Close

Antall József – A néhai miniszterelnökre emlékeztek halálának 20. évfordulóján

Pénteken parlamenti emlékülést tartottak Antall József tiszteletére, ahol beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök. Közleményeikben az MSZP, az LMP és a DK is méltatta a volt kormányfő érdemeit. Bajnai Gordon Facebook oldalán emlékezett meg a néhai politikusról. Washingtonban az Amerikai Magyar Koalíció emlékezett meg Antall Józsefről.

 
Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője MTI-hez eljuttatott közleményében emlékezett a miniszterelnökre. Mint írta, Antall József politikai tevékenysége egybeforrt a demokratikus Magyarország újjászületésével, a piacgazdaság kiépülésével, a III. köztársaság megteremtésével.

Az ellenzéki politikus szerint a néhai kormányfő azt a higgadt, hazafias, de európai politikai kultúrát képviselte, amelyből nagy hiány van a mai jobboldalon. Sokan, rá hivatkozva ugyan, de örökségét nem követve, szembemennek az általa vallott és képviselt demokratikus elvekkel és értékekkel – írta.

Az LMP nevében Schiffer András társelnök és Hajdu Mária emlékezetpolitikai szakszóvivő koszorút helyezett el Antall József sírjánál. Közleményükben azt írták: az LMP tisztelettel emlékezik meg Antall Józsefnek a rendszerváltásban betöltött szerepéről, valamint arról a tisztességes hozzáállásról, amellyel a miniszterelnök az új demokrácia politikai vitáinak minden résztvevője számára példát mutatott.

A Demokratikus Koalíció MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyet Gyurcsány Ferenc elnök, Debreczeni József alelnök (1990 és 1994 között MDF-es országgyűlési képviselő) és Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja, Antall József egykori munkatársa írtak alá, az áll: Antall József tetteit szilárd demokratikus értékrend, a parlamentáris jogállamhoz való rendületlen hűség hatotta át. Kormányzása idején megszilárdult a demokratikus intézményrendszer és visszavonhatatlanná vált a piacgazdasági fordulat. Hozzátették: „a mai rezsim urai és kiszolgálóik méltatlanok Antall József politikai örökségére”.

Az Amerikai Magyar Koalíció (AMK), a legnagyobb egyesült államokbeli magyar ernyőszervezet közleményben emlékezett meg Antall Józsefről. Maximilian Teleki elnök Washingtonban az MTI-nek külön is nyilatkozva felidézte, hogy idősebb George Bush amerikai elnök, amikor 1990 októberében a Fehér Házban fogadta Antall Józsefet, kijelentette: „Magyarország nem feltörekvő demokrácia; Magyarország demokrácia”.

Közleményében az AMK kiemelte, hogy a magyar diaszpóra – különösen az amerikai magyar közösség – csodálója volt Antall Józsefnek, aki már jóval azelőtt tartós barátságokat kötött annak vezetőivel, hogy miniszterelnökké választották. A kormányfőt az 1990-es látogatása alkalmából lelkesen üdvözölték a washingtoni Kossuth Házban, akkor jelentették be az Amerikai Magyar Koalíció megalakulását.

Bajnai: A kormány megtagadja az antalli örökséget

Az Együtt-PM társelnöke szerint egyre kevésbé érvényesül a magyar közéletben, amit a néhai miniszterelnök képviselt.

Bajnai Gordon szerint a kormány tevékenysége szinte pontról pontra tagadása annak, amit Antall József képviselt. Az Együtt-PM társelnöke a rendszerváltás utáni első szabadon választott kormány 1993. december 12-én elhunyt vezetőjének politikai örökségéről videón emlékezett meg a Facebook-oldalán.

A volt miniszterelnök az oldalára szerdán felkerült videóban kifejti: mindaz, amit Antall József életében képviselt és ma is jelképez, egyre kevésbé érvényesül a magyar közéletben: „az elmúlt három évben a demokratikus jogállam gerincét csigolyánként törték el”. A keresztény erkölcs és a nemzeti érzelem politikai eszközzé vált, az ország európai kötődésének megkérdőjelezése pedig „ma már nemcsak szélsőséges, parlamenten kívüli pártocskák politikáját jellemzi, hanem egyre inkább a kormányét is” – sorolta.

