Hát ez jó, milyen szerény neve van ennek a kávézónak! Még véletlenül se reklamálj, ha esetleg nem kapsz kimagaslóan jó kávét, végül is miért várnád ezt el egy standardnak nevezett helytől?
Nem, ezt senki sem mondta nekem, erre nem készítettem fel a lelkem. Olvastam a Ring Magazinon az ajánlót, félre is tetettem, így amikor Budapesten jártam, sikerült végre megvásárolnom Szerencsés Károly Felesé-G-em könyve című írását. A könyv hátlapja sem sejtette, hogy ennyire megterhelő olvasmánnyal lesz dolgom. Ülök a Károly-híd egyik bástyáján, tűz rám a nap, nézem a jobbra-balra igyekvő jókedvű turistákat. Közben a könyvet lapozva azon gondolkodom, hogy egy betegség mennyire meghatározhat egy emberi sorsot, tönkretehet célokat és terveket. Meg azon, hogy számomra már régóta és végérvényesen visszahozhatatlan a faluban eltöltött gyermekkor világa. Zseniális a könyv, de jelenleg nem tudom elviselni. Nekem most kell egy sör. Vagy egy kávé. Na jó, ne bonyolítsuk túl. Megyek mindkettőért. Szédült barangolásom közepette az addig látott legjellegtelenebb kávézón akad meg a tekintetem. A kávézó előtt három asztal található, a túloldalt pedig unalmas ház. Belül sem sokkal érdekesebb, bár kétségkívül jobb hangulata van: jobbra a pult, balra és hátul néhány szék és fotel. Semmi különös, a kávéjuk jó, de nem kimagasló. Az ár is elfogadható, drágának nem nevezném, viszont kimondottan olcsónak sem. Szóval minden olyan megszokott, standard. Korrektek, nem vertek át.
A hely szolid nevéről Kosztolányi utazása jut eszembe Esti Kornéllal a „Becsületes városba”, ahol soha senki sem hazudik, még csak nem is füllent. Ahol a Bérenc című újság első oldalán ez szerepel: „Ennek az újságnak minden betűjét megfizetik. Valamennyi kormánytól egyformán függ, sohase írja meg véleményét, csak akkor, ha szennyes haszonlesése követeli. Épp ezért figyelmeztetjük olvasóinkat, akiket egyenként és együttesen mélységesen lenézünk és megvetünk, hogy ne vegyék komolyan cikkeinket, és bennünket is nézzenek le, vessenek meg annyira, amennyire megérdemeljük, ha ugyan ez emberileg lehetséges.” A vendéglőre pedig ezt írják ki: „Ehetetlen ételek, ihatatlan italok. Rosszabb, mint otthon.” És ahonnan végül a polgármester kitoloncoltatta a főszereplőt a képmutatásáért, amiért azzal az egyértelmű hazugsággal köszönt, hogy „végtelenül örvendek”.
A kávén kívül néhány könnyebb ételt és juice-okat is lehet fogyasztani. Valamint alkoholt, többek közt sört is. Bár ez egyáltalán nem meglepő, errefelé még a McDonald’s-okban is adnak sört, ha esetleg nem bírod ki a két sarokra levő kocsmáig. Lehet, hogy érdemes lenne egy olyan különleges vendéglátóhelyet nyitni Prágában, ahol nem lehetne sört kapni. A csehek biztosan a csodájára járnának, bár nem értenék a dolgot.
Egyszer meglátogatott a barista (kávészakértő) barátom, akivel a város néhány legjobbnak tartott specialty kávézójában tettük tiszteletünket. Akkor eszembe jutott, hogy talán be kellene mutatnom ezeket a helyeket a Ringen, aztán meggondoltam magam. Valaki valahol már biztosan írt ilyen cikket, és amúgy sem tartozom a téma szakértői közé. Egyébként a kávézók ugyan valóban jók voltak, de úgy általában kicsit unom már a „legjobbakat”. Nem tudom, a kedves Olvasó hogy van vele, én ezekkel a legjobbnak titulált dolgokkal a legtöbb esetben rosszul szoktam járni az élet különböző területein, csak egy kirívó példát hozok a sok közül, amit tapasztaltam. Néhány évvel ezelőtt, még Budapesten az egyik tanulóközösségben a vezetőnk beszervezett hozzánk egy anyanyelvi angoltanárt, állítása szerint a legjobbat. A kurzus célja az angol nyelven történő kommunikáció volt, ehelyett azonban 90%-ban csak a tanár beszélt, olyan fontos témákról, mint hogy neki milyen fantasztikus iPhone-ja van. Valamint hogy mennyire szomorú, hogy nem tízes mértékegységben mérjük az időt.
Néha talán a „legjobb” helyett még jobb a békesség, az arany középút, a standard. Meg a cafe.
A kiszolgálással is minden rendben van. A barátságos fiú és lány viszonylag gyorsan hozza a kért dolgokat, majd ha kevés a vendég, látványosan unatkoznak a pultnál. Amint a kávéd vagy a söröd elfogy, jó cseh szokás szerint azonnal ott teremnek melletted és a következő kör felől érdeklődnek. Összességében meg voltam elégedve a hellyel. Azért a biztonság kedvéért inkább nem dicsértem meg őket, a végén még engem is kitoloncolnak onnan képmutatásért, ha azt merem mondani egy standard kávéra, hogy kimondottan finom. Ami meg nem lenne jó, mert még szeretnék visszamenni a Karolíny Světlé 23-ba.
Források:
Kosztolányi Dezső (2009): Esti Kornél. Európa könyvkiadó, Budapest. p. 59. 60.
Képek: saját képek + Standard Café Facebook oldala: https://www.facebook.com/standard.cafe/