A kormány figyelembe vette a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) szempontjait a köznevelési törvény éppen zajló módosítása során – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Rétvári Bence azt mondta, hogy bár meghívták, a PSZ nem vett részt a köznevelési kerekasztal ülésein. Ennek ellenére külön egyeztettek velük, és amikor a szakszervezet huszonöt pontja közül húszban már tartalmi kompromisszumot kötöttek, a PSZ felállt a tárgyalóasztaltól és sztrájkot hirdetett. A kormány azonban a diákok érdekében teljesítette a szakszervezet követeléseinek jó részét – hangsúlyozta.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) átszervezéséről az államtitkár azt mondta, hogy az ötvenhét kisebb intézményfenntartó létrehozásával a döntéshozatal közelebb kerül az iskolákhoz, és az igazgatóknak is szélesebbé válik a jogkörük. Mivel „kiiktatódnak szintek”, gyorsabb lesz az ügyintézés, az intézményeknek ugyanis nem Budapesthez kell majd fordulniuk probléma esetén, hanem a helyi centrumhoz.
Rétvári Bence a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden arról is beszélt, hogy a köznevelési törvény módosításával, a Klik átszervezésével jobb körülményeket biztosítanak a pedagógusoknak. Megteremtik a külső feltételeit annak, hogy modern, versenyképes tudást adhassanak át a tanárok a diákoknak, ami az egész rendszer lényege – fűzte hozzá.
MTI