Kedves Barátaim!
Én már csak ilyen elismerésekből élek. Egyébként itt is a DEMOKRÁCIÁ-ról volt és van szó. Ott tartok, hogy nem nagyon hiszek már benne. Minden jelenség idehaza és a nagyvilágon arra figyelmeztet, hogy ezzel nagy baj van.
Valaha, gyerekkoromban nagy szenvedéllyel olvastam Németh László Minőség forradalmát. Ma szomorúan kell megállapítanom, hogy fordult a helyzet, s inkább beszélhetünk a bunkóság forradalmáról. Ennek oka persze egy demokratizálódási jelenség: TV, okos telefon, Internet, faszbuk stb. stb. Ide mellékelem egy kiváló építész ma otthonülő barátomnak nem rég írott levelemet:
„Néha elbeszélgetek nálamnál három generációval fiatalabb emberekkel. Főként építészekkel. Szomorúan tapasztalom, a szakma milyen apró betűs, mikrószkópot igénylő lett. Oda lökték, ahol mikrószkóp nélkül nem lehet megérteni. Csak éppen a mikrószkópot nem adják hozzá.
Nemrég példának okáért egy heti magazinban olvasom, hogy a világ legszebb épülete között két magyar is van: a Parlament és a Nemzeti Színház. Luke Sheppard fényképész csókja tudniillik azzá avatta. Esti fényben, kivilágítva. Most aztán zavarban vagyok, mert nem tudom, a fényeskedést tervező elektro szakember, avagy az építész ludas-e abban, hogy ilyen érdemet szerzett pl. a Nemzeti Színház.
Érvényes-e, amit Borókai Gábor cikke végén ír:…A hazai gyalázkodók nem is tudnak mit kezdeni a történettel. Hümmögnek. Varázslatuk véget ért, az átok elmúlt. Csipkerózsika-álmunkból felébredhetünk.”
Nos, felébredek én is. Kamarai elnöki múltam egyik legfurább jelensége volt ez a Nemzeti. A szájtépésektől a politikáig. A politika győzött. Ma már igazat kell adnom Viktornak, aki 150 év meddő fecsegések után színházat akart. Lett színház, kijátszva a törvényt privát vizekre vezettetve a kormánybiztossal, Schwajdával a hajót. (Ez a hajó ott is van a Színház előtti medencében, mintegy összekötő elemet alkotva a Duna vizével).
Akkor még én is azt hittem, hogy egy pályázat első díjasa jobb építészetet fog produkálni. Poliitika oldaláról elérték, hogy e nélkül épült meg. Utálni kezdtem Siklós Mária épületét. Egészen addig a közelébe sem mentem, míg falumban egy sváb asztalos rajongva be nem számolt arról, hogy milyen szép!
Elmentem, vasárnap volt. Ezrek sétáltak az újonnan elkészült épület körül. Figyeltem. A tömeg zömének tetszett. Tetszett az épület és a körítése. Melocco, Schrammel szobraival, plasztikáival, főleg Török Péter környezet rendezésével. Szóval en bloc.
Ekkor vallottam be, hogy mi építészek tévúton járunk. Nem vesszük tudomásul, hogy nem magunknak építünk, hanem a társadalomnak. Előjöttek emlékezetemben az általánosan giccsnek minősített alkotások: a barokk, a szecesszió, Hundertwasser, F.O. Gehry stb. stb.
A Mi otthonunk c. lap szerkesztőbizottsága elnökeként vállaltam egy cikket. Ebben elmondtam a fentieket.
Az évek aztán peregtek, mint a percek… Egyszer kapok a postán egy könyvküldeményt. A Nemzet Háza című könyv volt benne, szerzője Siklós Mária. Első oldalán a dedikáció. Ide írom, mert jól esett:…”Tisztelt CF! 2002-ben a MI OTTHONUNK-ban megjelent írása, az első és majdnem utolsó olyan szakmai vélemény volt, amely nem elmarasztaló módon írt a színházról. Azokban az időkben írása nagyon sokat adott számomra, amelyért mindig is hálát fogok érezni. Köszönetem jeléül fogadja el tőlem a Nemzeti Épületét bemutató könyvemet. S.M. 2007. 05. 10.
Tehát így zajlanak le nálunk a dolgok. Akkor, ha a politikai akarat fedezetet ad megvalósulásuknak.
Ráadás. Zsámbékon milléniumi zászlót adtak át. Valamiképpen az ünneplők közé kerültem. Ott volt Viktor is. Árván, magára hagyva markolta a pezsgős poharát. Megsajnáltam, odamentem koccintani. Felismert. –Professzor úr – szólított meg, önök építészek ezt a csatát ( t.i. Nemzeti) elvesztették! Mire válaszom lakonikusan egyszerű volt: – és önök már megnyerték? Néhány nap múlva lezajlottak a választások, a FIDESZ vesztett.
Ennyivel tartozom ennek a nem kis ügynek: kinek építünk? S ki mondja meg, mi a szép építészet?
Folytathatnám kiábrándulásaim félévszázados történetét. Ma szomorúan állapítom meg: a demokrácia nem művelhető, a demokrácia nem igény. Nyugodtan jelentem ki, ha nincs VALAKI, aki áldozatot vállal, aki akar valamit, akkor semmi sem tud elkészülni, semmi sem működik.
Ezért vettem érdeklődéssel kezembe Timur Vermes könyvét, címe: Nézd ki van itt. Libri kiadás. Ajánlás a könyv borítóján:
„2011 nyara. Berlin közepén egy üres telken katonai egyenruhában ötvenhat esztendős férfi ébredezik. : Adolf Hitler. Amit talál: béke, demokrácia, rengeteg külföldi és egy női kancellár. Ebben az új világban a tőle elvárható fanatikus hittel új karrierbe kezd – a televízióban.”
Nem olvastam még végig, de megelőlegezem, hogy ez a politikai szatíra megkísérel a saját hullámhosszán döntéseket hozni, melyre sajna a demokrácia már képtelen.
Itt tartok tehát öreg fejjel, s sok mondanivalóm lenne évtizedes tapasztalataimból, de ennek kifejtésére, se időm, se energiám már nincs.
Mindezek ellenére szeretettel, barátsággal ölel mindenkit:
Callmeyer Ferenc