Close

Több mint négy tonna ajándékot vitt Marosvásárhelyre az Ökumenikus Segélyszervezet

Marosvásárhely, 2016. december 9. Az Ökumenikus Segélyszervezet karitatív rendezvénye Marosvásárhelyen 2016. december 9-én. A szervezet több mint négy tonna, erdélyi árváknak, idősöknek és rászoruló családoknak szánt karácsonyi ajándékot adott át a fogadó Lazarenum Alapítvány által szervezett ünnepi rendezvényen. MTI Fotó: Boda L. Gergely

Több mint négy tonna, erdélyi árváknak, idősöknek és rászoruló családoknak szánt karácsonyi ajándékot adott át Marosvásárhelyen az Ökumenikus Segélyszervezet pénteken.

A szervezet nevében Lévai Anikó jószolgálati nagykövet és Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója vett részt a fogadó Lazarenum Alapítvány által szervezett ünnepi rendezvényen.
Lévai Anikó az esemény előtt a közmédiának elmondta: több mint tíz éve állnak kapcsolatban a Lazarenum Alapítvánnyal, és úgy látják, hogy amikor a marosvásárhelyi szervezetet támogatják, nem feneketlen zsákba szórják a pénzt.
Olyan családok is vannak a támogatottjaik között, amelyek időben, megfelelő segítséget kaptak, és kiléphettek a támogatottak sorából. „Ez is célunk, hogy ne egy nehéz sorsú rendszert tartsunk fenn, hanem próbáljuk onnan kiléptetni az embereket” – közölte Lévai Anikó.

Lehel László elmondta, hogy a segélyszervezet mindig pénzadományokat gyűjt Magyarországon, és abból vásárolják meg azokat a termékeket, amelyeket a partnereik kérnek. Elmondta, hogy a mostani szállítmányban a legfontosabb tartós élelmiszereket, olajat, lisztet, rizst, húskonzerveket és tésztát hoztak, de a karácsony közeledte miatt az édesség sem maradt ki.
Az Ökumenikus Segélyszervezet évről évre támogatja a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány által segített szegény sorsú és árva gyermekeket és az idősotthon lakóit. A több mint 100 gyermeket és idős lakót segítő akció három (téli) hónapra biztosítja az intézmény tartósélelmiszer-ellátását. A segélyakció az alapítvány látókörében lévő 170 nehéz sorsú Maros megyei családra is kiterjed.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top