Close

A beporzók számának és sokféleségének növelése javíthatja a terméshozamot

Fotó: un.org

A virágokat beporzó rovarok számának és sokféleségének növelése jelentősen javíthatja a terméshozamot – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport tanulmánya.

Barbara Gemmill-Herren, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértője, a Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány egyik szerzője szerint nemcsak a terméshozamot javítja a több és sokféle beporzó, hanem „jó a környezetnek és az élelmezés szempontjából is” – idézte szavait a FAO közleménye.
Kutatók egy népes nemzetközi csoportja 344 helyszínt vizsgált meg Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában öt éven keresztül. Beporzást igénylő 33 féle élelemnövényt kísértek figyelemmel. Megszámolták a beporzókat és azonosították a fajokat – idézte a tanulmányt a phys.org.
Megállapították, hogy lényegesen alacsonyabb volt azon területek hozama, ahol a fő virágzási időszakban kevesebb méh volt jelen.
Két hektárnál kisebb birtokok esetében ez azt jelenti, hogy több beporzó odacsábításával akár 24 százalékkal nagyobb terméseredményt érhetnének el a rosszabbul teljesítő gazdaságok.
A ok-okozati összefüggés nagyobb birtokok esetében is igazolható, ám ott a hatás kevésbé szignifikáns. Ennek oka talán az, hogy sok méhfaj számára nehézséget jelent a nagy terület, így az ilyen helyeken előnyben kell részesíteni a nagyobb távolságokat átrepülni képes rovarokat.
A beporzók, köztük a méhek fontosságát olyan időszakban emelte ki a tanulmány, amikor számos veszély leselkedik rájuk, és populációik növekedése nem tud lépést tartani a beporzást igénylő haszonnövények termőterületeinek növekedésével.
A különböző méhfajták ízlése és a növénytermesztésben betöltött szerepe más és más: a poszméh például azon kevés rovarok egyike, amely a paradicsomot porozza be. A háziméh a legkevésbé válogatós és számuk is elég jelentős, míg a vadméh hatékonyabban termékenyíti meg az általa kiválasztott növényeket – magyarázták a szakemberek.
Több tudós jóslata szerint 2050-re meg kell kétszerezni a táplálék mennyiségét a Földön, hogy el lehessen látni a növekvő népességet. A FAO-tanulmány szerzői úgy vélik, a két hektárnál kisebb birtokoknál a beporzók számának növelésével, a nagyobbaknál a beporzók sokféleségének fokozásával lehet jobb terméseredményeket elérni.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top