Végső erőtartalékainkat mozgósítva vágtunk neki az East Fest harmadik, egyben befejező napjának. Volt minden, aminek egy fesztivál utolsó napján lennie kell, igazán felszabadult este lett a vége, ami azt bizonyítja, hogy az East Fest idén is remekül sikerült.
Szerencsére a csütörtöki zuhénak már nem sok nyoma maradt, persze azért még így is sikerült minden maradék pocsolyát megtalálnom, de ez már az én bajom. Ahogy közeledtünk a fesztivál felé, úgy láttam egyre több szétcsúszott, de boldog fiatalt, akik látszólag teljesen kimaxolták az elmúlt estéket. Mi is ezek közé az arcok közé tartoztunk, de úgy voltunk vele, 365 napból 3 (igazából ennél több) lehet egy kicsit ferde.
Mikor beértünk, pár percig még nem fogtam fel, hogy a rock és a rapszínpad lényegében fel lett cserélve. Amikor eljutott maradék szürkeállományomig az információ, kicsit zabos lettem, a rockertársadalom perifériára szorulását így is nehezen élem meg. De érthető a döntés, hiszen a Punnany Massif egészen elképesztő tömeget vonzott, tavaly kicsi is volt a hely nekik. További vigasz, hogy az utolsó napra rockszínpaddá átvedlő helyszín nagyobb és profibb felépítményt kapott, mint az előző évben, szóval sem a Roadnak, sem a Depinek nem lehetett oka panaszra, meg persze nekünk sem. Mindketten odatették magukat, remek koncerteket nyomtak, Gotya tavaly a legszimpatikusabb fesztiválnak nevezte az East Festet, véleményük idén is hasonló volt, de Halász Feri is számos alkalommal elmondta, hogy milyen remek közönség várta őket.
A Zorallt inkább egy korábbi sávban tudtam volna elképzelni, alapozásképp nagyon jók lettek volna a feldolgozások, záró fellépőként viszont Kowáék vagy a Junkies jobban beillettek volna a programba, csodálom is, hogy három év alatt őket még nem hívták. De volt választási lehetőségünk, be is néztünk Dévényi Tibi bácsira, aki közel a hetvenhez, huszonéveseket táncoltatott, énekeltetett, meg is őrült mindenki, nehezen hittem el, hogy három nap bulizás után, hajnalhoz közeledve valami még tud belém életet lehelni. Miután kiretróztuk magunkat visszavánszorogtunk a rock afterhoz, de már csak üveges tekintettel ültünk egy sörpadnál. Megint olyan három napon vagyunk túl, amit még fel kell dolgozni, valami volt a levegőben, ami különlegessé tette ezt a fesztivált, ezt a hangulatot kellene megőrizni. Rövidesen érkezik egy hosszabb összefoglaló, addig is mindenkinek kívánom, hogy tegye helyre a mozaikokat és regenerálódjon. Jövőre találkozunk East Fest! 🙂