Close

Újrajelölik Artur Mas katalán elnököt a nyertes pártok

Fehér Krisztina, az MTI tudóstója jelenti:
A katalán kormány élére a jelenlegi elnököt, Artur Mast jelöli újra a katalán választásokon nyertes Junts pel (Együtt az igenért) párttömörülésjelentették be hétfőn sajtótájékoztatón Barcelonában. A politikus személyét elutasítja a több párt.
    
"A párttömörülésen belüli megállapodások közül az egyik, hogy engem jelölnek a kormány élére. Ehhez nincs mit hozzáfűzni" – fogalmazott maga Artur Mas
    
A politikus, aki 2010 óta irányítja Katalóniát, elmondta: tárgyalásokat kezdeményeznek a Népi Egység (CUP) párttal egy lehetséges együttműködési megállapodásról annak érdekében, hogy a katalán függetlenséget pártoló erők abszolút többséggel rendelkezzenek a katalán törvényhozásban.
    
Véleménye szerint fontos tudni, hogy a parlamentbe bejutott képviselők többsége függetlenséget akar. A CUP-nak azt üzente: közös felelőségük menni a kijelölt irányba, mert most megvan a többségük elérni ezt a célt
    
A spanyol kormánnyal való viszonnyal kapcsolatban annyit mondott: ők mindig is törekedtek a párbeszédre, de falakba ütköztek.
    
Arra a kérdésre, hogy az új parlament kikiáltja-e a függetlenséget, Raül Romavera listavezető nem adott egyértelmű igen vagy nem választ, azt mondta: az új parlament az eltervezett ütemtervet fogja tartani. (Eszerint 18 hónap múlva megalakul az önálló katalán állam.) "Van 72 képviselő, a mandátum világos és vitathatatlan" – jelentette ki.
    
Nem látja rövid távon megvalósíthatónak a függetlenség egyoldalú kinyilvánítását, és nem támogatja az elnök személyét a Junst pel lehetséges szövetségeseként emlegetett baloldali, nacionalista Népi Egység (CUP).
    
Antonio Banos listavezető ezt azzal korrupciós botránnyal indokolta, amely a párttömörülés részét képező kormánypárt, a Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC) körül robbant ki júliusban. (A gyanú szerint a Teyco építőipari cég kenőpénzt, a megbízások értékének 3 százalékát fizette ki a pártnak, hogy közbeszerzéseket nyerjen 2008 és 2009 között.)
    
A vasárnapi parlamenti választásokon mandátumot szerzett pártok mindegyike bejelentette, hogy nem fogják támogatni Artur Mas újraválasztását.
    
A spanyol választási törvények értelmében az új parlamentnek egy hónapon belül kell megalakulnia, az elnököt pedig hatvan napon belül kell megválasztani. Ha ez nem sikerül, meg kell ismételni a választásokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top