Close

Legendák nyomában

A kávéházak világa elevenedett meg a József Attila Színház és az Újnyugat Irodalmi Kör idei utolsó közös irodalmi szalonjában. A verses, zenés esten „kávéházi” szerzőket, köztük Kosztolányit, Karinthyt, Krúdyt, Ottlikot idézték meg.  A kortárs költők közül ezúttal Petőcz András és Schwalm Zoltán alkotásai szerepeltek.
Az estek állandó fellépője Dóka Attila gitárművész, aki ez alkalommal Márai Sándor: Hol vagyok?  és Devecseri Gábor: Mélység című remekművének zenés átiratát adta elő. Csatlakozott hozzá Zöld Csaba színművész, aki nemcsak verselt, de gitározott is: Heltai életműve előtt így tisztelegve. A fináléban közösen Tolcsvayék opusát, Az első villamost játszották el…
A Legendák nyomában sorozatban a magyar író-költőóriásokról nemcsak múlt időben hallhat a publikum. A Nyugat legendái inspirálják, avagy vitára késztetik az utódokat, ezért minden alkalommal az újnyugatos művek is részei a programnak. A sorozatszerkesztő: Szabó Zoltán Attila, az Újnyugat Irodalmi Kör vezetője, a Nyugat Plusz főszerkesztője.
A korábbi Legendás-esteken Adyra, Máraira, Kosztolányira, József Attilára, majd Ottlik Gézára emlékeztek, minden alkalommal telt ház előtt. Az alkotások olyan kiváló színészek tolmácsolásában szólaltak meg, mint Tóth Enikő, Újréti László, Nemcsák Károly, Schnell Ádám, Katona János. Gitáron Dóka Attila kísérte a művészeket.
Szöveg: Bognár Mária    Fotó: Juhász Melinda 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top