Close

Lázár: a digitális kompetenciák fejlesztése nélkül végérvényesen lemaradhatunk

Magyarország végérvényesen lemaradhat a nemzetközi versenyképességi versenyben a digitális kompetenciák fejlesztése nélkülmondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Hódmezővásárhelyen.
    
Lázár János a Telenor Magyarország Zrt. Hipersuli programjának sajtótájékoztatóján kifejtette: a következő öt évben fejleszteni kell a gimnáziumi oktatás színvonalát, akár a felvételi visszaállítása árán is.
    
A miniszter arra biztatta az oktatási intézményeket és a vállalatokat, hogy csatlakozzanak az államreform keretében történő informatikai fejlesztésekhez, amelyekre a következő években legalább egymilliárd eurós támogatást biztosít az Európai Unió. Hangsúlyozta: a 2020-ig szóló Európai Digitális Menetrendben foglaltakat mihamarabb meg kell valósítani Magyarországon, ezért azt célozták meg, hogy 2018-ra minden háztartásban legyen szélessávú internet. Erre a kormány 200 milliárd forintot fordít, amelyből 130 milliárdot uniós forrásból biztosítanaktette hozzá.
    
Lázár János közölte: az elmúlt években a kormány átalakította az iskolarendszer szervezeti kereteit és a fenntartói viszonyokat, a feladat most az, hogy versenyképes tartalommal töltse meg a kereteket. Magyarországnak, amely szegény ásványi anyagokban és gazdasági erőforrásokban, a tudásversenyre kell összpontosítaniajelentette ki.
    
Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelési államtitkára elmondta: a magyar gyerekek teljesítménye a digitális kompetenciák terén nem megfelelő, amit megerősítenek az OECD felmérései is. Hangsúlyozta: meg kell tanítani a gyerekeket a biztonságos internethasználatra, de előtte fel kell készíteni a pedagógusokat is a modern informatikai eszközök használatára, a biztonságos internetezési lehetőségek oktatására. Ezért fontos, hogy a Hipersuli programon keresztül a pedagógus alapképzésben és a továbbképzésben is megkezdődött ennek a tananyagnak a kidolgozása.
    
Az államtitkár szólt arról is, hogy tesztelés alatt áll a nemzeti köznevelési portál, amelyre az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által fejlesztett tankönyvek és tananyagok digitális formában felkerülnek majd.
    
A Hipersuli az internet biztonságos használatát és tanulásra alkalmazását szolgálja; a programot a Telenor Magyarország dolgozta ki az Emmivel és az OFI-val közösen. 
    
Cristopher Laska vezérigazgató elmondta: a Telenor a társadalmi felelősségvállalás jegyében, az esélyegyenlőség megteremtése, a digitális szakadék csökkentése érdekében fogott bele a program kidolgozásába. Százötven önkéntesük foglalkozik a pedagógusok oktatásával a program keretein belül. A Telenor csak Csongrád megyében nyolcvanmillió forintot, Hódmezővásárhelyen tízmilliót költött a hipernethálózat fejlesztésére, a városban négy 4G állomást épített ki. A rendőrséggel együttműködve pedofilszűrűket fejlesztettek ki, az UNICEF-fel közösen pedig a digitális zaklatás elleni tudatosításért dolgoznak – sorolta.
    
A Hipersuli programhoz eddig az országban öt iskola csatlakozott, 350 diák számára tették elérhetővé az oktatásban a hipernetkapcsolattal rendelkező táblagépeket. 
    
A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskolában hét pedagógus irányításával nyolcvanhárom tanuló vesz részt a programban – mondta a sajtótájékoztatónak otthont adó intézmény igazgatója, Árva László.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top