Bajnai Gordon úgy folytatta: Antall József, aki lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke akart lenni, bizonyosan örülne neki, ha látná, hogy Magyarország uniós csatlakozásával, a schengeni határok kiterjesztésével, végül a kettős állampolgárság megteremtésével „két évtized alatt többet tettünk Trianon sebeinek kezeléséért, mint korábban emberöltők alatt”.

De nehéz azt hinni, hogy elégedetten szemlélné azt, hogy egy magyar miniszterelnök a magyarok egy részét pusztán politikai alapon kirekeszti nemzetéből – tette hozzá.

Antall József kormánya még erőt sugárzott, Magyarország mai kormánya viszont csak erőszakos – fogalmazta meg a volt kormányfő.

Bajnai Gordon szerint Magyarországnak a rendszerváltozás után elért legnagyobb eredményei mind abból a időszakból erednek, amelynek meghatározó államférfije Antall József volt. A néhai MDF-es politikus halálának huszadik évfordulóján azt a szomorú tanulságot kell levonni, hogy Orbán Viktor országlása szinte pontról pontra tagadása annak, amit Antall József képviselt – közölte.

Ezért „2014 tavaszán a rendszerváltás 2.0-s verzióját ugyanúgy az antalli program keretében kell és érdemes futtatnunk majd: demokratikus jogállam, szolidáris piacgazdaság, euroatlanti integráció, egészséges, befogadó nemzettudat” – jelentette ki.

Orbán: Antall Józsefnek kellett felébresztenie Magyarországot

A parlamenti demokrácia intézményei Antall József munkájának köszönhetően szilárdultak meg – ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta a húsz éve meghalt néhai miniszterelnök tiszteletére rendezett parlamenti emlékülésen. A miniszterelnök hozzátette: az akkori jobboldalnak veszítenie kellett azért, hogy a nemzet hosszú távon nyerhessen.

„Ha az őt ma méltató, de életében gúnyoló és engesztelhetetlenül lejáratni igyekvő szocialista és liberális politikustársaimat hallgatom, azt a megállapítást kell tennem, hogy csak halott jobboldali lehet jó jobboldali. Látható, számunkra is van még remény” – fogalmazott Orbán Viktor.

„Ha az őt ma méltató, de életében gúnyoló és engesztelhetetlenül lejáratni igyekvő szocialista és liberális politikustársaimat hallgatom, azt a megállapítást kell tennem, hogy csak halott jobboldali lehet jó jobboldali. Látható, számunkra is van még remény” – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint Antall József feladata volt, hogy Magyarországot felébressze a Kádár-korszak kábulatából, amely valójában egy olyan átnevelő tábor volt, ahol az embereket leszoktatták a politikáról és a nagy tervekről. A kormányfő szerint az akkori jobboldalnak veszítenie kellett azért, hogy a nemzet hosszútávon nyerhessen.

Antall József és az általa vezetett kormány egy olyan szituációba került, ahol úgy tűnt, rövid távon veszítenie kellett az akkori jobboldalnak, hogy hosszú távon az egész nemzet nyerhessen. Higgyék el nekem, ez minden politikus rémálma. Antall József ezt emlegette úgy, hogy ő egy kamikaze kormányt vezet, mégis a közép-európai régió akkori államai közül az Antall József majd Boross Péter által vezetett kormány volt az egyetlen, amely megbízatásának négy évét ki tudta tölteni” – mondta a kormányfő.

Kövér: Antall József tudta, mire vállalkozik

Az Országgyűlés elnöke azt mondta, Magyarország 1990-ben tudott kilépni a hazugság zsákutcájából, és azonnal sikerült megtalálni vezető politikusát. Kövér László méltatta Antall József nemzetpolitikáját és demokratikus értékek iránti elkötelezettségét.

