1957. május 1-jén volt a magyar televízió első hivatalos adása, az 57. születésnapon Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója is nyilatkozott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának.
Pontosan 57 éve, 1957. május 1-jén indult el a magyar televíziózás. Az első hivatalos adás a május 1-jei felvonulást közvetítő műsor volt. Az újonnan vásárolt közvetítőkocsival és négy kitelepített kamerával élőközvetítést adtak a nagygyűlésről, és benne az 1956-os forradalom leverése után először a nyilvánosság elé lépő Kádár János kommunista pártvezető ünnepi beszédéről.
A televízióban később rendszeresen, heti két alkalommal lehetett nézni zenés és irodalmi műsorokat. A kezdetekkor elenyésző volt a háztartásokban található televíziók száma, azonban a 60-as évekre, a Videoton gyárban gyártott készülékeknek köszönhetően egyre több lakásban megjelent a tévé. Mára több mint 120 csatorna sugároz magyar nyelvű műsort hazánkban.
Ma már egészen más a technika és a képminőség, de a célok abban nem változtak, hogy továbbra is az értékmentés és az értékteremtés a Magyar televízió elsődleges feladata – mondta Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója. Példaként említette a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató műsort, amely bebizonyította, hogy a kultúrát, igenis, lehet úgy tálalni, hogy tömegeket érjen el. „Örülünk annak, hogy olyan formátumot tudtunk megteremteni, amit akár még külföldön is örömmel tudnának venni” – fogalmazott Szabó László Zsolt.
Az MTVA vezérigazgatója hangsúlyozta, a televízió szenved attól, hogy a fiatalok ma már nem a nappaliban fogyasztják az audiovizuális tartalmat, hanem ott, ahol éppen vannak. A közmédia valamennyi televíziós és rádiós műsorát ezért a sugárzással egy időben jó minőségben az interneten is lehet nézni, hallgatni. Ezenkívül a közmédiának is van saját YouTube-csatornája, ahol bizonyos tartalmakat újra lehet nézni – tette hozzá.
Az 57 év alatt rengeteg dolog változott a hazai televíziózásban, megjelentek a kereskedelmi csatornák, megszűnt a földfelszíni és elindult a digitális sugárzás, valamint jelentősen megváltoztak a tévénézési szokások. A televízió-műsorok jövőbeli szerepét a szakemberek az intelligens készülékekben és alkalmazásfejlesztésben látják.