Két évvel ezelőtt már volt szerencsém az Imagine Dragons hatása alá kerülni. Akkor nyár volt, árnyékban is negyven fok és egy fesztiválon éppen előzenekarként léptek fel egy Placebo nevű banda előtt. Január 20-án pedig havazásra állt az idő, és munkából loholt az ember a Sportarénába. S hogy ezen tényezők miatt volt-e más az Imagine Dragons koncertje, vagy a srácok változtak sokat ennyi idő alatt, nem tudhatom. Persze nem is lehet egy fesztivált összehasonlítani egy egész estés arénás bulival, mégis ez a szerdai hakni kicsit felemásra sikeredett.
(Fotó: Lakatos Korinna)
Bizakodóan indult az este a Biebers nevű formációval. Talán azért lett Puskás Peti és csapata az előzenekar, mert így a tinilányok tömkelege már a Bieberses fiúkban is gyönyörködhetett. A másik – és egyben valószínűbb ok – hogy az est sztárjaihoz hasonlóan ők is hihetetlen rövid idő alatt váltak ismertté és elismerté. Igaz, csak kishazánkban, de hát sosem lehet tudni. Mindenesetre kellőképpen megmozgatták a hallgatóságot, így mindenki teljes extázisban várhatta az Imagine Dragonst.
(Fotó: Lakatos Korinna)
Dan Reynolds zenekarát gyakran emlegetik a U2 vagy éppen a Coldplay méltó utódjaként. Többször hallottam, hogy a legjobb koncertzenekarként aposztrofálták őket, s egyes kritikusok még odáig is merészkedtek, hogy stadionzenekarnak nevezték az Imagine Dragonst. (Ez utóbbi azért is nagy szó, mert napjainkban az ős rockzenekarokon kívül – mint a Metallica, Iron Maiden, Black Sabbath – a fiatalabb bandák közül csak a Coldplayt sorolják az olyan előadók közé, akik élőzenével még több tízezres tömegeket vonzanak egy arénába, bárhol a világon.)
(Fotó: Lakatos Korinna)
Egészen egyszerűen arról van szó, hogy az Imagine Dragons sikerre született. Nem elég ugyanis a jó helyen, jó időben tartózkodás, ha zenélni nem tudnak, s a produkció is pocsék, teljesen mindegy, mikor és hol van az ember. (Kivéve azokat a befutatott személyeket, akiket valamilyen érthetetlen oknál fogva választott tinibálvánnyá a zeneipar. Annak is megvan az oka persze, de történetünk főhősei nem ide tartoznak.) Ők” kemény” inierockerek, lezseren elegánsak, szívhez szóló, táncolható muzsikát játszanak, csak szeretni lehet őket. Elég volt nekik két év, hogy valóra váltsák az amerikai álmot. Több idejük sajnos nem is igen lett volna a mai zeneiparban, de ezt az időt tökéletesen kihasználták. Koncertek, albumok, turné. S mindenhol teltház. Lehet őket hasonlítgatni ehhez vagy ahhoz a zenekarhoz, de tény, hogy technikásan, professzionálisan, lelkesen, szerethető emberekként, szerethető zenét játszanak.
(Fotó: Lakatos Korinna)
Mégsem mehet el a zeneszerető ember a kisebb-nagyobb problémák mellett. Először is, George Ezra Budapest című balladája. (Nem vagyok maximálisan tisztában a jogdíjkérdésekkel, de ennyi feldolgozást hallván , ha Ezra az életben nem csinál több dalt, akkor is megfog élni a Budapestből). Kötelezően beveszik ezt a dalt a zenekarok a repertoárjukba, alig várom, hogy hallhassam Ozzy Osbourne előadásában a júniusi Black Sabbathon. Ez egyébként egy nagyon kedves gesztus, valószínűleg roppant egyedinek is tartják az ötletet, csak úgy mint a nemzeti színű lobogóval való szaladgálást. Nyilván a legtöbb rajongónak könny csillant a szemében ezekben a pillanatokban.
De, ami tényleg rosszul esett: a félblayback. Különösen bántó ez egy olyan együttesnél, akiknek zenei különlegessége éppen az ütőhangszerek széles repertoárjának mindennemű kihasználásából áll. Így még inkább visszázs, hogy éppen a dobot püfölik otthonról. De ha minden bakin túlteszem magam, akkor egy igenis szórakoztató kis lemezbemutató koncert részese lehettem. A Smoke and Mirrors album valamennyi dala felcsendült az este folyamán, de természetesen ezek közel sem arattak akkora sikert, mint a közönségkedvenc dallamok. Abszolút vitte a prímet a Radioactive, amit a koncert záróakkordjaként játszott a banda, s mivel mindenki ezt a slágert várta, így a várakozástól pattanásig feszült idegek elszakadtak és a grandiózus üstdob hipnotikus hatására tízezred magammal üvöltöttem bele a világba, – vagy legalábbis a csarnok sötétjébe – hogy „Radioactive, Radioactive!”
(Fotó: Lakatos Korinna)
Kifulladva, leizzadva, feltöltődve és jókedvűen távoztam szerda este az Aarénából, s azt hiszem, ez a lényeg: néhány jó ember jó zenével, sok jó embernek sok jót ad. John Lennon is megmondta: „Imagine all the people, living life in peace…”
Szerző: Kaiser Vivien
Fotó: Lakatos Korinna