Olimpiai Bizottság szeretné terjeszteni az olimpiai eszmét egészen Tokióig, ameddig a program tart. Személyesen is részt fogok venni a próbákon, ha nem is mindegyiken, de szeretnék példát mutatni a sportolni vágyó embereknek.”- mondta.
Révész Máriusz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa fő feladtának tartja, hogy növekedjen az aktív életet élők száma. Ünnepi hétnek nevezte a mostanit, hiszen a vándortáborok újraindulása után most az Olimpiai Ötpróba folytatását jelentették be. „Míg élsportolóink Tokióra készülnek, addig a számítógép előtt ülőknek fel kell állniuk és sportolniuk. Az előttünk álló olimpiai ciklusban a próbák az egész országot le fogják fedni, helyi versenyszervezőkkel működünk együtt”. Bejelentette, hogy a MÁV-val való együttműködés keretében a próbákra utazók 50 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe lakóhelyük és az esemény helyszíne között.
Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a rendőrség ingyenesen biztosítja az Olimpiai Ötpróba eseményeit. A rendészeti sportszövetség elnökeként tudja, hogy sportolóik nagy létszámban vesznek majd részt a próbákon, és miközben tesznek az egészségükért, Magyarország legszebb tájaival is megismerkedhetnek.
Sárfalvi Péter, az EMMI nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: közös cél, hogy minél több embert a mozgás felé tudjanak irányítani, a szabadidősport a minisztérium egyik fő pillére. A rendszeresen sportoló, tehát legalább hetente öt alkalommal mozgó felnőttek aránya Magyarországon immár 15 százalék a legfrissebb statisztikák szerint. Évente 60 esemény kerül megrendezésre, a cél az, hogy több mint tízezer embert mozgasson meg a program minden esztendőben.
Szélesi Ágnes, a Magyar Paralimpiai Bizottság sportigazgatója üdvözölte a fogyatékossággal élő sportolók integrálását a programsorozatba, és elmondta: olyan szabályzat kialakításán dolgoznak, amely mindenki számára lehetővé teszi az eseményeken való részvételt.
Szemán Róbert, az olimpia ötpróbát koordináló Nagy Sportágválasztó ügyvezető igazgatója.a szervezés technikai részleteiről szólva elmondta, hogy futó, kajak-kenu, országúti kerékpáros, hegyikerékpáros, túra és úszóprogramok lesznek. Kiemelte a révfülöpi Balaton-átúszást, a Paks és Kalocsa közötti Duna-úszást és a Velencei-tavi úszást. Az első próba április 9-én, a Telekom Vivicitta városvédő futáson lesz.


Dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nagy Sportágválasztó szóvivője szerint a rendezvény-sorozat a sport minden szintjéről szól. „Nem kell mindenkinek olimpiai vagy világbajnoknak lennie, de mindenki sportoljon, éljen aktív életet. Bízom benne, hogy neves sportolóink eljönnek majd az eseményeinkre és inspirálják az embereket a mozgásra, különösen a gyerekeket” – fogalmazott. 
A korábbi nagy olimpiai ötpróbák és az 5próba Rióba tapasztalatait ötvözve és továbbfejlesztve a program célja, egy értékes, több éven átnyúló rendezvénysorozattal ösztönözni hazánk lakosságát a rendszeres testmozgásra. Az ötpróbázókat a lépcsőzetes díjazás elve mentén már menet közben is garantált nyeremények várják, az öt különböző sportági próba teljesítéséért pedig az olimpikonokéhoz hasonló sportfelszerelés: melegítő jár.
15 elért egység után logózott baseball sapkát, 25 után pólót, 40 után hátizsákot, 60 pont után pedig – amennyiben legalább öt különböző sportágban gyűjt egységeket – Olimpiai Ötpróba-melegítőt kap az ötpróbázó. A pontgyűjtés az Olimpiai Ötpróba hivatalos eseménynaptárába felvételt nyerő, közel 60 szabadidősport-rendezvényen történik.
A program célkitűzése a sportturizmus népszerűsítése is: az ország több pontján szervezett versenyekre érkezők, a kísérők (családok, barátok, sporttársak) számára vonzerő lehet a helyi önkormányzatok, szervezetek, vállalkozások által népszerűsített szolgáltatások, turisztikai attrakciók és vendéglátóhelyek.
Bognár Mária

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top