Close

Mozart-portré kelhet el 300 ezer fontért egy londoni árverésen

 London, 2014. október 3., péntek (MTI) – Akár 300 ezer fontért (118 millió forintért) kelhet el Mozart egy apró fiatalkori portréja a november 20-án Londonban megrendezésre kerülő árverésen.
  

A Sotheby’s közleménye szerint a magánkézben található két Mozart-portré egyikét adják el, amely évszázadokig egy család birtokában volt. 
Az árverési ház szakértője szerint a színes portré, amely 21 évesen ábrázolja Mozartot, a zenei géniusz lényegét ragadta meg. A miniatúrán a művész egyenesen az ember szemébe néz, nyílt és barátságos a tekintete, azonnal megragadja a kép szemlélőjét – mondta el.
A zeneszerző a portrét 18 éves kuzinjának, Maria Anna Thekla Mozartnak adta, akivel rövid ideig flörtölt. A képet Maria Anna hagyatéka között találták meg, amikor 1841-ben 82 esztendős korában elhunyt. Mozart figyelme hamar elfordult rokonától, ugyanis fülig szerelmes lett Aloysia Weber szopránénekesnőbe – idézte fel a The Guardian online cikke. 
A jelenlegi ismeretek szerint 12 portré maradt fenn Mozartról, ebből 10 közgyűjteményekben szerepel. 
Az ismeretlen szerző elefántcsontra festette a 4 centiméteres portrét, amelyet eredeti foglalatában árvereznek el.
 
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top