„A magyar miniszterelnök tudta, hogy a demokrácia és a közvélemény uralmának korában, minden hamis látszat ellenére valójában az elvi és erkölcsi politika az egyetlen tisztességes politika, és egyúttal a leggyümölcsözőbb reálpolitika is. Antall Józsefnek nem voltak illúziói. Pontosan felmérte, hogy mire vállalkozik, hogy mennyire nehéz lesz a szocializmus négy évtizedes hazugságának zsákutcájából kivezetni az országot” – fogalmazott Kövér László.

Antall József özvegye megrendítőnek nevezte a megemlékezést, és azt mondta, sokan nem hitték, hogy férje szolgálatát ilyen sokan elismerik majd, hiszen életében rengeteg támadás érte méltatlanul. „Azóta sokszor idézik, ahogy erről vallott. Én szolgálok és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle, teszem, amíg tudom” – mondta özvegy Antall Józsefné.

A parlamenti megemlékezésen részt vett Áder János köztársasági elnök, Boross Péter, az Antall-kormány belügyminisztere és Kónya Imre, az első MDF-frakció vezetője.

***

JESZ: Húsz éve távozott el az egyetlen rendszerváltó államférfi

Kevesen tagadhatnák, hogy a rendszerváltozás egyetlen államférfija Antall József volt. Nemzetstratégiai gondolkodásmódja, hosszas kutatói munkásság révén kiérlelt világképe, keresztény-konzervatív értékrendje egyaránt a magyar átmenet levezénylésére predesztinálta. Nemzetünk egésze hálát adhat a jó Istennek, hogy ő rá esett a szavazók többségének választása az első szabad országgyűlési voksoláson, mert a békés átmenet programja sohasem valósulhatott volna meg a demokrata fórumot ’90-ben sikerre vezető államférfi közéleti szerepvállalása nélkül.

Napjainkban a nyugati partnerektől tudatosan elzárkózó, azok vezetői felé távolságtartást sugárzó nemzeti elitünk országlása éveiben méltóképp üzen a múlt: egy emberöltővel korábban még volt idő, mikor nyugati vezetők egymás után adták a kilincset Budapesten, hogy megismerkedhessenek a posztszocialista tömb leginkább európai vezetőjével.

A hazájukat akkor felelőtlenül véres polgárháborúba sodró horvát és szerb elitek, valamint az országuk egységét érthetetlenül felbontó cseh és szlovák vezetők tevékenységének időszakában, a Szovjetunió kaotikus összeomlásával és a magyargyűlölet uralta romániai posztkommunista berendezkedéssel egy időben, a Vasfüggöny mögül, sok nyugati politikus csodálatára, egyszer csak megjelent egy európai műveltségű, világlátott, a jóléti piacgazdaság modelljét naprakészen ismerő, így Európa bármely szalonjában otthonosan mozgó államférfi.

Antall hazánk mellett a demokrata fórumnak is első szabadon választott vezetője volt. Ez a pártpolitikai közösség legalább olyan sokat, ha nem többet köszönhet elnökének, mint az állampolgárok közössége. Az MDF-nek konszenzuális stílust, nyugatorientált világképet, jogállami normarendszert garantált, a nemzetet a politikai szerencselovagoktól és radikális hordószónokoktól mindig óvó felelős államférfi. Nélküle, a manapság pótolhatatlan Visegrádi Együttműködés se létezhetne, így Közép-Európa ma nem lehetne egységesen tagja az európai népek családjának.

Közösségünk tagjai, akiket egykor az a szerencse ért, hogy még életében ismerhették, mind pedig azok, akik a békés átmenet, a szociális piacgazdaság és a térség integrációja érdekében kifejtett munkássága folytán becsülik, tisztelettel leróják kegyeletüket az antall-i életmű nagysága előtt ma volt kormányfő halálának 20. évfordulóján az országban található Antall szobroknál és emlékműveknél – ovasható Horváth István a JESZ (korábban MDF) elnökhelyettesének közleményében.

forrás: inforadio.hu, hirado.hu/MTI, mno.hu, jesz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top