Close

Elárverezik John Constable ikonikus festménye, A zsilip „saját” változatát

Árverésre bocsátják decemberben John Constable (1776-1837) nagy angol tájképfestő ikonikus képe, A zsilip (The Lock) egy második, saját célra készült változatát, amely a mester dolgozószobájának falán lógott egészen haláláig és 160 éve nem került kereskedelmi forgalomba.
    
Az árverést bejelentve a Sotheby's aukciósház azt közölte, hogy 8-12 millió font közötti árat remél a kivételes festményért, holott a kép első, az elkészülte után rögvest piacra dobott változata 2012-ben 22,4 millió fontos (7,7 milliárd forint) rekordáron kelt el egy árverésen
    
Az 1824-25-ben két példányban készült tájkép egyike annak a féltucatnyi nagyméretű festménynek, amelyet Constable a suffolki Stour folyó völgyéről festett. A tájkép első változatának sikerén felbuzdulva nekilátott egy másik változatnak, amelyre több időt szentelt, és amely csak "kicsi, de jelentős" változásokat tartalmazott, például erőteljesebbek rajta a viharfelhők
    
A romantikus angol tájképfestészet egyik legjelentősebb alakjának számító mester eredetileg eladásra szánta a második változatot is, de az elkészült kép annyira megtetszett neki, hogy megtartotta magának, és nem is vált meg tőle élete végéig, csak kiállításokra vitte magával. A festmény csak a művész halála után került kereskedelmi forgalomba, legutóbb 1855-ben lett adásvétel tárgyaemlékeztet honlapján a The Daily Telegraph című brit lap.
    
A nagyhatású festményt december 9-én bocsátják árverésre, előtte Hongkongban, New Yorkban és Los Angelesben állítják ki.
    
 
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top