A Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központban tartotta a „Kiemelt jelentőségű vizes élőhelyek fejlesztése és bemutatása Fejér megyében” című projekt zárórendezvényét a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága.
![](https://ringmagazin.hu/wp-content/uploads/2023/10/Furi-Andras-2-foto-Bognar-Maria.jpg)
Füri András igazgató elmondta, hogy a most zárult, 530 millió forint nagyságrendű projekt célja a Mezőföldön kiemelt jelentőségű, természetszerű vizes élőhelyek állapotának javítása, kiterjedésük növelése, az oltalom alatt álló fajok számára alkalmas élőhelyek javítása volt. Az időszakos vízborítás növelése, a vízvisszatartás mellett az inváziós növényfajok visszaszorítása is nagy hangsúlyt kapott. A vizes élőhelyek és a hozzájuk kapcsolódó vízi madárvilág rendkívül kedvelt látványosságok, ezért a Dinnyési-fertő melletti Madárdal tanösvényen több új, bemutatási és környezeti nevelési célú elem is megvalósult.
![](https://ringmagazin.hu/wp-content/uploads/2023/10/Racz-Andras-foto-Bpgnar-Maria.jpg)
Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára kiemelte, hogy hazánkban 2010 óta eddig soha nem látott volumenben valósultak meg természetvédelmi beruházások: a tíz nemzeti park 465 fejlesztést hajtott végre 90 milliárd forint összértékben, amellyel több mint 300 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében 2014-2023-ig mintegy 40 milliárd forint nagyságrendben, több mint 100 ezer hektáros területen dolgoztak a nemzeti parkok munkatársai. A projektek kétharmada klasszikus élőhelyrekonstrukció, amelynek kétharmada – beleértve a most zárult projektet is – a vizes élőhelyekre fókuszált. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a KEHOP keretében 8 projektben vett részt, így csaknem 2,4 milliárd forint nagyságrenddel, 2800 hektáron történtek a természeti állapot javítását célzó beruházások. Hangsúlyozta, hogy a természetvédelem sajátos terület, hiszen az állami erőfeszítés; a jogszabályalkotás, illetve a nemzeti parkok több mint 1300 dolgozójának a terepmunkája rendkívül fontos, de a helyiek támogatása nélkül nem érne célt.
![](https://ringmagazin.hu/wp-content/uploads/2023/10/madargyuruzes.jpg)
A Dinnyési-fertő ideális helyszíne a vízi madárvilág megfigyelésének. Szakvezetés mellett, egy madármegfigyelő-torony segítségével kitűnően bemutatható a terület, mely különösen madárvonulások idején látványos. Október végén, november elején húszezer, vagy még több vetési lúd érkezik alkonytájban, hogy a fertő biztonságot nyújtó vizén töltse az éjszakát. A tavaszi, de különösen az őszi vonulás idején hatalmas récetömegek zsúfolódnak össze a vízen. A Dinnyés-fertő legismertebb költőfajai: a nagy kócsag és a kanalasgém. Egy rejtettebb életű gémféle: a bölömbika mély hangját tavasszal gyakran hallani a nádasból. A gém-félék kedvenc táplálkozó és költőhelye a fertő. Az egyetlen Magyarországon fészkelő lúdfaj a nyári lúd rendszeresen költ. A parti területeket az Alföld némely részére jellemző sziki vegetáció borítja. A nedvesebb helyeken sok a sziki őszirózsa, a sziksótól fehérlő részeken tenyésznek a sótűrő fajok. Az orvosi székfű nagy tömegben fordul elő.
Az 1966 óta védett terület 529 hektár kiterjedésű, és a „Nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékébe” bejegyzett védett terület (ún. Ramsari terület).
![](https://ringmagazin.hu/wp-content/uploads/2023/10/Dinnyes1-foto-Bognar-Maria.jpg)